A miheztartás végett is rögzítsük: a német foci-vb-re írt himnuszát több tízezres stadionban elénekelni számára nem bizonyítási kényszert vagy kiugrási lehetőséget jelentett, hanem jutalomjátékot. Herbert Grönemeyer ezt a bónuszt azzal is simán kiérdemelte volna, hogy 1984-ben, amikor a világ Michael Jackson Thrillerje előtt hevert, Németország neki és a 4630 Bochum című lemezének hódolt. A négyszeres platinalemez 79 hétig maradt a legjobb németországi nagylemezek listáján - és Grönemeyer akkor még épp csak kezdett belendülni. Az idén 51 éves popikon jelen idejű sztárságának legitimációjához pedig legyen elég annyi, hogy az MTV Unplugged az angolszász zenei világon kívülről 1995-ben őt hívta meg először a műsorba, Anton Corbijn pedig 2002-ben lement kutyába, csak hogy ő rendezhesse a Mensch címadó dalának klipjét.
A Göttingenben született, de néhány hónapos korától Bochumban felcseperedő zenész-szövegíró kisgyerekkora óta komolyan vette a zongorázást, így érthető, hogy zenésznek készült (meg jogásznak is, ez viszont érthetetlen), ugyanakkor a színészkedés is érdekelte, noha egy interjúban azt állította, hogy sosem akart vagy tudott volna nagy színész lenni, ezért inkább azokat a figurákat kedvelte, akikre a Shakespeare-darabokban is a leghülyébb szerepét osztják. 1977-ben a tévében is debütált, ez azonban inkább azért maradt meghatározó momentum, mert itt ismerte meg későbbi feleségét, Anna Henkelt. A 80-as években filmezett Nastassja Kinskivel és Burt Lancesterrel is, azonban kétségtelenül Wolfgang Petersen Das Boot-jának Werner hadnagyaként alakította a legnagyobbat. Akkoriban azonban már inkább zenésznek érezte magát, s bár ebbéli véleményét kevesen osztották, ő csak azért sem adta fel. Első lemezének (Grönemeyer, 1979) annyi volt a visszhangja, hogy a legrondább borító kategóriájában Aranycitrom Díjat kapott. A második (Zwo, 1981) és a harmadik (Gemischte Gefühle, 1983) albuma is olyan nyilvánvaló bukás volt, hogy kiadója felmondta szerződését. Sikertelensége ellenére az EMI mégis látott benne valamit, mert akkor is kitartott mellette, amikor az új lemezhez összetrombitálni kívánt bandából senki sem akarta névvel vállalni a munkát. A Bochumot Grönemeyer így végül egyedül készítette el. Ez az album, illetve a rajta lévő Männer című szám hozta meg számára az árvízszerű áttörést. Azóta hat önálló stúdiólemezt készített, mindegyik volt a német nagylemezlista vezetője; többségük az osztráké és a svájcié is - az 1988-as Ö és a Luxus 91-es, angol nyelvű változata pedig Kanadában került a listákra.
Friss, nehezen kategorizálható zenéjének népszerűsége a személyes, társadalmi és szociálpolitikai témákat szervesen és szenvedélyesen ötvöző szövegeknek is köszönhető. Életrajzaiból máig kihagyhatatlan annak felemlegetése, hogy 1986-ban egy fesztiválon 100 ezer néző előtt ekézte a CDU-FPD működését és Kohl kancellárt. Fontosabbnak tartja azonban, hogy 1985 óta gyámkodik a "Band für Africa" felett (a Band Aidhez hasonlóan ez különböző művészek közösségi projektje afrikai adományok gyűjtésére), és hogy a Bob Geldof-féle "Make Poverty History" német verzióját is harcosan támogatja. Szerinte nem kérdés, hogy a legszegényebb országok adósságát el kell engedniük a hitelezőknek, s be kell hajtani az unió vezetőinek azt az ígéretét, miszerint 2015-ig a felére mérséklik a világ legkoldusabb régióinak szegénységét.
A Chaos és a Bleibt alles anders menetrendszerű sikerét követően 1998-ban két nap alatt elvesztette a bátyját és a feleségét; két gyermekével Londonba költözött, az év nagy részét máig ott tölti. A trauma mentális feldolgozásáról és a talpra állásról szólt 2002-ben a Mensch, ami annyira megérintette a németeket, hogy már a megjelenése előtt, szimplán az előjegyzésekből platinalemez lett. Meg sem állt a tízszeres szorzóig, a rá épített turnénak pedig csak az első részét másfél millióan nézték meg (a Mensch turnéja végül többszöri hoszszabbítás után csak 2005-ben ért véget Düsseldorfban, egy három és fél órás monstre koncerttel).
Stílusát, súlyát, a német könnyűzenére gyakorolt hatását a magyar viszonyok közé teleportálva: Grönemeyer akárha egy személyben képviselné Zorán, Cseh Tamás és Kovács Ákos líráját és zenei világát. Erős nyomokat hagyott rajta a 70-es évek elejének kiforrott beatje és ősrockja éppúgy, mint a német újhullám samplerek és szintetizátorok által behatárolt világa. Új lemezén, a 12-n német kritikusai szerint elkerülte az ismétlést, nem öregedett, éretten, komolyan, mégis játékosan, zeneileg pedig konvenciómentesen dolgozott. Mi sem állíthatunk mást: Grönemeyer megint képes volt egy karámon belülre terelni a fülbemászó zongoraballadát (Du Bist Die), az elektródákkal fűtött új hullámot (Kopf Hoch Tanzen) és az őszintén személyes szerelmi búcsúdalt (Ohne dich). És miért lenne meglepő, hogy az új generációnak írt dalában (Zeit Deinen Weg) az áll, "kövesd az utat, és ússz szembe az árral"? Õ maga is ezt teszi immár közel harminc éve.
EMI/Grönland, 2007
