sziget - BRUJERIA

  • - vincze -
  • 2009. augusztus 27.

Zene

Mostantól fogva egyike vagyok azon keveseknek, akik pontosan tudják, hogy néz ki Juan Brujo, a Brujeria frontembere. Ez azért nagy szó, mert Brujo kínosan ügyel az álcájára, a színpadon és a zenekari fotókon az arca elé kötött kendővel szerepel, és még a backstage-ben is csak úgy volt hajlandó fotózkodni, hogy metálvillát formálva gondosan fejmagasságba emelte a kezeit, nehogy véletlenül azonosítani lehessen egy kép alapján.
Mostantól fogva egyike vagyok azon keveseknek, akik pontosan tudják, hogy néz ki Juan Brujo, a Brujeria frontembere. Ez azért nagy szó, mert Brujo kínosan ügyel az álcájára, a színpadon és a zenekari fotókon az arca elé kötött kendõvel szerepel, és még a backstage-ben is csak úgy volt hajlandó fotózkodni, hogy metálvillát formálva gondosan fejmagasságba emelte a kezeit, nehogy véletlenül azonosítani lehessen egy kép alapján. Egyébként egy kedves, kalácsképû mexikói: bajuszt hord, és kicsit hasonlít Sen Dogra a Cypress Hillbõl.

A kendõ az arca elõtt persze ki volt vágva a koncert alatt, hogy semmi ne akadályozza meg a közönséget abban, hogy élvezni tudja Brujo sátáni orgánumát. A négytagúra fogyatkozott Brujeria (Jeff Walker basszusgitáros a Carcass-szal koncertezett valahol, így a négyhúrost Fantasma, vagyis Pat Hoed fõállású wrestlingkommentátor és Brujeria-másodénekes kezelte, gitáron a Napalm Death-es Shane Embury, dobon pedig Adrian Erlandsson játszott) természetesen nem hozhatta azt a minõséget, amit az etalonná vált Brujerizmo albumon lemezre égetett. Fõleg a masszív vokáltémák hiányoztak - Pititis, az elmebeteg sikítozás felelõse nem volt itt, talán ezért is maradt el a klasszikus Pititis, Te Invoco, és a Sida De La Mende refrénjébõl is hiányzott a hangja -, ami legjobban a Brujeria-technikusok vendégéneklésekor lett nyilvánvaló: akkor igazán harsogtak azok a refrének. Embury gitárjátéka sem mérhetõ össze a lemezeken játszó Dino Cazares halálpontos ritmusozásával, azonban a Brujeria még ezzel a ramonesos punkossággal is képes volt sátáni lenni ezen az estén, hiszen a Brujerizmo dalai klasszikusok, Juan Brujo pedig majdnem akkora frontember, mint Hank a Turbonegróból. A koncert végén machetével elkövetett rituális kontrollhangfal-gyilkolás közben pedig az is elhitte neki, hogy tényleg a mexikói maffia alvezére, aki régesrég tisztában volt vele, hogy a Brujeria csak viccel.

MTV Headbangers Ball - Rock Színpad, augusztus 14.

****

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.