koncert - FIREWATER

  • m.l.t.
  • 2009. október 22.

Zene

1996-ban, amikor a New York-i Firewater első albuma kijött, legalább három hátast lehetett dobni. Az elsőt már a felállástól: Tod Ashley (a Cop Shoot Cop szabadidős főnöke) olyan palikat hozott össze, mint a gitáros Duane Denison (a Jesus Lizardból), a dobos Jim Kimball (a Laughing Hyenasból), az ütős Yuval Gabay (a Soul Coughingból), a szaxofonos Kurt Hoffmann (a They Might Be Giantsből) és még mások, szintén nem akárkik.
1996-ban, amikor a New York-i Firewater elsõ albuma kijött, legalább három hátast lehetett dobni. Az elsõt már a felállástól: Tod Ashley (a Cop Shoot Cop szabadidõs fõnöke) olyan palikat hozott össze, mint a gitáros Duane Denison (a Jesus Lizardból), a dobos Jim Kimball (a Laughing Hyenasból), az ütõs Yuval Gabay (a Soul Coughingból), a szaxofonos Kurt Hoffmann (a They Might Be Giantsbõl) és még mások, szintén nem akárkik. A másodikat attól, hogy úgy festett, ezzel a bandával túlélheti magát a hanyatlásnak indult noise-rock színtér, a harmadikat meg persze "csak úgy simán" a számoktól. Amik ismerõs részecskékbõl (posztpunk, noise-rock, kabaré, sanzon, Tom Waits-szerûség, cigányzene, klezmer) álltak össze baromi hangulatos és közben tök újnak ható univerzummá. Ja. Az a Get Off The Cross... csodás album volt (és maradt), s csak egy kicsivel maradt el utána a The Ponzi Scheme.

Aztán amikor 2004-ben Bush elnök urat újraválasztották, Tod Ashley besokallt, és maga mögött hagyta az õ hazáját. Törökország, Pakisztán és India felé vette az irányt, és ottani muzsikusokkal kavart: a tavalyi (amúgy már hatodik) Firewater-album, a The Golden Hour már így, komoly bhangrahatást tanúsítva készült. Azóta ezt utaztatja Tod, olyannyira, hogy egy éven belül kétszer már hozzánk is eljutott (Veszprémbe és Pécsre). És most végre kikötött vele a Buda-parton.

Ez az ember könyörtelenül halad a maga korántsem kényelmes útján, a This Is My Life címû számban például így énekel: "Nos, elvesztettem az otthonom, és elvesztettem a feleségem, ez nem vicc, ez az életem." A gond csak az, hogy ezt a tempót más nem nagyon bírja, s így állandóan átszervezõdik a zenekara. Az épp aktuális pedig most épp nem az igazi - nekem legalábbis egyedül a harsonás kollegina, a rendkívüli Reut Regev tûnt ki. Meg az, hogy nagyon hiányoztak a régi számok, miközben az új anyag nem tudott a lemez módján hatni.

Benne volt a pakliban, hogy csoda történjen. De csak majdnem.

A38 hajó, október 17.

****

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.