kiállítás - VEREBICS ÁGNES: SZőRÖSTÜL-BőRÖSTÜL

  • - klór -
  • 2009. október 29.

Zene

A kifejezetten ebbe a kis alapterületű kiállítótérbe tervezett-alkotott táblaképsorozat majd mindegyik, nagyvonalúan festett darabjáról kíméletlenül néznek a szemünkbe már-már ijesztően metsző, meglehetősen mélyre hatoló tekintettel - és ez a vájkáló pillantás adott esetben még a csukott szempárt ábrázoló festményeknél is utolérhet bennünket. Az alkotó korábbi, hiperrealista indíttatású, ám jócskán túlszínezett önarcképeinek stílusában fogant, de jóval visszafogottabb, hűvösebb színekkel operáló vásznakon óriásira nagyított arcfragmentumok néznek ránk áthatóan, ha nem épp fenyegetően.
A kifejezetten ebbe a kis alapterületû kiállítótérbe tervezett-alkotott táblaképsorozat majd mindegyik, nagyvonalúan festett darabjáról kíméletlenül néznek a szemünkbe már-már ijesztõen metszõ, meglehetõsen mélyre hatoló tekintettel - és ez a vájkáló pillantás adott esetben még a csukott szempárt ábrázoló festményeknél is utolérhet bennünket. Az alkotó korábbi, hiperrealista indíttatású, ám jócskán túlszínezett önarcképeinek stílusában fogant, de jóval visszafogottabb, hûvösebb színekkel operáló vásznakon óriásira nagyított arcfragmentumok néznek ránk áthatóan, ha nem épp fenyegetõen. De valamiképp mégiscsak vészjósló módon, melyet tovább súlyosbíthat vagy éppen könnyeden feloldhat az, hogy nemcsak önarcképekkel, emberi arcok részleteivel kell szembesülnünk, hanem néhány állatpofával is. Nem kevés irónia van a hármas önarcképsorozatban, amelynek középsõ darabja egy csukott szemû macskát ábrázol - ez a hármas pedig farkasszemet néz a szemközti falon révedezõ Három nyulakkal; a köztük vibráló feszültség szinte tapintható. Ugyanez a feszültség húz ívet a szado-mazo fétisimádatra emlékeztetõ képpár darabjai közé: az egyiken a rideg tekintetû, kék szemû nõ harap rá egy szõrös tárgyra, a másikon a korábbi fehér macska látható, amint játékosan (?) egy emberi ujjba harap. A trükkösen alulvilágított képeken mintha a galéria lámpasora rajzolná ki a figurák árnyékait, ezzel is tovább satírozva-elmosva az arányok és a viszonylatok egyébként jól bevált rendszerét.

MissionArt Galéria, megtekinthetõ november 15-ig

*****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.