A kifejezetten ebbe a kis alapterületû kiállítótérbe tervezett-alkotott táblaképsorozat majd mindegyik, nagyvonalúan festett darabjáról kíméletlenül néznek a szemünkbe már-már ijesztõen metszõ, meglehetõsen mélyre hatoló tekintettel - és ez a vájkáló pillantás adott esetben még a csukott szempárt ábrázoló festményeknél is utolérhet bennünket. Az alkotó korábbi, hiperrealista indíttatású, ám jócskán túlszínezett önarcképeinek stílusában fogant, de jóval visszafogottabb, hûvösebb színekkel operáló vásznakon óriásira nagyított arcfragmentumok néznek ránk áthatóan, ha nem épp fenyegetõen. De valamiképp mégiscsak vészjósló módon, melyet tovább súlyosbíthat vagy éppen könnyeden feloldhat az, hogy nemcsak önarcképekkel, emberi arcok részleteivel kell szembesülnünk, hanem néhány állatpofával is. Nem kevés irónia van a hármas önarcképsorozatban, amelynek középsõ darabja egy csukott szemû macskát ábrázol - ez a hármas pedig farkasszemet néz a szemközti falon révedezõ Három nyulakkal; a köztük vibráló feszültség szinte tapintható. Ugyanez a feszültség húz ívet a szado-mazo fétisimádatra emlékeztetõ képpár darabjai közé: az egyiken a rideg tekintetû, kék szemû nõ harap rá egy szõrös tárgyra, a másikon a korábbi fehér macska látható, amint játékosan (?) egy emberi ujjba harap. A trükkösen alulvilágított képeken mintha a galéria lámpasora rajzolná ki a figurák árnyékait, ezzel is tovább satírozva-elmosva az arányok és a viszonylatok egyébként jól bevált rendszerét.
MissionArt Galéria, megtekinthetõ november 15-ig
*****
