Zene

A kifejezetten ebbe a kis alapterületű kiállítótérbe tervezett-alkotott táblaképsorozat majd mindegyik, nagyvonalúan festett darabjáról kíméletlenül néznek a szemünkbe már-már ijesztően metsző, meglehetősen mélyre hatoló tekintettel - és ez a vájkáló pillantás adott esetben még a csukott szempárt ábrázoló festményeknél is utolérhet bennünket. Az alkotó korábbi, hiperrealista indíttatású, ám jócskán túlszínezett önarcképeinek stílusában fogant, de jóval visszafogottabb, hűvösebb színekkel operáló vásznakon óriásira nagyított arcfragmentumok néznek ránk áthatóan, ha nem épp fenyegetően.

A hazai alagútfúrások zaja elnyelte a szófiai metró felől érkező jó híreket: nemrég vonalátadás történt Bulgáriában, de hogy e hírre pont egy New Yorkban játszódó film irányítsa rá a figyelmet! A kód már akkor megtéríti a beléje fektetett bizalmat, amikor Antonio Banderas a manhattani Grand Central Stationön ereszkedik alá, és hol lyukad ki: egy, a miénkhez nagyon is hasonlító szovjet metrókocsiban. Ígéretes kezdés, főleg, hogy Morgan Freeman is ugyanezen a metrón utazik: két ilyen sztár egy olyan filmben, melyben az oroszok alagutat fúrnak Manhattanig, ilyesmiben már nem is reménykedtünk.

Sokan azóta várták ezt az estét, mióta csak híre kelt, hogy együtt gyakorol a hatvanas-hetvenes évek tán legkiválóbb hazai előadója és korunk egyik legígéretesebb bandája, a fiatal, tehetséges zenészek által alapított Qualitons. A találkozás nem is véletlen: utóbbi magától értetődő természetességgel használja a három-négy évtizeddel ezelőtti "daliás" idők fúziós popzenéjét - az akkoriban keletkezett KK-albumok pedig kedvenc zsákmányai a hazánkban is szorgalmasan túró rare groove-vadászoknak.

Afféle Holt Költők Társasága ütötte fel a fejét Moszkvában: a Turgenyev-kinézetű spiritiszta vezetésével verselő széplelkek azon versengenek, hogy ki legyen a következő a Halállal frigyre lépők sorában. Bizony, a szektaszokás szerint nagy kegy az, ha valaki önkezével vethet véget életének, amit számos jó házból való moszkvai meg is tesz, mielőtt Eraszt Fandorin maga is beáll a halálváró rímfaragók közé.

Szeptember végén jelent meg az Erik Sumo Band második lemeze Bajleves (The Trouble Soup) címmel. A 2005-ben alakult zenekar szabadon keresztezi az egymástól látszólag távol álló műfajokat (a tánczenét, a sanzont, a rockot, a popot) és hangulatokat, sokszínű, egyszerre dinamikus és játékos dalokat alkotva. A zenekar két ellentétes karakterű, egymást kiegészítő énekesnőjével, Kiss Erzsivel és Harcsa Veronikával, valamint a zenekarvezető Tövisházi Ambrussal az új lemez apropóján beszélgettünk.

Egyvalamit muszáj leszögeznünk rögtön az elején. Ez az Alice In Chains nem teljesen ugyanaz a zenekar, amely a kilencvenes évek legelején a négy nagy grunge-csapat egyikeként (a Soundgarden, a Nirvana és a Pearl Jam mellett) forradalmat csinált, hiszen ennek a forradalomnak és az Alice In Chainsnek mint zenekarnak szerves része volt Layne Staley, a heroinfüggő énekesgéniusz, aki jellegzetes hangjával és énekstílusával tette feledhetetlenné az időközben klasszikussá nemesedett Alice In Chains-lemezeket, és akinek a szervezete 2002-ig bírta a harcot a legkeményebb drogokkal. Layne Staley pótolhatatlan. Itt van viszont a zenekar többi tagja:

"Igen nagy, majdnem kínos szünet. Füstfelhők. Kényelmes terpeszkedés. Csend." Ez a színiutasítás előzi meg Molnár Ferenc 1926-os háromfelvonásos anekdotájának első szavait, s paradox módon a Játék a kastélyban előadásain rendszerint már a fenti mondatokkal előrajzolt háromszemélyes, pöfékelős némajáték során el szokott dőlni a pazar társalgási vígjáték aktuális sorsa. Legtöbbször már ekkor kiderül ugyanis, hogy sikerül-e az alkotóknak megteremteniük a játék valószerűségében is teátrális (s viszont: teatralitásában is reálisnak elfogadható) közegét, hogy tudnak-e szmokingot viselni a színészek, s legfőként hogy találtatik-e alkalmas Turai a színpadon.

Nem tudom, érdemes-e sokat gondolkodni azon, hogy a Stúdió "K" Vakkacsa tojások című előadásában miért egy Samsa nevű alak a főszereplő - na jó, nem a főszereplő, de felbukkan minden kanyarban -, vagy elég csak annyi, hogy Zalán Tibor pihent agyának most ő a kulcsfigurája, és pont.

Maja és Reuben Fowkes, a Budapesten élő kiváló kurátorpáros ezúttal egy érdekes kiállítást, valamint egy nagy problémahalmazt hozott létre. Az utóbbi években 1956 és 1968 fordulatai köré építették föl a kurátori koncepciójukat, így logikusan haladva a harmadik esemény 1989, amelyhez a magyar közelmúltból jelentős változások kapcsolhatók. A kiállítás a szerves kapcsolódás és Keserü Katalin rendszerváltás kori terminológiája jegyében a Forradalmi dekadencia címet kapta.

Értelmiségi életpályák és életképek közül vett, szinte véletlenszerű mintát mutat be az Állatorvos-történeti Gyűjtemény időszakos kiállítása. Az eredeti dokumentumokat jórészt megsemmisítette a történelem egy második világháborús gyújtóbomba-találat formájában, viszont a nagyon aprólékos és mindenfelé szerteágazó, mindenhonnan csipegető műkedvelő kutatómunka alapján eljutunk egy polgárcsaládhoz, egyhez a számtalan hasonló közül, amelynek rákospalotai szalonját Liszt Ferenc néhány látogatása emeli ki az átlagból. A maesztró ugyanis két egész évre magántanítványai közé emelte a Vargáék Vilma leányát (akit előzőleg féltestvére, Nádaskay Béla tanítgatott), s így állandó európai jövés-menései közepette olykor tiszteletét tette a jeles állatorvos családjánál. A kiállítás nem sugallja kifejezetten, mégis úgy tűnik, hogy az épp csak felserdült tanítvány életének ez a kapcsolat mindhalálig ápolt legfőbb élménye volt - annál is inkább, mert férje, akitől egy évtizednyi együttélés után elvált, nem szívelhette az ő zongorázását. Különben miért emlékezett volna még fél évszázad múltán is, hogy Liszt első látogatásakor édesanyja a kedvenc ételével, békacombbal járt az imádott mester kedvében?

George Lucas filmtörténeti heccet hajtott végre, amikor azt írta a Csillagok háborúja elejére, hogy negyedik rész: ha kiröhögik, és soha nem engedik egyetlen Jedi közelébe, márpedig ennek az esélye a premier előtt még nagyon is fennállt, már akkor is elmondhatja, hogy milyen meszszire jutott. Azóta senki sem merte elsütni ezt a poént, így aztán rengeteg egyrészes sorozatot láthattunk a mozikban: Ébredő sötétség, Eragon, Az arany iránytű - néhány a közelmúlt példái közül.

1996-ban, amikor a New York-i Firewater első albuma kijött, legalább három hátast lehetett dobni. Az elsőt már a felállástól: Tod Ashley (a Cop Shoot Cop szabadidős főnöke) olyan palikat hozott össze, mint a gitáros Duane Denison (a Jesus Lizardból), a dobos Jim Kimball (a Laughing Hyenasból), az ütős Yuval Gabay (a Soul Coughingból), a szaxofonos Kurt Hoffmann (a They Might Be Giantsből) és még mások, szintén nem akárkik.

A szerző harmadik verseskötete alcíme szerint "szimultán versek" gyűjteménye, s ezt egyértelműsítő kötetmottóként szerepel Alföldy Jenő felejthető Irodalmi fogalomtárának vonatkozó szócikke: "Többértelmű szövegből felépített költői mű. Előfordul, hogy a szavak hordoznak többféle értelmet [...]".

Riza néni és az ő maceszkuglija közismertek: Körner András receptkönyvnek és családregénynek egyaránt olvasható könyve (Kóstoló a múltból) intim megvilágításban láttatta a szerző dédnagymamájának családi-konyhai viszonyait, rajtuk keresztül pedig a szinte teljesen elpusztított vidéki zsidóság konyhaasztal körüli történetét. Riza néni maceszkuglijától egyenes az út Henrik bácsi datolyatortájához, a lévai kocsmavendéglős rokon azonban már egy konyhán túli, szélesebb kitekintés része: a Klauzál téri Vince Könyvesbolt galériájának fotókiállítása a magyar zsidók mindennapjait térképezi fel, azt az 1867-től 1940-ig terjedő időszakot, mikor a mindennapi élet a boldogulást és nem az életben maradást jelentette.