Tom Jenkinson, alias Squarepusher egyike az utóbbi bő évtized legtudatosabb, egyben legkreatívabb zenekészítőinek. Amikor a kilencvenes évek közepén elkészítette első felvételeit (bemutatkozó anyagait, két 1994-es maxiját még Tom Jenkinsonként szignálta), a szerencsés, avatott keveseknek rögvest leesett az álluk. Ahhoz, hogy neve az elektronikus zenei szcénán belül, sőt azon túl is ismertté váljon - természetesen saját korai lemezein (Port Rhombus EP, Feed Me Weird Things) túl - döntően járult hozzá DJ Food Scratch Yer Head című darabjához készült zseniális, 96-os remixe, melyből a t. hallgató bízvást megfejthette Jenkinson (amúgy nyílt) titkait: a minden fantázián túlmutató ritmusképletek gyártásában való jártasságát és beteges rajongását a fúziós dzsessz iránt. No és persze a legendásan képzett basszusgitárjátékét - elvégre Squarepusher nem csupán válogatott kütyüihez ért még a gyártókat-fejlesztőket is megszégyenítő szinten, de számos hangszerrel (a már említetten kívül az akusztikus gitárral és a dobfelszereléssel is) meghitt barátságot ápol. A szerző nem is hagyta veszendőbe figyelemre méltó tehetségét: az utóbbi tizenhárom évben számtalan EP és maxi mellett nem kevesebb, mint tíz albumot tett le az asztalra, s hogy mi sem áll távolabb tőle, mint az önismétlés, azt bizonyítja legutóbbi, Hello Everything című lemeze is. Talán meglepő ezt éppen vele kapcsolatban elmondani, de Squarepusher utóbbi munkái, s most nem éppen gúnyolódni akarunk, egyfajta határozott klasszicizálódás jeleit mutatják. Már 2004-es Ultravisitor című lemezén is számos kisebb-nagyobb dzsesszetűd kapott helyet, váltakozva a radikális, ultra-törtütemű szerzeményekkel (ezeket nevezte egykoron a zenei sajtó, rajta kívül a soknevű Mike Paradinasra gondolva, drill'n'bassnek). Nos, a Hello Everything, bár poplemeznek azért még nem neveznénk, kétségtelenül az egyik legkönnyebben befogadható, helyenként kifejezetten megkapó Jenkinson-album, amelyből azért nem hiányozhatnak az absztraktabb részek sem. Már a nyitószám, az elektropopba ojtott drum'n'bass Hello Meow meginvitálja a hallgatót, aki a szerző leheletfinom basszusszólója hallatán bízvást eldönti: ennek a lemeznek egy percét sem mulasztja el a továbbiakban. Pedig még csak ezután következik a fúziós zene aranykorát idéző Theme From Sprite, vagy a Jenkinsontól szokatlanul minden diszharmóniától mentes chill-out Bubble Life és a krimidzsessz-d'n'b Planetarium, melyek után teljes meglepetés a Vacuum Garden úgymond konkrét zenéje, amelyben nincs sem dob, sem basszus. A szerző kedvtelve épít a kontraszthatásra: vadul szétszabdalt ütemek ütköznek puha grúvokkal (mint a Rotate Electrolyte-ban, vagy a Welcome To Europe-ban), esetleg a basszusgitár kel versenyre a dobgéppel (Plotinus). Az utolsó két szám viszont már a "régi" Squarepushert idézi: a Modern Bass Guitar savba mártott hiperbreakcore őrülete garantáltan bepörgeti a hallgatót - amire kontrasztként érkezik az Orient Orange tízperces hangkísérlete, alig valamivel az ingerküszöb felett. Hiába no, csinálhat akármennyi zenét a jó Jenkinson, az ember akkor is már várja a következőt.
Warp/Neon Music, 2006
