Játék a menzán - Shakespeare: Lear király (színház)

  • Kósa András
  • 2007.11.08 00:00

Zene

"Botrány" van Szegeden, Zsótér "meggyalázta" Shakespeare-t, mondják, sokan elmennek a szünetben vagy még előbb; pedig csak annyi történt, hogy színre került egy produkció, amely nem szolgálja ki mindenki ízlését, hanem, ahogy ugyancsak mondani szokták: "megosztja a közönséget".

"Botrány" van Szegeden, Zsótér "meggyalázta" Shakespeare-t, mondják, sokan elmennek a szünetben vagy még előbb; pedig csak annyi történt, hogy színre került egy produkció, amely nem szolgálja ki mindenki ízlését, hanem, ahogy ugyancsak mondani szokták: "megosztja a közönséget".

Szerintem a Lear király - és föltehetően a többi Shakespeare-dráma, sőt, általában a színház - alighanem ugyanezt tette már Shakespeare idején is. Akinek nem tetszett, bekiabált, vagy csak szótlanul indult a kocsmába. Mi van ebben? Semmi. Nőjön fel végre a közönség: menjen el, ha nem tetszik neki, amit lát, és ne vastapsoljon birkamód minden vacakságra.

Zsótér rendezésének van alcíme: "Ünnepi ebéd az ország felosztásának tiszteletére, avagy az utolsó villásreggeli". Egy nagy család (a tartozékokkal) ebédel és/vagy utolsó villásreggelizik, a családfő pedig bejelenti nyugdíjba vonulását. Ebben a startban nincsen semmi emelkedettség. Csöppet eltöprenghetünk: vajon ez a kedves, joviális, kicsit hangosan és látványosan táplálkozó családfő hogyan tett szert erre a birodalomra, amelyet most feloszt - nem megveszekedett szörnyeteg, csak éppen - alkalmatlan idősebb lányai közt. (Nota bene: fogalmunk sincs - nem is lehet - arról, hogy vajon Cordelia mit és hogyan tenne, ha megkapná az őt illető országrésztÉ)

Ez is olyan (nagy)család, mint a többi, vannak benne gonoszok és becsületesek, balekok és áldozatok, szervilisek és ügyetlenek. Szövetségeket kötnek, összeesküsznek, ármánykodnak az egyik oldalon - és ráfáznak, megszívják, áldozatul esnek a másikon. Aztán mindenki rossz véget ér. Ha belegondolok: épp, mint egy szappanoperában.

Csak ez megrendítő. Ambrus Mária felturbózott szocreál étkezdéjében a lambériás falak közt - illetve egy kicsit azokon kívül, valamint fönt a galérián - minden meg tud történni, amit Shakespeare elmesél. Egy forgó, két ajtó, két lépcső - és egy hosszú asztal, mögötte tizenhárom szék. Középen Lear ül - profán Krisztus, az Utolsó vacsora képi idézetében, és ő sem jár jobban, mint amaz eredeti. Nem mintha Zsótér bibliai magasságokba - avagy mélységekbe - tolná a történetét, sokkal inkább a mese felé viszi. Gyorsított mese, egy család lejtmenetben; ilyen az intonáció is, nemcsak az olykor túl halkra fogott beszédé, hanem a játéké is. Benedek Mari többnyire fekete ruhái csak az első percekben hatnak elegánsnak - utána csak ruhák, akármikorra.

Ez a családi végjáték pontosan ki van találva, hatásos harmóniában a díszlettel és a jelmezzel - de a kidolgozás, maga az előadás az alakítások egyenetlensége és olykori elégtelensége okán erősen hullámzik. A színészek egy része például a testével sem bánik jól, többen a rendező feszültséggel teli visszafogottságát feszültség nélküli unalommá oldják. Lehet, hogy hoszszabb próba és erőszakosabb rendezés kellett volna, hogy utolérjék a gondolatot.

Kent szerepében Zarnóczay Gizella például gazdagon képes tolmácsolni a rendezői gondolat szikárságát; fojtott szemrehányást intéz Learhez, amiért korlátoltan és ostobán viselkedik Cordeliával. Edmund, a mindaddig hátrányos helyzetű fattyú a cselszövés bonyolításában olykor Edgar hangján beszél - Melkvi Beáé is jó alakítás -, egyenes tartásban, zsebre vágott kézzel, felvetett fejjel levezényelt bosszúhadjárat, hisz őt más nem érdekli: elégtételt akar venni a gazdagokon és szépeken.

A két idősebb lányt két férfi játssza - férjeik nők; a sablon ellen történik ez is, nem pusztán a meghökkentés kedvéért. De többnyire engedelmes abszolválás történik, ezért aztán a nemcsere nem igazolja magát; csak az apró termetű, szemüveges, szőke lófarkas, egykedvűen hímezgető Albant játszó Borsos Beának jut a vége felé egy erős jelenet: lehordja alávaló rokonságát.

Cordeliát és a Bolondot Farkas Andrea játssza - mindkettőben pasztell. A színészi játék deficitjének pótlására olykor rendezői ötletparádét látunk. Leereszkedik néha egy meseszerű díszletelem (mintha gyerek vágott volna ki kartonpapírból erdősziluettet) - ezt például nem értettem. Az ölések és halások éttermi kellék- és eszköztárral történnek - ezt értem, de olykor túlhajtottnak éreztem. Lear megőrülésekor - amely, és ez nem szokatlan, éppen a tisztánlátás ideje - korona kerül a fejére dugóhúzóból, ez jó; amikor Cornwall ugyancsak a dugóhúzót tekergeti a fejébe, megöletés gyanánt, ez meg nem.

Király Levente a legjobb (és legrutinosabb) Zsótér-színész ezen a színpadon; Learje megrendítően hétköznapi. Jóból-rosszból összegyúrt átlagember, akivel alaposan kibabrál az élet, és még csak szemrehányást sem tehet senkinek, csak saját magának. Király Levente egyenletesen és színesen, nagyszerűen és kisszerűen hozza őt elénk, és még föl is növeszti a legvégére: itt egy ember kiegyezett a sorsával.

Félrebillent fejű hullák ülnek az asztal mögött a végén. Mögöttük egyetlen élő, Edgar áll tétován: egy egész ország szakadt a nyakába. Na, sokra megy vele.

Zsótér szegedi Lear királya fontos előadás. Jár azoknak, akik ezt a színházat szeretik.

Szeged, október 31.

Neked ajánljuk

Elveszve az éjszakában

  • Bacsadi Zsófia

Igen szerencsétlenül végződik egy kis színházi társulat éjszakája, amikor a takarítónő hamarabb hazamegy, és magával viszi az öltöző kulcsát.

Tuti Tati

Hatalmas a tülekedés Wes Anderson új filmjében, a korábbiaknál is nagyobb, pedig már A Grand Budapest Hotelben is annyi volt a sztár, a szín, a szimmetria – ó, az a híres andersoni szimmetria és keretezés! –, hogy alig látszott ki a sztori.

Elég ez?

  • Puskás Panni

A Kabarét az 1976-os magyar bemutatója (Ódry Színpad) óta közel negyvenszer mutatták be a hazai színházak. És vannak rendezők, ilyen az ősbemutatót jegyző Szinetár Miklós, de Alföldi Róbert és Bozsik Yvette is, akiket az anyag nem hagy nyugodni, és többször is színpadra állítják.

Újrarendezés

  • Erdei Krisztina

Az idei Fotóhónapról néhány hete még alig volt elérhető információ. A kivételt épp a ki­emelt eseményről, a kanadai Margaret Watkins kiállításáról szóló hír jelentette.

Hamis minden ízében

  • A szerk.

Október 23-án elfogtunk egy marslakót, körbeálltuk, és megkérdeztük tőle, mi jó honfiak: no, szemüveges barátunk (kicsinyded, szemüveges ürge volt, mondhatni nyüzüge), mit ünneplünk mi itt ma ilyen nagy sokadalomban?

0:1

  • A szerk.

Múlt pénteken a Kúria elkaszálta a kormány legújabb propagandamutatványának, a „gyermekvédelmi népszavazásnak” az egyik kérdését, azt, amelyik arról kérdezte volna az ország polgárait, támogatják-e, hogy „kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nem­átalakító kezelések”.

Sokan, mégis kevesen

  • Lannert Judit

A két pedagógus-szakszervezet négy pontban foglalta össze a napokban legfőbb követeléseit, ezek közt szerepel a pedagógusok bérének emelése és a munkaterheinek csökkentése is.