A kolozsváriak előadása leginkább Woyzeck-tanulmány; Mihai Maniutiu Woyzeckje, a színészeké - egy lehetséges Woyzeck, maradjunk ebben. Persze, ha belegondolunk, nemigen lehet másként, hiszen Büchnernek Woyzeck című drámája nincsen: töredékei vannak, melyek összeillesztésre szorulnak.
Bizonyos értelmezési klisék pedig elvetésre. Summa summarum: nehéz dolga van annak a nézőnek, akinek lövése sincs az egészről, mert aligha van más választása, mint beledőlni az előadás legintenzívebb rétegébe, amely a látványból, a mozgásból meg a zenéből képződik meg, pedig az eligazodásban leginkább nyilván a beszéd segítene. Az viszont alig van.
Woyzecket - ezt a katonát, aki szerelmes Marie-ba, sajátos viszonyt ápol istennel, van egy törvénytelen gyereke, természete a följebbvalók iránti föltétlen engedelmesség, és némi pénzért
megalázó kísérletekben
vesz részt, borsót zabál, parancsra vizel és a többi - ebben az előadásban mégsem lehet szerencsétlen nyomoroncnak, szétalázott véglénynek látni, pedig hajlanánk rá. Nem: Bogdán Zsolt Woyzeckjének világa van, noha sajátos; tiszta tekintettel és fölvetett fejjel néz környezetére, és mindaddig békésen tűri a megpróbáltatásokat, míg azok ezt az ő világát nem zavarják össze. A borsó nem zavarja össze. A szeretője elcsábítása összezavarja. Akár megtörtént, akár csak képzeli.
A tér első pillantásra üres, a sokadikra nagyon is tele van. A földön borsóból olvasható Woyzeck neve - színházban vagyunk, hát hogyne. Körben rengeteg fűrészbak - univerzális darabok, kerítenek, emelnek, nyomnak, ágyat tartanak, mikor mit. Föntről katonabábok lógnak - elrajzolt vurstli és a megbomló képzelet jelei. Hátul vetítővászon - négyszer játszik, közeliket mutat, négy kulcsfontosságú epizódban. A dresszúrázott Woyzeck eltorzult arca, rendíthetetlen tekintete az első; a vurstliban lovagoltatott Marie erotikus-érzéki és nyilvános elragadtatása a második, a Woyzeck fejében dübörgő megcsalattatás Marie-képe a harmadik és a kettős halál a negyedik.
Mihai Maniutiu rendezésében két arc éles igazán: a Woyzeckén kívül Marie-é, aki bizonyos értelemben Woyzeck része, párja, világának komplementer eleme. A drill okozta kényszeres túlmozgás, a bábuszerűség "tünetei" az ő létezését is jellemzik: súlyzózik a kisbabájával, nagyokat ugrik, katonás merevséggel rója a színpadot. Ugyanakkor - Woyzeckkel szemben - ő vágyik az életörömre, fülbevalóra, a vurstliba, Woyzeckre vagy bárkire; ez okoz tragikus hasadást kettőjük közös világának gömbjén.
Mögöttük markánsan látszik két másik alak: a Kapitány és a Doktor stilizált, elrajzolt figurák, de nekik is közös a világuk és legfőbb ambíciójuk: Woyzeck dresszírozása. Két bomlott elme uralkodik egy harmadik, nem bomlott elmén.
És még két figura válik ki a tömegből. Andres, a barát, aki tán a leginkább látszik közülünk valónak - féltő aggodalommal kíséri Woyzeck és Marie drámáját, majd haláluk után megrendítő természetességgel kezdi utánozni Woyzeck kényszeres mozdulatait, ő lép a helyére. És ott van még a Bolond, aki egy ideig Marie körül sertepertél, magas, éneklő hangon adja elő tanmeséjét a magára maradt kisgyermekről - de a végén ő nyomja Woyzeck kezébe a kést, és miután Marie meghalt, leszúrja Woyzecket is. De közben még eljátssza az Ezreddobost: előbb majomjelmezben körüludvarolja, majd pedig el-csábítja a lányt. Igaz, ekkor már Marie viseli a majomjelmezt.
És ezt a jelenetet nemcsak a tömeg, a rengeteg katona nézi, hanem a vetítővásznon Marie eltorzult arcára tapad Woyzeck is: már nem tudjuk pontosan, valóság-e, amit látunk, vagy Woyzeck rémlátomása. Bármelyik is, csak úgy lehet vége, ha a lánynak is vége lesz - ez Woyzeck logikája, aki ilyenformán gyöngéden és
szeretettel szúrja le
a lányt, majd megkönnyebbülve fogadja saját halálát is. A tömeg ekkor nekünk háttal, a vászonnal szembefordulva nézi a végkifejletet. De a Woyzeck helyére lépő Andrest már csak mi, a közönség látjuk.
A kolozsváriak előadásának legfőbb erénye - Maniutiu körültekintően teátrális és minden eszközt egymáshoz igazító rendezése mellett - a színészi játék. Bogdán Zsolt Woyzeckje nagy formátumú és hatásos alakítás, Kézdi Imola Marie-ja pedig pontos, szép idomulás. Ketten egy egyszerű, megrendítő és szomorú összetartozást játszanak el. Bíró József Doktora és Bács Miklós Kapitánya szintén összedolgozott páros. Hatházi András kettős szerepében hajlítja egymáshoz a két sorsszerű alakot: Bolondként döbbenetes erővel hozza a "csökkentett üzemmódú" létezést, Ezreddobosként pedig a démonikus játékosságot. Dimény Áron Andrese egyetlen rémült felkiáltójel. És a többiek, akik a tömeget játsszák, fegyelmezett, alázatos és telített jelenléttel teremtik meg a nélkülözhetetlen közeget: a katonásdi iszonyatos szabadság- és emberellenességét, a csordaszellem állatias felszabadultságát, fenyegető erejét.
Nagyszerű színház, remek társulat, új Woyzeck.
Pécsi Országos Színházi Találkozó, június 9.
