Lemez

Editors: Violence

Zene

Tíz éve még hanyatt-homlok rohantam ki Bécsbe megnézni az Editorst, de azóta már gyakran látogatnak Magyarországra, és a lemezeik is egyre kevesebb izgalmat tartogatnak. A választóvonal nagyjából a korábbi gitáros, Chris Urbanowicz 2012-es távozásához köthető, legalábbis azóta ad ki az immár öttagú csapat egyre felejthetőbb munkákat a kezei közül. A Violence már a hatodik opus a diszkográfiában, és sokat elmond róla, hogy a rajta található kilenc dalból kettőt a páncélszekrényből szedett elő a zenekar. A No
Sound But the Wind
már 2009-ben megjelent az Alkonyat-széria második részének soundtrackjén, és Tom Smith frontember hiába hajtogatja, hogy az szinte csak egy demó volt, igazából ez a verzió is teljesen olyan, mint a régi, legfeljebb a szövege változott valamennyire. A most első kislemeznek választott Magazine keletkezése 2011-re datálódik – még az előző gitárossal állt neki az Editors, de aztán félbemaradt a dal. Nem csoda, hogy ez a két szám viszi a prímet, valamint még a jó kis váltást tartalmazó
Counting Spooks emelkedik ki valamennyire a középszerből. A Vio­lence zeneileg amúgy a harmadik album, az In This Light and on This Eveninget idézi bizonyos mértékben, legalábbis ami az elektronikát illeti. Ebben a Blanck Mass néven alkotó Benjamin John Power volt Smithék segítségére, de a dalszerzésen ő sem tudott javítani. Az Editors a rosszabb pillanataiban olyan, mint egy jobb Coldplay, ami a Coldplay-re nézve még hízelgő is lehetne, de az Editorsre nem az. Smith a Violence-t egy olimpiai úszóhoz hasonlította („áramvonalas, izmos, fókuszált”), de hát a saját gyerekével mindig elfogultabb az ember. Azért az áprilisi koncertet kár lenne kihagyni, főleg, ha a setlist inkább az első három lemezre koncentrál majd.

 

PIAS, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.