A hazai alagútfúrások zaja elnyelte a szófiai metró felõl érkezõ jó híreket: nemrég vonalátadás történt Bulgáriában, de hogy e hírre pont egy New Yorkban játszódó film irányítsa rá a figyelmet! A kód már akkor megtéríti a beléje fektetett bizalmat, amikor Antonio Banderas a manhattani Grand Central Stationön ereszkedik alá, és hol lyukad ki: egy, a miénkhez nagyon is hasonlító szovjet metrókocsiban. Ígéretes kezdés, fõleg, hogy Morgan Freeman is ugyanezen a metrón utazik: két ilyen sztár egy olyan filmben, melyben az oroszok alagutat fúrnak Manhattanig, ilyesmiben már nem is reménykedtünk. Mint kiderül, korai volt az öröm, mert csupán arról van szó, hogy filmünk egyike a Bulgáriába kiközvetített amerikai produkcióknak: nem a forgatókönyvírói bátorság, hanem a költségkímélés állt a furfang mögött. Fúrni azért fúrnak, méghozzá egy Fabergé-tojásokat rejtõ termet, Antonio és Morgan ugyanis a páncélteremfúrás fedettpályás bajnokai, szinte csak rápillantanak egy zárra, és az lányos zavarában menten megadja magát. A lényeg persze, hogy miként pillantanak; az egyik hunyorogva, a másik meg tanárosan - ezzel elintézettnek is tekinthetjük a jellembeli különbségek kidomborítását. Nem túl szép látvány, hogy két ilyen jóravaló színész ebben a tojásos-fúrós-orosz hússalátás olcsóságban feszít, de ha már ennyire nem szép valami, legalább ne akarna okosnak látszani. A kód azonban tarantinósan büntet, s filmtörténeti vitába hajszolja a tolvajokat: Morgan a Rififi, Antonio a Topkapi pártját fogja, de csak szóban jutnak közel Jules Dassin rablós filmjeihez.
Forgalmazza a Fórum Home Entertainment
**
