Európának kilenc mértani középpontja van, Németországban mindjárt kettő. Én eddig csak a tállyairól tudtam, mert feliratban oda van vésve a négyméteres griffmadár alá, a Vereskocsma és a posta között. Gyanús volt mindig, hogy nem kizárólag ez az egy falu szeretné identitáserősítésre felhasználni a topográfiai vakszerencsét, de Németh Ilona térképéről most már leolvasható az összes helyszín. A legrégebbi emlékmű a Terebesfehérpatakon, Kárpátalján álló obeliszk, amelyet az után állítottak 1887-ben, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia Térképészeti Intézete a hosszúsági és szélességi körök felezővonalainak metszéspontjában meghatározta Európa közepét. De a szórás meglehetősen nagy, Lengyelországot egészen körbeveszik a piros pöttyök, és a környéken csak Csehországnak nem jutott egy se.
Németh Ilona munkája társadalmi vonatkozású műveinek sorába illeszkedik, amelyek közép-európai létezésének terét fogják át, és szervesen összekapcsolódnak más, hasonló fogékonyságú művészek tevékenységével. Martin Piacekkel közös kiállításuk a 2B galériában a második együttműködésnek számít. Tavaly a pozsonyi városi galériában egyéni kiállítás helyett inkább közös munkára kérte föl Piaceket és Sugár Jánost. Itt valósult meg az Iszapbirkózás című performansz, amely formailag - távolról és hunyorítva - Yves Klein festékben hempergő nőcsoportjára emlékeztet, de tartalmilag a politikai működés minőségére asszociál. Profi, meztelen birkózónők püfölték egymást a sárban. Piacek ekkor mutatta be a Benes-dekrétumokkal foglalkozó művét, Sugár pedig szlovák és magyar nyelvű Elnézést-tábláját helyezte ki.
A 2B galériában a közös közép-európai történelem kirívóan nevetséges vagy kirívóan köznapi aspektusai merülnek föl. A fönt említett munka a globális művészet nyelvén beszél a politikai geográfia relativizálódásáról, arról az igyekezetről, amely a közép-európai országokat a centrumban való létezés érzése felé hajtja. Szlovákia például 1992-es önállóvá válása után érezte fontosnak, hogy európai fekvését dokumentálja, ezért Kremnicán (Körmöcbánya) emlékművet emeltek a tény hangsúlyozására. A toposz, Európa toposza látszólag állandónak tűnik, de ha nem volna idealizált és elérhetetlen, nem létezne ellentéte, a periféria sem, illetve nem akarnánk kényszeresen meghatározni a központját. Azt a helyet, amely egészen biztosan ott van, benne Európában, mint a Vereskocsma.
Németh másik munkája egy családi tragédiasorozat összefoglalója. A videomunka elbeszélője az egyik nőrokon, aki sorra veszi elő a halott férfi rokonok fényképeit, és elmondja rövid életük történetét. Mindannyian nagyon fiatalon haltak meg, tragédiák, betegségek és öngyilkosságok következtében, míg végül jóformán csak asszonyok maradtak és lánygyerekek. Ismerve Németh korábbi genderműveit, az erős, férfiakat túlélő asszonyok mikrotársadalma a személyes nehézségeken túl egy - kényszerű - kísérleti modellként tűnik föl, ahol a nőkre háruló feladatok szélsőséges méreteket öltenek. A video dokumentatív jellege nem teszi lehetővé a beavatkozást az elbeszélésbe, a művész nem kérdez, nem magyaráz, csak nagyon puritán módon, néhány vágást alkalmazva rögzíti a végzetszerűnek ható eseménysort.
Martin Piacek munkáinak tónusa sokkal plasztikusabb, akár a szó szoros értelmében is. A Nemzet atyjai című, 2006-os fotósorozata a szlovák nemzeti megújhodási mozgalom XIX. századi hőseinek állított szobrokról készült. A szoborrészletekből az erős fizikumú, potens férfi konvencionális képe áll össze, úgy, ahogy a tradicionális szobrászat a nemzeti hőst elképzeli. A nemzeti nagyság szuggesztiója és a fizikai erő demonstrációja azonban így szeletekre bontva, sorozatszerűen, fölnagyított részletekkel már az emlékműszobrászat kortársi értelmezésének kritikai fölvetését szolgálja: mit kezdjünk a nacionalista retorikának kedves, ám kortársi szemszögből leginkább parodisztikus objektumokkal. Piacek tovább lép eggyel, és miközben önarcképével Milan Rastislav Stefánik, az első Csehszlovák Köztársaság egyik megalapítójának mellszobrát utánozza, dekonstruálja a hagyományos szobrászat és a történelmi szereplők köztudatban elfoglalt pozícióját. Az új pozíció a test valósága, vagyis a jelen, amelyben a pátosz figurái maskarát viselnek.
Piacek történelemkritikus szemléletmódja egy sor apró kis szobormakettet is eredményezett, amelyek pusztán a méretükkel is kicsúfolják a heroikus műfaj túlzásait. Az aprócska Adolf Hitler Jozef Tisónak, a második világháborús szlovák állam elnökének nyújt kezet (lásd a képet). Csupa szégyellnivaló vagy legalábbis kínos ügy: Edvard Benes aláírja a róla elnevezett dekrétumot, Róbert Remiást meggyilkolták a harmadik Meciar-kormány alatt. Fadrusz János ledöntött pozsonyi Mária Terézia-szobrának torzója és talapzata mint a történelemhamisítás emlékműve jelenik meg. A sorozatnak legfőképpen két tanulsága van. Az egyik, hogy a kelet-európai történelemnek nincsenek önmagában álló eseményei, ezért eleve kudarc saját magukban értelmezni őket. A másik, hogy mindennek megvan a maga párhuzama a másik oldalon.
2B Galéria, Bp. IX., Ráday u. 47., megtekinthető 2011. január 29-ig
