„Ez a szabadság”
A kecskeméti Kodály Intézet új igazgatójával a repertoárjáról, a gregorián és a kortárs zenéről beszélgettünk, de szóba került a Zeneakadémia is.
A kecskeméti Kodály Intézet új igazgatójával a repertoárjáról, a gregorián és a kortárs zenéről beszélgettünk, de szóba került a Zeneakadémia is.
Az ismert népzenész, akit mindenki Pityu becenéven emlegetett, hetven éves volt.
Azahriah olyat csinált, amire eddig csak a magyar fociválogatott volt képes.
A harmadik emeletre szóló jeggyel nem engedték be az Operaház patinás termeibe, de nem hagyta annyiban. A bíróság azonban nem neki adott igazat.
Őz Zsoltra, a Vidámpark nevű együttes egykori frontemberére emlékezünk halálának kerek évfordulóján ezzel a még 2007-ben készült riportunkkal.
A spanyol énekesnő rockerként kezdte, aztán két dala is szerepelt egy Pedro Almodóvar-filmben, ez hozta el számára a nemzetközi ismertséget.
Nem csak most, két évvel a halála után mondják: korábban is szóltak, csak nem történt semmi.