Akadnak a zenei előadó-művészet világában, akik szinte csecsemőként kezdik karrierjüket. A lengyel szülőktől származó, de Kanadában született és nevelkedett zongoraművész, Jan Lisiecki mostanában a nemzetközi zeneélet egyik új felfedezettje. Vagyis talán mégsem annyira új, hiszen már kilencévesen zenekarral lépett fel – annak pedig tizenkét esztendeje. Szerepelt a New York-i Filharmonikusokkal, az Orchestre de Paris-val, a BBC Szimfonikusokkal, a Rotterdami Filharmonikusokkal, a Montreali Szimfonikusokkal, és olyan karmesterekkel működött együtt, mint Claudio Abbado, David Zinman, Paavo Järvi és Yannick Nézet-Séguin. Schumann-lemezén a zeneszerző összes zenekari kíséretes zongoraműve szólal meg (a-moll zongoraverseny, op. 54; Bevezetés és Allegro appassionato, op. 92; Bevezetés és koncert-Allegro, op. 134) a Római Santa Cecilia Akadémia Zenekarával, a kiváló Antonio Pappano vezényletével.
Élvezetes felvétel, egy szavunk se lehet. A kíséret nagyszerű, a karmesteri irányítás abszolút adekvát: Pappano és a zenekar érzékenyen reflektál Schumann forrongó indulataira, és képesek ezeket a szimfonikus hangzás effektusaivá konvertálni. Lisiecki kifogástalanul zongorázik: plasztikus billentés, markáns karakterek, hiteles tempók, életteli hangsúlyok, intellektus és emóciók kimunkált egyensúlya – ez mind jelen van magas színvonalú játékában. Megszületik a jellegzetes schumanni költészet. De…? Igen, most jön a de. Ilyen Schumann-előadást már sokat hallottunk. Az utóbbi évek zongoristacsillagai, Ingrid Fliter, Danyiil Trifonov, Khatia Buniatishvili, Gyenyisz Kozsuhin felismerhetőbb egyéniségek. Persze, ne becsüljük le azt, ami jó, márpedig ez pompás zongorázás, legfeljebb nem olyan egyéni, mint amilyet vártunk. Talán legközelebb, egy szólólemezen.
Deutsche Grammophon, 2016
