"Hát élet ez?" - Büchner: Woyzeck (színház)

  • Csáki Judit
  • 2006. június 15.

Zene

A kolozsváriak előadása leginkább Woyzeck-tanulmány; Mihai Maniutiu Woyzeckje, a színészeké - egy lehetséges Woyzeck, maradjunk ebben. Persze, ha belegondolunk, nemigen lehet másként, hiszen Büchnernek Woyzeck című drámája nincsen: töredékei vannak, melyek összeillesztésre szorulnak.

A kolozsváriak előadása leginkább Woyzeck-tanulmány; Mihai Maniutiu Woyzeckje, a színészeké - egy lehetséges Woyzeck, maradjunk ebben. Persze, ha belegondolunk, nemigen lehet másként, hiszen Büchnernek Woyzeck című drámája nincsen: töredékei vannak, melyek összeillesztésre szorulnak.

Bizonyos értelmezési klisék pedig elvetésre. Summa summarum: nehéz dolga van annak a nézőnek, akinek lövése sincs az egészről, mert aligha van más választása, mint beledőlni az előadás legintenzívebb rétegébe, amely a látványból, a mozgásból meg a zenéből képződik meg, pedig az eligazodásban leginkább nyilván a beszéd segítene. Az viszont alig van.

Woyzecket - ezt a katonát, aki szerelmes Marie-ba, sajátos viszonyt ápol istennel, van egy törvénytelen gyereke, természete a följebbvalók iránti föltétlen engedelmesség, és némi pénzért

megalázó kísérletekben

vesz részt, borsót zabál, parancsra vizel és a többi - ebben az előadásban mégsem lehet szerencsétlen nyomoroncnak, szétalázott véglénynek látni, pedig hajlanánk rá. Nem: Bogdán Zsolt Woyzeckjének világa van, noha sajátos; tiszta tekintettel és fölvetett fejjel néz környezetére, és mindaddig békésen tűri a megpróbáltatásokat, míg azok ezt az ő világát nem zavarják össze. A borsó nem zavarja össze. A szeretője elcsábítása összezavarja. Akár megtörtént, akár csak képzeli.

A tér első pillantásra üres, a sokadikra nagyon is tele van. A földön borsóból olvasható Woyzeck neve - színházban vagyunk, hát hogyne. Körben rengeteg fűrészbak - univerzális darabok, kerítenek, emelnek, nyomnak, ágyat tartanak, mikor mit. Föntről katonabábok lógnak - elrajzolt vurstli és a megbomló képzelet jelei. Hátul vetítővászon - négyszer játszik, közeliket mutat, négy kulcsfontosságú epizódban. A dresszúrázott Woyzeck eltorzult arca, rendíthetetlen tekintete az első; a vurstliban lovagoltatott Marie erotikus-érzéki és nyilvános elragadtatása a második, a Woyzeck fejében dübörgő megcsalattatás Marie-képe a harmadik és a kettős halál a negyedik.

Mihai Maniutiu rendezésében két arc éles igazán: a Woyzeckén kívül Marie-é, aki bizonyos értelemben Woyzeck része, párja, világának komplementer eleme. A drill okozta kényszeres túlmozgás, a bábuszerűség "tünetei" az ő létezését is jellemzik: súlyzózik a kisbabájával, nagyokat ugrik, katonás merevséggel rója a színpadot. Ugyanakkor - Woyzeckkel szemben - ő vágyik az életörömre, fülbevalóra, a vurstliba, Woyzeckre vagy bárkire; ez okoz tragikus hasadást kettőjük közös világának gömbjén.

Mögöttük markánsan látszik két másik alak: a Kapitány és a Doktor stilizált, elrajzolt figurák, de nekik is közös a világuk és legfőbb ambíciójuk: Woyzeck dresszírozása. Két bomlott elme uralkodik egy harmadik, nem bomlott elmén.

És még két figura válik ki a tömegből. Andres, a barát, aki tán a leginkább látszik közülünk valónak - féltő aggodalommal kíséri Woyzeck és Marie drámáját, majd haláluk után megrendítő természetességgel kezdi utánozni Woyzeck kényszeres mozdulatait, ő lép a helyére. És ott van még a Bolond, aki egy ideig Marie körül sertepertél, magas, éneklő hangon adja elő tanmeséjét a magára maradt kisgyermekről - de a végén ő nyomja Woyzeck kezébe a kést, és miután Marie meghalt, leszúrja Woyzecket is. De közben még eljátssza az Ezreddobost: előbb majomjelmezben körüludvarolja, majd pedig el-csábítja a lányt. Igaz, ekkor már Marie viseli a majomjelmezt.

És ezt a jelenetet nemcsak a tömeg, a rengeteg katona nézi, hanem a vetítővásznon Marie eltorzult arcára tapad Woyzeck is: már nem tudjuk pontosan, valóság-e, amit látunk, vagy Woyzeck rémlátomása. Bármelyik is, csak úgy lehet vége, ha a lánynak is vége lesz - ez Woyzeck logikája, aki ilyenformán gyöngéden és

szeretettel szúrja le

a lányt, majd megkönnyebbülve fogadja saját halálát is. A tömeg ekkor nekünk háttal, a vászonnal szembefordulva nézi a végkifejletet. De a Woyzeck helyére lépő Andrest már csak mi, a közönség látjuk.

A kolozsváriak előadásának legfőbb erénye - Maniutiu körültekintően teátrális és minden eszközt egymáshoz igazító rendezése mellett - a színészi játék. Bogdán Zsolt Woyzeckje nagy formátumú és hatásos alakítás, Kézdi Imola Marie-ja pedig pontos, szép idomulás. Ketten egy egyszerű, megrendítő és szomorú összetartozást játszanak el. Bíró József Doktora és Bács Miklós Kapitánya szintén összedolgozott páros. Hatházi András kettős szerepében hajlítja egymáshoz a két sorsszerű alakot: Bolondként döbbenetes erővel hozza a "csökkentett üzemmódú" létezést, Ezreddobosként pedig a démonikus játékosságot. Dimény Áron Andrese egyetlen rémült felkiáltójel. És a többiek, akik a tömeget játsszák, fegyelmezett, alázatos és telített jelenléttel teremtik meg a nélkülözhetetlen közeget: a katonásdi iszonyatos szabadság- és emberellenességét, a csordaszellem állatias felszabadultságát, fenyegető erejét.

Nagyszerű színház, remek társulat, új Woyzeck.

 

Pécsi Országos Színházi Találkozó, június 9.

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.

Utánunk is ősök jönnek

Mint amikor locsog a tenger, nyolc-tíz mondatos, csak ritkán hosszabb szövegekből áll ez a regény. Apró képek, monológok arról, hogyan tölti el az életét az ember a neten és a valóságban, hogyan éli meg a rácsodálkozás örömét, szakadatlanul tanulva és csalódva.