Rockzenei koncerteken különösen éles fény vetülhet arra a szolidan megrendítõ tényre, hogy más és más emberek az úgynevezett valóság apró és különösebben összetettnek sem tûnõ szeletét is képesek teljesen különbözõ módokon észlelni. A Turbonegro szeánszán például a lehetõ legnagyobb nehézséget okozta számomra elfogadni, hogy én és a keverõs szakelem ugyanazt a koncertet nézzük és - legfõképp - hallgatjuk. Nem vagyok különösebben finnyás, úgyhogy távol álljon tõlem, hogy egy óriásfesztiválon óbégatni kezdjek, ha egy kicsit maszatos a megszólalás, viszont amit a szerencsétlen norvégok és az õ nagyjából háromezer fõs táboruk kapott vasárnap éjjel hangosítás címen, az határozottan kimerítette a botrányos fogalmát. A koncert a teljes káoszból indult, és késõbb is csak kicsivel lett jobb, közben pedig volt olyan, hogy három-négy számon át eltûnt (de teljesen) az ének, a lassú észjárású keverõs pedig csak a legvége felé ébredt rá, hogy a zenekarnak bizony szólógitárosa is van, úgyhogy addig a Jack Skellington-szerûre fogyott Euroboynak maximum az arcátlan pózolását élvezhettük.
Pedig ha az embernek sikerült az elsõ sorokba verekednie magát, ahol legalább a(z alapokról szóló) ritmushangszerek zörejeit értelmezni lehetett, akkor egy csodálatos, nyers és eleven punkkoncerten érezhette magát. A zenekar a 2005-ös szigetes fellépése óta elhagyta mutatós jelmezeit és a stadionrockos kellékeket, a dalok között pedig jóval kevesebb volt a duma, azaz kábé olyan koncertet kaptunk, mint amilyeneket a 90-es évekbeli, azaz a nagy áttörés elõtti korszakot megörökítõ Turbonegro: The Movie c. filmben láthatni. Nem csoda hát, hogy a Get It On, az I Got Erection és a pusztító Stooges-feldolgozás alatt a Turbo-fanok közel sikeres kísérletet tettek rá, hogy bámulatosan vad kavargásukkal összeomlasszák a rocksátrat - képzelhetik, mi lett volna, ha valóban hallják is a zenét!
MTV Headbangers Ball - Rock Színpad, augusztus 16.
Zenekar: *****
Hangosítás: *
