Zene

lemez - Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band: Délibáb

Balogh Kálmántól utoljára a tavalyi, Lukács Miklóssal közös cimbalomduó-lemezt hallottam. Az amúgy erősen román népzenei irányultságú anyagból a legjobban talán az Édesanyám rózsafája feldolgozása tetszett, ahogy óvatosan, szinte félve közelítette meg, majd bontotta ki a két nagyszerű cimbalmos a zenei témát, hogy aztán fényes magasságokba emelje.
  • - kyt -
  • 2010. december 9.

kiállítás - LUCIEN HERVÉ 100

A világhírű fotós Elkán László néven született Hódmezővásárhelyen. Az életművét bemutató kiállítás három részre tagolható, ahogy Hervé a kezdetektől az építészetfotográfián át eljutott az absztraktig - ezt a geometrizáló tendenciát erősíti a kiállítótér Mondriant idéző díszítése is.
  • - zsámboki -
  • 2010. december 9.

BELLINI: I PURITANI (A puritánok)

című operája a bel canto egyik csúcsa, amelyben az éneklés merő gyönyör, melódiával telített átszellemültség, a hang áradásából fejlődő tartalom. Persze, ha úgy éneklik.
  • - káté -
  • 2010. december 9.

film - RED

Az "öregember nem vénember" szakágból szalajtott mozikkal Dunát lehet rekeszteni ebben a pillanatban is a pesti filmkínálatot tekintve, de nem zavarba ejtő e bőség, hisz mind ugyanazt mondja - ritkábban komoly, sűrűbben könynyed kiszerelésben -, miszerint túl könynyen mondunk le embertársainkról (a közlemény tárgyi világba helyezett megjelenítése is mindennaposnak mondható, gondoljunk az elhajított gyerekjátékok filmjelenlétére). Kedvencem az Ûrcowboyok, annál gátlástalanabbul semmi sem negligálta a valós elemeket, kár, hogy unalmas volt. Amúgy csak egy követelmény van a pályán: jó külsejű és a maguk idejében elég híres veteránokat léptetni fel.
  • - ts -
  • 2010. december 9.

Koncert - Jó stratégaként - Caribou a Gödörben

Ha egyszer erőnek erejével arra kényszerítenének, hogy egyetlen ember munkásságával jellemezzük a lábunk alól éppen kiszaladó évtized pop/rock/elektronikus zenéjét (mármint az izgalmasabb részét), akkor nyugodtan vegyük elő Dan Snaith dolgait, s legott megtaláljuk bennük a szükséges illusztrációk javát. A Kanadából származó, az ottani (egyik számában is megörökített) Dundasban felcseperedő Snaith már tanulmányaival is jelezte az absztrakcióra való hajlamát ("civilben" matematikus), de a zene nyelvén is legalább ilyen pontosan tudja kifejezni magát.
  • - minek -
  • 2010. december 9.

DVD - Ha hallgattál volna - Gaál István: Sodrásban

A hét végén a Hír Tv egyik magazinműsora azt firtatta, hogy hova lett a magyar filmgyártásra az elmúlt nyolc esztendőben fordított temérdek pénz, s ezen belül előszedték azon örök gumicsontot is, hogy "miért rosszak a magyar filmek?". A kérdést épp Jancsó Miklósnak sikerült nekiszegezni, aki - örök jó szokásához híven - egy anekdotával válaszolt, ami nagyjából úgy foglalható össze, hogy amikor az előző államfő ugyanezt kérdezte tőle, ő azt válaszolta, hogy vissza kéne váltani a rendszert, és akkor megint érdekes lenne úgy a művelt nagyvilág, mint önhazánk széles közönsége számára, hogy mit mondanak a magyar filmesek.
  • - ts -
  • 2010. december 9.

Dokumentumfilm - Pár százan, ha - Oláh Kata, Csukás Sándor: Romazsaruk

A film három szereplője három nemzedéket képvisel, s ténylegesen csak az egyikük rendőr. Az idősebb már, a fiatalabb még nem zsaru. Mihály, kihasználva a korkedvezményt, negyvenegynéhány évesen nyugdíjba ment. A jó kedélyű, nyugodt természetű és láthatóan még ereje teljében lévő férfi körzeti megbízottként szolgált; a lakosok ismerték, tisztelték, és életkorra, etnikumra való tekintet nélkül visszasírják. Úgy tűnik, már Mihály is megbánta a korai visszavonulást, egykori (nem roma) kollégáival, akikkel máig összejár, szeretnének nyugdíjasként dolgozni, de a rendőrség nem kér belőlük. Akkor sem látják őket szívesen, ha belátogatnak a régi munkahelyükre - ami részben érthető (sehol nem örülnek igazán a régiek vizitjeinek), másfelől, az érettebb korú, tapasztalt zsaruk hiányának ismeretében érthetetlen, miért nem tudják vagy akarják valamilyen formában alkalmazni a még jó karban lévő, terepmunkát vállaló idősebbeket.
  • Bori Erzsébet
  • 2010. december 9.

Kiállítás - Európa közepe -History - Martin Piacek és Németh Ilona kiállítása

Európának kilenc mértani középpontja van, Németországban mindjárt kettő. Én eddig csak a tállyairól tudtam, mert feliratban oda van vésve a négyméteres griffmadár alá, a Vereskocsma és a posta között. Gyanús volt mindig, hogy nem kizárólag ez az egy falu szeretné identitáserősítésre felhasználni a topográfiai vakszerencsét, de Németh Ilona térképéről most már leolvasható az összes helyszín. A legrégebbi emlékmű a Terebesfehérpatakon, Kárpátalján álló obeliszk, amelyet az után állítottak 1887-ben, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia Térképészeti Intézete a hosszúsági és szélességi körök felezővonalainak metszéspontjában meghatározta Európa közepét. De a szórás meglehetősen nagy, Lengyelországot egészen körbeveszik a piros pöttyök, és a környéken csak Csehországnak nem jutott egy se.
  • Kürti Emese
  • 2010. december 9.

Musical - Ebből is tanulhattok - Brecht-Weill: Koldusopera

"Emeljük a tétet" - ezzel a nagyralátó szlogennel az ajkán rugaszkodott neki az idei évadnak az Operettszínház társulata, s ha már e közérdekű információt a Szerdán tavasz lesz bemutatójáról szólva el is mulasztottuk továbbadni lapunk olvasóinak, hát a Koldusopera múlt pénteki premierje valósággal kiköveteli az önérzetesen merész fordulat citálását. Brecht és Weill közös remeke ugyanis vitán felül olyasforma feladat elé állította az előadás megálmodóit s a musicaljátszás Nagymező utcai gyakorlatán pallérozott énekes színészeket, amit eredetibb kifejezés híján komoly kihívásnak szokás nevezni. Mert túl a megemlékezés tiszteletre méltó gesztusán (a darabot kereken ötven éve mutatta be - az eredeti hangszereléssel és a teljes zenei anyaggal - a mai Thália falai között az úttörő szerepű, ám rövid éltű Petőfi Színház), Béres Attila rendező a Koldusoperával alighanem egyszerre próbálta színészi megújulásra, fejlődésre késztetni az Operettszínház népes rajongótáborral bíró sztárjait és ambiciózus sztárjelöltjeit, valamint izgalmas, kísérletezésre és kockázatvállalásra bátorodó, inspiratív műhelyként fölmutatni teátrumát. A rokonszenves szándéknak tehát már önmagában is kijár az elismerés, még akkor is, ha a bemutatóra elővezetett produkcióban olykor a kívánatosnál érzékletesebbekké váltak az átmenetiség jegyei, a korábban elsajátított játékmodor bevésődései, s mit tagadjuk, néha bizony a művészi sokatmondás merőben formális gesztusai is.

Színház - Két estém otthon - A Stúdió "K"-ban

Megint az utolsó pillanatban szóltam, mármint a színháznak, hogy mennék előadást nézni - kétféle színház van ebből a szempontból is, az egyik megértően kezeli a tipikus kritikusi naptármizériámat, a másik nem (és van a harmadik, ahová tényleg nem lehet beférni aznap este) -, ilyenkor ajánlatos korábban érkezni, nem a tömeggel. De hát a Stúdió "K"-ról mindenki ezt gondolja, vagyis mindenki korábban érkezik, pusztán azért, mert ott már az előcsarnokban (csarnok ez?) is színház van, ezért már ott ki lehet esni a mai napra rendelt elmebajból, és átzsilipelni egy jobb világba. Nemcsak attól színház a Stúdió "K" egész világa, hogy Németh Ilona bábjai ülnek-lógnak itt-ott, hanem fordítva: azért lógnak ott, mert színház van ott is; a színház része a büfé, a több kisebb szoba, a Tordai Zádor terem, a szőnyeg, a székek, padok, asztalok. Ahogy a lakás része az előszoba meg a konyha. Már ha otthonról beszélünk.
  • Csáki Judit
  • 2010. december 9.

film - A FÖLD SZERETÕJE

A Géniusz, az alkimista után megérkezett az újabb Pécs-imázsfilm: A Föld szeretője a világhírű keramikus és kereskedő, Zsolnay Vilmos karrierjét és családi viszonyait énekli meg. Pozsgai Zsolt író-rendező megkereste a címszereplő életének fordulópontjait, s ezekre a valójában igen szordínós izgalmakat keltő eseményekre fűzte fel a cselekményt - változó dramaturgiai érzékenységgel.
  • Békés Bálint
  • 2010. december 2.

koncert - HELMET

Bizonyos zenekaroknak a javára válhat a diszkréten szétcsúszott előadásmód, amenynyiben a produkció integráns részét képező elemeket, például az elesettséget vagy mondjuk a szalonspicces eufóriát ezzel tudják jobban kidomborítani. Más esetben azonban csakis a szigorú precizitás képes előcsalni a drámaiságot, és ez utóbbi tételt kevesen értették meg jobban a rocktörténetben Page Hamilton gitáros-énekes-dalszerzőnél.
  • - greff -
  • 2010. december 2.

lemez - F*>K Dance, Let's Art - Sounds From a New American Underground

A !K7 kiadó legújabb zenés gyűjteménye remekül illusztrálja, hogy kell kinéznie és megszólalnia egy izgalmas kompilációnak. A kissé elkoptatott címre is rácáfolva egy meglepően friss, ezzel együtt módfelett szórakoztató nótacsokrot sikerült öszszeállítani - túlnyomórészt keleti parti, friss és még jórészt ismeretlen előadók az utóbbi egy évből származó, néha egyenesen vadonatúj szerzeményeiből.
  • - minek -
  • 2010. december 2.

videojáték - MAFIA 2

Régiónk egyik legjobb játékfejlesztő stúdióját - Illusion Softworks -, az ezredfordulós K-Európa IT-reménységét mára tökéletesen magába olvasztotta kanadai kiadója, a Take2. Nincs önálló elnevezés, ezzel viszont együtt járt a nagyarányú tőkebefektetés, vagyis a minden korábbinál professzionálisabb fejlesztői környezet és marketingtámogatás.
  • - gulyás -
  • 2010. december 2.