„Még Rómában sem volt dicstelen Caratacus neve, és Caesar, mikor a maga kiválóságát magasztalta, egyben öregbítette a legyőzött hírnevét. Mert, mint valami jeles látványosságra, összehívták a népet; ott állottak fegyverben a testőrcsapatok a tábor előtt elterülő térségen. Akkor a felvonuló királyi kíséret nyomában meghordozták a fémlemezeket, nyakláncokat, s amit csak külső háborúkban szerzett, majd testvéreit, feleségét és leányát, végül őt magát mutatták meg. [...] De Caratacus sem lesütött tekintettel, sem szavaival nem pályázott részvétre, hanem midőn az emelvény elé állt, ilyenféle beszédet mondott: – Ha akkora lett volna a mérséklet szerencsémben is, amilyen nemességem és rangom volt, inkább barátként, nem mint fogoly jöttem volna ebbe a városba, és nem tartottad volna méltatlannak, hogy a hírneves ősök sarját, sok nép uralkodóját szövetséggel és békével fogadd. Mostani sorsom rám nézve rút, neked dicsőséges. Voltak lovaim, embereim, fegyvereim, kincseim: csodálhatni-e, ha mindezt nem szívesen vesztettem el? Mert ha ti mindenki fölött akartok parancsolni, következik-e ebből, hogy mindenki elfogadja a szolgaságot? Ha azonnali meghódolás után hurcoltak volna ide, sem az én sorsom, sem a te dicsőséged híre nem terjedt volna el, és kivégzésemet feledés követné, de ha életemet meghagyod, örök példája leszek nagylelkűségednek.” Tacitus beszámolója szerint így beszélt Claudius császár színe előtt a brit történelem korai nagysága, Cara(c)tacus király, aki most majd a Pannon Filharmonikusok koncertjén lép elénk: Elgar neki szentelt 1898-as kantátájának győzelmi indulója révén (Nemzeti Hangversenyterem, március 23., fél nyolc).
A pécsiek estjének szólista vendége az ugyancsak pécsi Várdai István lesz Walton Gordonkaversenyének magánszólamával, s két nappal korábban ugyanő száll majd be a lengyel Apollon Musagète Quartett mellé, hogy a Zeneakadémián megszólaljon Schubert C-dúr vonósötöse (Solti Terem, március 21., hét óra). A kvartett ezen a koncerten még egy számmal készül: a számunkra Edward Elgarnál, sőt talán Caratacus királynál is jóval kevésbé ismert 19. századi orosz komponista, Anton Arenszkij a-moll vonósnégyesével, akiről az éppenséggel nem a kíméletlenségéről híres Rimszkij-Korszakov hajdan így nyilatkozott: „Gyorsan elfelejtik majd.”
Arenszkij ifjabb és elfelejthetetlennek bizonyuló nemzedéktársa, Sergey Rahmaninov az Óbudai Danubia Zenekar esedékes zeneakadémiai hangversenyét uralja majd: két népszerű d-moll művével, a 3. zongoraversennyel és az 1. szimfóniával, az ifjú japán Szakata Tomoki szólójával és az orosz Sztanyiszlav Kocsanovszkij vezényletével (március 23., fél nyolc). A Concerto Budapest és Keller András viszont a francia zene, illetve a kortárs gitárkompozíciók felé fog nyitni: Snétberger Ferenc vendégművészi és zeneszerzői részvételével, valamint John McLaughlin „mediterrán” melléknevű Gitárversenyével (Nemzeti Hangversenyterem, március 21., fél nyolc).
Végül dalesttel érkezik Budapestre a legelső vonalbeli tenor, Ramón Vargas, s olasz meg Liszt-dalok mellett ő is megismertet majd velünk egy számunkra jobbára obskúrus komponistát (Erkel Színház, március 19., fél nyolc). A 2002-ben elhunyt katalán Xavier Montsalvatge i Bassols Cinco canciones negras című mini dalciklusa rögtön reprezentatív lehetőséget fog kínálni az ismerkedésre.
