Nem tudom, érdemes-e sokat gondolkodni azon, hogy a Stúdió "K" Vakkacsa tojások című előadásában miért egy Samsa nevű alak a főszereplő - na jó, nem a főszereplő, de felbukkan minden kanyarban -, vagy elég csak annyi, hogy Zalán Tibor pihent agyának most ő a kulcsfigurája, és pont.
Mert egyébként persze egyik darabban sem szerepel Samsa, hiszen ő legföljebb Kafka Az átváltozásának a zanzájában szerepelhetne saját jogon, de az meg nem szerepel ebben a klasszikus ötösben. Igaz viszont, hogy ha nagyon alaposan szemügyre vesszük az öt opus főszereplőjét - és immár nemcsak írva, hanem fizikailag megtestesülve: bábban -, akkor igencsak hasonlítanak egymásra, vagyis mondhatni nyugodtan, hogy ők egy átváltozóművész, és akkor már lehetnek Samsa mindannyian.
Pofátlan egy produkció a Vakkacsa tojások - lendületesen, szellemesen és magától értetődően pofátlan. Nem azért, mert paródia - e nemben erősen csimpaszkodik Karinthy Frigyesbe, pedig megáll a saját lábán is -, hanem azért, mert nagyjából leleplezi a drámairodalmat mint olyat: nem tud az mást, mint csalni és csalatni, hiába beszél összevissza erről-arról. Férfi és nő előbb ácsingózik, aztán veszekszik, aztán valamelyik rettenetes bosszút áll a másikon.
Ebben a leleplezésben persze oroszlánrészük van az írón (átírón) kívül a báboknak is; Németh Ilona és Bodor Kata bábjainak közös nevezője a kajánság, ami egyrészt az elrajzoltságukból, karikaturisztikus figurájukból, másrészt "játékukból" (a színészek által kölcsönzött hangból és mozgásból) fakad. Valamint abból, hogy "ivarérettek", mint az alcím is állítja róluk, vagyis erre a bizonyos drámai lényegre koncentrálnak mind.
Euripidész Élektrájából lett Ellöktra (a nevek a legkevésbé jók az egészben; tán mert a névből a legnehezebb viccet csinálni, jó ízlésű ember ilyet nem tesz, mert a végén még úgy fog sikerülni, mint ez az Ellöktra vagy az anyukája, akit itt Klütorisznak hívnak); van háló, amelybe bele lesz bonyolódva, van bosszúvágy és vonakodó "restész Samsa, de a fél keblét kacéran, avagy korhűen kivillantó főhősnő sietve elsodorja a sztorit a véres végig.
Shakespeare egy Kandalló, a féltékeny Móriczka című zanzában jelenik meg; a mór itt kék, a dózse meg dezső, és persze Jago lesz az ügyeletes Samsa. Az intrika pikk-pakk kifordítja magából a bekékült férjet, aki úgy fonja kék kesztyűs kezét felesége (Duzzadt Minna, jaj!) hófehér nyakára, hogy imádságról szó sincs, viszont "a vég, csak azt tudnád feledni", mondja, mert a javakat egy paródiában is onnan veszik, ahol találják.
A Kopasz tüff (esetleg Tüff?) csak cím - a szereplőt szerencsére már Tar Tüffnek hívják; Moliére remekműve ebben a kifacsart mivoltában is a legjobb itt: Fodor Tamás rendező szinte "igaziból" is megrendezte azt a bizonyos nagyjelenetet, amikor Orgon az asztal alatt kuksolva győződik meg Tartuffe csalárdságáról. Itt nem egészen így van, noha így indul: Orgon (Horgony!) bemászik a csipketerítő alá, a Tar Tüff azonban nem áll meg félúton, igaz, ezt Elmara sem akarja. Vagyis a nagy szópárbaj heves kefélésbe fúl, amelybe a fölhorgadt Horgony is beszáll - és tényleg röhejes, ahogy a szerencsétlen férj a hevesen szeretkező bábok közé szorul, és így alighanem duplán élvez. Talán ezért várják el a közönségtől is az ivarérettséget: ez nem gyerekelőadás.
A Stúdió "K" színészei - ahogy ők szokták - eljátsszák ezeket a viccessé lett figurákat, méghozzá úgy, hogy azért megtartanak valamit a tragikus-súlyos leglényegből. Együtt élnek a bábjukkal - ahogy ők szoktak. 'ket nézik odaadóan, odaadják nekik a hangjukat, de még a mimikájukat is - és közben puhán és szakszerűen kerülgetik egymást, adogatják a bábokat kézről kézre, vagyis profik, hiszen ez föl sem tűnik. A bábok teljesítménye a színészeké: Homonnai Katalin a vérszomjas Élektra, de a hófehér ártatlanság-Desdemona is; Nyakó Júlia általában altban tartja az úgynevezett "érett asszonyiságot", például Emíliát az Othellóból és Elmirát a Tartuffe-ből.
Hannus Zoltán a nagy természetű mór és a balek Orgon is; némi méltatlankodás jellemzi mindkettőt. Az összes Samsa Nagypál Gábor: horgas orrú, beesett arcú, elálló fülű bábja szinte hozzánő a kezéhez; Vékes Csaba és Lovas Dániel nőben is, férfiban is "utazik".
A polgári dráma nagyjai mintha kevésbé lennének simulékonyak: Csehov bújik meg a Három bővér, Ibsen pedig A vak kacsa című miniatűr mögött. Csehov sokat emlegetett cselekménytelensége okán a díszlet az, ami a legtöbbet mondja el a legviccesebben - meglátjuk a rozzant triciklit, a fáradt babakocsit és a fél szamovárt, és már csupa Csehov az egész. Igaz, a babakocsiban heves kupakolás folyik - ennyi hév az egész darabban nincsen -, és persze Versinyin és Mása (bocs: Vérsanyi és Mászna) is megtalálják a helyes pózt a triciklin. Mozgékony bábok, mi tagadás.
A vadkacsa zanzájába is belefér némi testiség - de ez a darab áll a legkevésbé az átíró és az alkotók kezére. Csuda tudja: a vicc kevés benne, a népszerűsége csekély - vagy mi, a közönség nevettük ki magunkat aznap estére.
Stúdió "K", október 8.
