könyv - BORISZ AKUNYIN: A KORONÁZÁS

  • - köves -
  • 2009. szeptember 3.

Zene

Lám, egy lakáj. A történelemkönyvek ritkán emlékeznek meg róluk, de a detektívirodalom, különösen az olyan történészkedő-irodalmárkodó fajta, mint amilyet Borisz Akunyin is művel, nagy hasznukat veszik.
Lám, egy lakáj. A történelemkönyvek ritkán emlékeznek meg róluk, de a detektívirodalom, különösen az olyan történészkedõ-irodalmárkodó fajta, mint amilyet Borisz Akunyin is mûvel, nagy hasznukat veszik. Itt van például Zjukin úr, a cári udvartartás éke, akinél senki sem szolgálja fel jobban a teát és a kávét udvari körökben - az õ teás és kávés körei remek alkalmat kínálnak a sokadik Fandorin-történeténél tartó szerzõnek, hogy intim megvilágításban, sõt majdhogynem letolt alsónemûben ábrázolja a II. Miklós koronázására készülõ Romanovokat.

Nem elõször fordul elõ az Akunyin rendezte orosz irodalmi mûtélben, hogy míg a fõszereplõ huhogó ponyvafantom marad, addig az õt körülvevõ alakok saját pecsenyéjüket sütögetve önálló életre kelnek. Ráadásul Eraszt Petrovics Fandorin, a viszonylag ritka orosz szuperhõsök e díszpéldánya rögtön a legelsõ oldalon el talál halálozni, s csak valahol az ötvenedik oldal tájékán éled újjá, azt is csak azért, mert nélküle mégiscsak bajos lenne elmesélni halálának elõzményeit. A mesélést a szemtanú, a majdnem mindent látó fõkomornyik végzi, akit egyáltalán nem nyûgöz le Fandorin fölényeskedõ szupermenkedése. Ami azt illeti, Akunyin sem törte magát brandépítõ hõse jellembéli finomhangolásával: egy friss forradás eredete - ennyi az erre az epizódra jutó pluszinformáció.

Fandorint gaz apja irodalmi kényszermunkára ítélte; fát vágat vele, kizárólag a nyomozati rész (a világ legelvetemültebb bûnözõje elrabolja a cári unokaöcsöt), a ponyvaszál elõmozdítására használja. A lakáj viszont mindeközben kíméletlenül szervíroz, s míg bele nem csöppen a nyomozásba, páratlan megfigyeléseket tesz a cári apákról és fiúkról, hidegekrõl és melegekrõl, s úgy általában, a cároknak és a franciának mint világnyelvnek egyaránt leáldozó korszellemérõl.

- köves -

Fordította Bagi Ibolya. Európa, 2009, 421 oldal, 2900 Ft

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.