Magyar Narancs: A Buddha Passiont egy nagy kínai barlangrendszer 153-as számú barlangjában látott rajzok és „kották” ihlették. Ez milyen kottaírás?
Tan Dun: Szavak, illetve jelek láthatók ott. Japánnak tűnnek, de nem japán jelek. Kínainak tűnnek, de nem kínaiak. A hangjegyeket lehet olvasni, de ütem vagy ritmus nincs hozzájuk, akár a gregoriánban. Ebből lehetett újraalkotni valamit. Fontos a személyes találkozás ezekkel, mert nagyon immerzív élmény, teljesen körülveszi, megmeríti az embert. Elvittem oda nyugati és kínai zenekarokat és kórusokat is, lenyűgöző volt, ahogyan mindenki magára ismert bennük.
MN: Az ihlet megvolt, a hangzás ott volt a fejében, de innentől ugyanazzal a rendkívüli kihívással került szembe, mint minden zeneszerző: hogyan kottázza le, amit belül hall.
TD: A zeneszerző olyan, mint egy építész, elképzeli, mi történhet az ürességben. Számomra olyan volt a komponálás, mintha átvágtam volna ezen az ezerötszáz éven: megpróbáltam visszaemlékezni, vagy újra elképzelni, mit csináltak azok a szerzetesek, mire gondoltak, mit énekeltek. Ez az én zeneszerzői munkám, ami egyébként olyan is, mint egy meditáció.
MN: Milyen a Buddha Passion notációja?
TD: A szokásos európai stílusú notáció, hiszen világszerte mindenütt a mai zenekari zenészeknek és énekeseknek készül. Még a mongol torokénekes, Batubagen szólama is így van leírva, amihez persze ő hozzáénekli a felhangokat is. Annak is megtaláltam a módját, hogyan énekeljen egy nyugati típusú kórus is felhangokat, ami nagyon nehéz.
MN: Van egy tradicionális kínai hangszer is.
TD: Igen, a négyhúros pi-pá. Ez pontosan megegyezik a 153-as barlangban ábrázolt hangszerrel. Azt a zenét nem én komponáltam, az egy az egyben a barlangból származik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
