Zene

Nem is kell hangsúlyoznunk, mennyire örvendetes tény, hogy ismét van jó néhány olyan hazai zenekar, amely nem csupán fenomenális bulikat ad (itthon és külföldön egyaránt!), de zenéje hanghordozón keresztül is "átjön".

Waltari és Hakkinen után azt gondolnánk, újabb helsinki cowboy lábát lepi a csillagpor, de Mikának semmi köze Finnországhoz.

A könnyűzenében a jószerével minden egyebet leárnyékoló angolszászok miatt könnyű elsiklani a nem angol nyelven megszólaló értékek felett. A germán popvilág figyelmes vizsgálata ennek a lapnak sem szokása, de most helyzet van: a német újhullám Bob Geldofja, Herbert Grönemeyer öt év után új albummal jelentkezett.

Az ötlet mérsékelten eredeti, de távolról sem reménytelen. A hőst az első kockákon elcsapja egy autó, aztán máris egy moziban látjuk viszont, éppen élete filmjét - tudják, azt, ami állítólag közvetlen a halál beállta előtt lepereg mindenki előtt - kezdik vetíteni.

A napokban érdekes kísérletet mutatott be az egyik mélyen tudományos, feltűnően ismeretterjesztő, viszont teljesen amerikai tévécsatorna. Ahogy mondani szokták, "lelkes kutatók egy csoportja" tapasztalati módszerekkel vizsgálta azt, hogy a corn flakes-es doboznak véletlenül nem magasabb-e a tápértéke, mint a belé csomagolt zabpehelynek - igen, úgy: megették a dobozt (is).

Tűnjék ez bármily kínosnak, elöljáróban szögezzünk le három szimpla, már-már alapigazság gyanánt fungáló tényt! A mégoly kikezdhetetlen jó szándék nem garanciája a művészi minőségnek, a kamerával rögzített történet korántsem okvetlenül film, s végezetül a gyász (akár a fél évszázada lezajlott nemzeti tragédia felett érzett, akár a nagyszerű Kaszás Attila halála által kiváltott) fájdalma nem feledtetheti el a mozilátogatókkal az olykor teljes negyedórákká összeálló zsenánt pillanatokat.

Hát igen: szem és fül kell ehhez is, pedig nem bonyolult. Goldoni darabjában a fiatal Anzoletto, a tehetséges mintarajzoló Pétervárra készül, mert, mint mondja, "mindent látok, ami itt történne velem. Másra vágyom. Meg aztán ez itt zavaros kor, és nem lehet tudni, hogy mi lesz a mi szakmánkkal." Ez a karnevál végi éjszaka tehát a búcsú ideje, Sáry László zenéje erről szól leginkább - a darab pedig Goldoni búcsúja Velencétől.

A romantikus nevű Nagy Budapest Törzsasztal Budapest könyvek című sorozatának első kötete pompás felütés, lévén igazi kuriózum: Tarján Vilmos gettónaplója most jelenik meg először.

Ami Sir Frank Kermode-dal megtörtént, az minden tudós rémálma. Az angol irodalomtudós valamikor a kilencvenes években lakást cserélt. Bedobozolta hírneves könyvtárát és kéziratait, összecsomagolta a holmiját, kiürítette a bútorait, kiselejtezte a fölösleget, és várta a költöztetőket. A szemetesek azonban balszerencsére előbb érkeztek, mint a bútorszállítók, és az akkor közel nyolcvanéves tudós - sietségből vagy szórakozottságból - rájuk bízta legendás könyvtárát, ami annak rendje-módja szerint megsemmisült a szeméttelepen.

Bár nagyon igyekeztem, mégsem állíthatom, hogy minden ízében megértettem Kempelen tudománytörténeti jelentőségét, azt azonban biztosan nem felelőtlenül állítom: igaza van egyik életrajzírójának, dr. Tarnóczy Tamásnak, amikor Kempelent humanistának mondja a polihisztor Az emberi beszéd mechanizmusa, valamint a szerző beszélőgépének leírása című alapvetése elé írott bevezetőjében.

Nyolc kis kritika

Nem, nem a vasorrú bába anime verziójáról lesz szó, habár a semmiből új lemezét az asztalra csapó Yoko Onótól azért bent maradt a levegő.

Tom Jenkinson, alias Squarepusher egyike az utóbbi bő évtized legtudatosabb, egyben legkreatívabb zenekészítőinek. Amikor a kilencvenes évek közepén elkészítette első felvételeit (bemutatkozó anyagait, két 1994-es maxiját még Tom Jenkinsonként szignálta), a szerencsés, avatott keveseknek rögvest leesett az álluk.

Mihez kezdenek egy zsáner jeles képviselői az általuk is reprezentált műfaj általános kifulladása után? A stoner rock élharcosai leginkább a megszüntetve megőrzés gyakorlatával bíbelődnek.