Lemez

Dalok a Kispipából

Zene

„Hol lesznek már a Beatlesek, mikor én még mindig itt leszek…” – utolsó éveiben előszeretettel mantrázta ezt önmagának Seress Rezső, s ha egészen nem is, hát félig azért igaza lett. A gombafejűek emléke ugyan máig eleven – de az övé szintén. Seress után maradt legalább tíz bombabiztos pesti sláger meg egy gazdagon burjánzó huszadik századi életlegenda, s ezekre ma is lehet építeni: műsoros estet éppúgy, mint hanglemezt. A múlt századelő világának színészként is tudós ismerője, Fesztbaum Béla úgy másfél éve az Óbudai Társaskörben hozott össze egy csevegős-szalonzenés Seress-estet, melyet azóta játszanak, s mely most immár lemezen is meghallgatható. Fesztbaum énektudása és zongorajátéka jócskán meghaladja az egy-két ujjal pötyögő, s bizony kicsit sem szárnyaló hangú zeneszerző előadói képességeit, ám egyebekben keresve sem találhatnánk nálánál hívebb és lelkesebb kalauzt a változatos hangulatú – és elegyes nívójú – Seress-számok világában. Svádája helyben és a lemezről visszahallgatva egyaránt meggyőzőnek bizonyul, s ha olykor netán mégis fárasztónak érezzük egyik-másik dal túltömött világfájdalmát vagy umcaccázását, az is inkább a saját Seress-ambivalenciánk számlájára írandó. Fesztbaum és a Kék Duna Szalonzenekar (művészeti vezető: Berki Sándor Dezső) gazdagabb hangszereléssel tálalja a felhangzó 21 számot, s olyik dalban a továbbgondoló fantázia szinte Seress posztumusz társkomponistáinak hallatja a hangszerelőket. A Csak inni, inni! című, eredetileg már-már primitívnek ható számból például szinte Piazzolla-hommage-t növesztett az új változat. A Szomorú vasárnap párütemnyi előkéje is valóságos hozzáadott értéknek ítélhető, s az ilyen sikeres gazdagításokhoz képest egészen mellékesnek tarthatjuk, hogy egy-egy ponton Fesztbaum és (a Szomorú vasárnapban gyönyörű hegedűszólót játszó) Berki túlbecsülte a dalok teherbíró képességét.

Rózsavölgyi Kiadó, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.