Nagy-Britanniában turnézott a Concerto Budapest
Lelkesen fogadták őket, Londontól Dublinig csupa szépet írtak a magyar együttesről.
Lelkesen fogadták őket, Londontól Dublinig csupa szépet írtak a magyar együttesről.
„Véleménye szerint megéri komolyan dolgozni, mert annak anyagi és erkölcsi értékei vannak."
A szeptember 20-ai koncerten elektronikus avantgárdra és hagyományőrzésre is lehet számítani.
A világ nemrégiben még első számú szopránénekesnője nehezen tudja lemosni magáról a „Putyin dívája” címkét, pedig majdnem mindent megtesz érte. Most éppen a New York-i Metropolitannel áll perben, és még az is lehet, hogy nyerni fog.
A Főváros és a Fesztiválzenekar közös pályázatának díjnyertes darabját Oláh Patrik komponálta.
A két öltönyös férfi lesétál a színpadról, bontanak egy sört és beszélgetni kezdünk. Észtországból érkeztek a Sziget Fesztiválra, duójuk neve Puuluup. Beszélgetésünk során szóba kerültek a kitalált nyelven írott dalszövegek, hangszereik története és a fák lelke is.