film - FÉRJ ÉS FELESÉG

  • - köves -
  • 2009. augusztus 27.

Zene

Uma Thurman többször volt már szuperhősnő, most sem adja alább. Menő rádiós műsorvezetőt játszik, akiről - bár kimondva ez így nincs - meszsziről lerí a földöntúli eredet: egyetlen emberi tulajdonsága sincs neki ugyanis.
Uma Thurman többször volt már szuperhõsnõ, most sem adja alább. Menõ rádiós mûsorvezetõt játszik, akirõl - bár kimondva ez így nincs - meszszirõl lerí a földöntúli eredet: egyetlen emberi tulajdonsága sincs neki ugyanis. Plasztik a mosolya, ólmos a könnyedsége - simán bevethetõ lenne Pókember ellen, de itt másfajta hálót szõnek; romantikus vígjátékot. Jó, hogy mondják, mert már a cím is elrettentõ, de a maga keresetlen mesterkéltségében legalább hûen tükrözi a belsõbb tartalmakat. Uma, a szuperhõsnõ, egy szerelmi lebeszélõshow tüchtig hangja, mely hang a kislángú, ámbár felelõsségteljes párkapcsolatok dicséretét búgja, s imigyen sikerül is lebeszélnie egy bizonytalan betelefonálót szenvedélytõl kicsattanó võlegényérõl. Egy queensi tûzoltót azonban, különösen 9/11 után nem lehet büntetlenül lepattintani: személyében újabb ólmos-plasztik szuperhõs lép a történetbe, a kisvárosiasabb, de Umával versenyképes fajtából. A romantikus hátráltató, vagyis a darab fõgonosza a lovaglópálcát nyelt Colin Firth, a szegényebb romkomok Hugh Grantje; õ a vígjátéki magas labda, akit csak lecsapni lehet - le is csapják rendesen, de ez így helyes, úgy még senki sem kapta meg a csajt ugyanis, hogy kényszeres evõként süteménydarabokat dugdosott a zsebébe. Az viszont méltó romantikus gesztus, hogy ami nem sikerült Terrence Malick Mennyei napokjában - nevezetesen Sam Shepard és Brooke Adams happy endje -, azt most helyrehozzák a filmtörténettel tüntetõen szoros viszonyt ápoló filmesek, élükön Griffin Dunne-nal, a Scorsese-színészbõl lett romkom rendezõvel.

A Palace Pictures bemutatója

**

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.