Freddie visszatér - Mika: Life In Cartoon Motion (lemez)

Waltari és Hakkinen után azt gondolnánk, újabb helsinki cowboy lábát lepi a csillagpor, de Mikának semmi köze Finnországhoz.

Bejrútban született amerikai-libanoni frigy nyomán, logikus, hogy Londonban kötött ki, ahol feltűnőségi viszketegségének és mindenekelőtt ötoktávnyi hangterjedelmének köszönhetően (vö. Zámbó Jimmy) hamar felfigyeltek rá. Nem csoda, hogy a szórakoztatóipar mint valami minőségi kokaint szippantotta volna fel a pálcika kinézetű, majd' kétméteres kamaszt, de ő nem hagyta magát: saját dalokkal és imázzsal próbált érvényesülni. Mika retrótinglitanglija eleinte a kutyának sem kellett, a tavalyi Scissor Sisters-mánia azonban egyből megváltoztatta az illetékesek ízlését: miért ne lehetne London válasza New Yorknak ez a 23 éves srác, amikor úgyis csak az a kérdés, hogy lehet-e kétszer belelépni ugyanabba a lefolyóba?

Úgy tűnik, igen. Noha a Life In Cartoon Motionön arcpirító Scissor Sisters-hatások vannak, Mika rafináltabb tolvaj, hiszen amíg a nővérek elsősorban a Bee Gees és Elton John régebbi dalait formálták a saját képükre, a külsőségeket illetően pedig a Studio 54 aranykorát (1976-78) idézik, Mikánal Freddie Mercury a kályha, az imázs pedig a brit glam-pop (1971- 74) gnómjait (David Cassidy, Bay City Rollers, Sailors) juttatja eszünkbe. És bár valóban nagyszerű a kislemez-slágerlisták élén álló Grace Kelly, sikerének titka egyértelműen a Mercuryra kísértetiesen emlékeztető bravúros ének, "queenes" vokálokkal nyomatékosítva.

Kár, hogy az albumon is ez a dal viszi el a balhét. Hiába koccintana talán még Freddie is a Grace Kelly sikerére, a többi szám csak azt bizonyítja, hogy Mika egyelőre beéri stílusgyakorlatokkal az elmúlt harmincöt év popzenéjéből. Könnyűipari múzeumában a Queen mellett simán megfér a Chinn-Chapman páros rágógumi-bugyutasága (Lollipop), a Bronski Beat fejhúsba vágó diszkódumdumja (Relax, Take It Easy), vagy épp egy Robbie Williams-paródia (Any Other World), hogy aztán eljussunk a boldog végkifejletig (Happy Ending), amit a Hit Gyülekezetének valamelyik poppresbitere is alkothatott volna. Vagyis hiába profi fülbemászás a Life In Cartoon Motion, önálló hangzásról, pláne stílusteremtésről szó sincs. Kétségtelen, hogy Mika kivételes tehetség, de lassan elkezdhetne saját számokon is gondolkodni. Különben nagyon könnyen úgy járhat, mint azok a hetvenes évekbeli egyslágeres sztárok, akiknek a jelmezébe bújik a színpadon.

Island/Universal, 2007