„Alacsony volt és zömök, erős nyakú, atléta termetű. (…) Hatalmas homloka csupa dudor. Koromfekete, rendkívül sűrű haja, mintha fésű sohasem járt volna benne, tüskésen meredezett, »Medúza kígyóiként«. Szemének csodás erejű tüze lebűvölt mindenkit, aki látta; de a legtöbb ember tévedt a színében. Mikor vad fénnyel kilobogott a barna és tragikus arcból, általában feketének látták; pedig nem fekete volt, hanem kékes szürke. Bár apró és mélyen fekvő szem volt, a szenvedély vagy a harag pillanatában hirtelen tágra nyílt és forgott, bámulatos igazsággal tükröztetve minden gondolatát. Gyakran az ég felé fordult mélabús tekintettel. Az orra rövid, szögletes, széles volt, oroszlánéra emlékeztető. Finom szájának alsó ajka fel-felhajlott a felsőre. Félelmetes állkapcsaival diót törhetett volna. Egy mély gödör az állán, jobb felől, furamód aránytalanná tette az arcát.”
Ilyen romantikus színekkel írta le a Nobel-díjas francia író, Romain Rolland a nagy zeneszerzőt, Beethovent. Mivel monográfiája 1903-ban jelent meg, aligha van rá okunk, hogy hitelt adjunk neki. A zeneszerzőről Rudolf Buchbinder is portrét rajzolt németül és angolul megjelent könyvében, igaz, a zongoraművész megközelítése jóval inkább törődik a zenével. A héten játszani is halljuk a csehszlovákiai születésű osztrák pianistát, aki hetvennyolc évesen bevállalja, hogy két koncerten eljátssza és elvezényli Beethoven mind az öt zongoraversenyét. Partnere a Nemzeti Filharmonikus Zenekar lesz (Müpa, április 6. és 7., fél nyolc). S ezzel megkezdődnek a Bartók Tavasz hetei is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
