Magyar Narancs: Több mint nyolcvan mű világpremierjét énekelted, ez valószínűleg világcsúcs.
Barbara Hannigan: Ez néhány évvel korábbi adat, azóta már a százhoz közelít.
MN: Ez azt jelenti, hogy leginkább a kortárs művek érdekelnek?
BH: Énekesként igen. Persze ebbe beletartozik a 20. század első fele is, a második bécsi iskola, Satie és Olivier Messiaen is, utóbbi műveivel egy hónap múlva jelenik meg a lemezem. Őket nem mondanám kortársnak. Karmesterként viszont nem túl sok kortársat vezénylek, az utóbbi tizenöt-húsz évből semmit, viszont például Haydnt, Beethovent, Sibeliust, Bartókot, Ligetit, Poulenc-ot sokat. Egyszerűen szeretnék bizonyos dolgokat megtanulni és elvezényelni, függetlenül attól, hogy mikor írták, lehet a szerző Hildegard von Bingen, Rameau, Strauss vagy John Zorn, mindegy. A pályám elején valóban a kortársra koncentráltam, de már nem is így gondolkozom a zenéről; az számít, mi lelkesít, mire vagyok kíváncsi. Hogy mennyire hiteles a mű, és hogy mennyire tudok kapcsolódni hozzá.
MN: Ha mégis maradunk a kortárs, 20. századi zenénél, ki volna az a néhány szerző, aki különösen közel áll hozzád?
BH: Mindenekelőtt Ligeti. Nem csak a Grand Macabre-t és a Mysteries of the Macabre-t énekeltem tőle, hanem minden nagyobb énekes darabját, és vezényelem is a műveit. Számomra ő a legbefolyásosabb, legnagyobb hatású zeneszerző, minden lehetséges módon megérint: intellektuálisan, érzelmileg és drámai tekintetben is. A puszta zsenialitás, ahogyan képes leírni, amit elképzelt, lenyűgöző – ehhez senki, de senki nem ér fel. Egy komponista számára ez a legnehezebb feladat, hogy leírja, amit hall, amit akar. Nemrégiben vezényeltem a Ramifications (Netzgebilden) című darabját; mondtam a muzsikusoknak, hogy lehet ezt a végtelenségig elemezni, de nézzétek, itt egy kép egy pókhálóról – ez az, amit létrehozott! Ő maga, mint ismeretes, beszélt arról a gyerekkori álmáról, hogy egy olyan szobában van, amelyet teljesen beszőttek a pókhálók – és ezt meg tudta csinálni, le tudta írni zenében. Van két másik zeneszerző, akikkel az elmúlt években nagyon intenzíven dolgoztam, és akik megváltoztatták a zenei gondolkodásomat és pályámat. Az egyik George Benjamin, akinek a Written on Skinjét, ezt az igazi csodálatos mesterművet én mutattam be, és nagyon erős hatással volt rám. A Lessons in Love and Violence című operáját is én énekeltem először. A másik zeneszerző a dán Hans Abrahamsen, aki a Let Me Tell You című dalciklusát nekem írta. És még egy zeneszerzőt meg kell említenem, a főképp jazz-zenészként ismert John Zornt, aki hat darabot írt nekem, és akitől szintén erős inspirációkat kapok. Minden komponista változtat rajtam valamit.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
