Lemez

Jan Lisiecki: Schumann

  • - csk -
  • 2016. április 3.

Zene

Akadnak a zenei előadó-művészet világában, akik szinte csecsemőként kezdik karrierjüket. A lengyel szülőktől származó, de Kanadában született és nevelkedett zongoraművész, Jan Lisiecki mostanában a nemzetközi zeneélet egyik új felfedezettje. Vagyis talán mégsem annyira új, hiszen már kilencévesen zenekarral lépett fel – annak pedig tizenkét esztendeje. Szerepelt a New York-i Filharmonikusokkal, az Orchestre de Paris-val, a BBC Szimfonikusokkal, a Rotterdami Filharmonikusokkal, a Montreali Szimfonikusokkal, és olyan karmesterekkel működött együtt, mint Claudio Abbado, David Zinman, Paavo Järvi és Yannick Nézet-Séguin. Schumann-lemezén a zeneszerző összes zenekari kíséretes zongoraműve szólal meg (a-moll zongoraverseny, op. 54; Bevezetés és Allegro appassionato, op. 92; Bevezetés és koncert-Allegro, op. 134) a Római Santa Cecilia Akadémia Zenekarával, a kiváló Antonio Pappano vezényletével.

Élvezetes felvétel, egy szavunk se lehet. A kíséret nagyszerű, a karmesteri irányítás abszolút adekvát: Pappano és a zenekar érzékenyen reflektál Schumann forrongó indulataira, és képesek ezeket a szimfonikus hangzás effektusaivá konvertálni. Lisiecki kifogástalanul zongorázik: plasztikus billentés, markáns karakterek, hiteles tempók, életteli hangsúlyok, intellektus és emóciók kimunkált egyensúlya – ez mind jelen van magas színvonalú játékában. Megszületik a jellegzetes schumanni költészet. De…? Igen, most jön a de. Ilyen Schumann-előadást már sokat hallottunk. Az utóbbi évek zongoristacsillagai, Ingrid Fliter, Danyiil Trifonov, Khatia Buniatishvili, Gyenyisz Kozsuhin felismerhetőbb egyéniségek. Persze, ne becsüljük le azt, ami jó, márpedig ez pompás zongorázás, legfeljebb nem olyan egyéni, mint amilyet vártunk. Talán legközelebb, egy szólólemezen.

Deutsche Grammophon, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.