Narancs XXII. évf. 49. szám(2010.12.09.) (2010-12-09)
Két hónappal ezelőtt írtunk arról a vitáról, ami az idén százmilliárdos nagyságrendű elemi károkat szenvedő termelők, a velük már télen-tavasszal meghatározott szállítási határidejű adásvételi szerződéseket kötő felvásárlók, illetve az elháríthatatlan akadályokról (vis maior) hivatalos igazolásokat kiadó állam között alakult ki.
Az új Alkotmány nyilvánosságra került munkaanyaga szerint Magyarország állami zászlajára felkerülne a címer - ha azt mondjuk, hogy a kedves megrendelő még kért hozzá egy kis zöldet is, bizonyára a "svájcisapkázás" szörnyű nemzetellenes vétkét valósítjuk meg, pedig hát a címer tölgyfalevelek ölelésében szerepelne a trikolóron - ilyen (zászlónk) még úgysem volt. Tartották már a címert két oldalról angyalok (a kiegyezéstől '18-ig), állt már rajta magában a koronás címer (jellemzően '19-től '46-ig), díszítette Kossuth-címer ('46-49), csúfította Rákosi-címer ('49-56), sőt, volt már lyukas is, 1956-ban! Ezt a tölgyfalevelet hadi, illetve haditengerészeti zászlainkon találták.
Pár hónappal ezelőtt, amikor az első anyagok megjelentek a WikiLeaks honlapján, némi elégtétellel állapította meg mindenki, hogy a közhelyeik gyakorlatilag semmivel sem gyarapítják az ismereteinket. Ma már más a helyzet.
A magánnyugdíjpénztárak vagyonának átirányítása precízen kitervelt és tökéletesen végrehajtott operáció. Az a pénz meg lesz szerezve, és bele lesz áramoltatva a közösbe, és a jó úristen sem fogja onnét visszaszipkázni. Egyetlen kérdés vár már csak közeles tisztázásra: mit szól ehhez az Európai Unió? Netán tesz-e valamit?
Az egyik Garfield-képregényben a lustán ébredező macska ezt mondja: "Jó reggelt? Hiszen ez a kifejezés már önmagában is ellentmondás!"
Noha a labdarúgást Magyarországon születésétől kezdve erőszakos sportágnak tartották, az első világháború előtt csak szórványos tudósítások jelentek meg a mérkőzéseket kísérő agresszív cselekményekről. A háború, a forradalmak, az erőszak "megélése" azonban az emberekben olyan gátakat döntött le, melyek hiánya nagyban befolyásolta a futballerőszak magas szintjét is. 1919-et követően szinte természetessé vált a játékosok közötti agresszió, a vehemensebb drukkerek pedig gyakran verték össze a mérkőzést - szerintük - pártosan vezető bírót, vagy a nem szimpatikus ellenfél játékosait.
Kitől kell itt megvédeni a magyar kultúrát? Magyar Narancs, 2010. december 2. Tisztelt Főszerkesztő úr! A szerkesztőségi vezércikkben következetesen összekeverik az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságát annak ellenőrző albizottságával.
A Die Zeit magazin néhány hete publikált felméréséből kiderült, hogy az új német generációk sem bagatellizálják el a Hitler-érát. Sőt: a náci múltat a különböző korosztályok közül éppen a tinédzserek szégyellik a leginkább. És hogyan látjuk mi a saját történelmünket? Mit érzünk sikernek, mit tartunk kudarcnak? Mi fáj jobban: Mohács, Trianon vagy a holokauszt? Vannak-e nácik 2010-ben Magyarországon? Ha igen, kik ők, és mit gondolnak? Az ELTE Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpontja által készített elemzés második része.
A Fidesz képviselője - civilben író - egy viharos bizottsági ülésről érkezett a beszélgetésre, amelyen a készülő médiaszabályozás, a jövő évi kulturális költségvetés, állás- és üléspontok kerültek szóba.
Az ökopárt első emberével a párt szervezetéről, az alkotmányozásról, az MSZP-ről és a kormány politikájáról beszélgettünk, meg arról, hogy mi az, ami még a kétharmados parlamenti többségnél is veszélyesebb.
Zuglóban addig dolgoztak a döntéshozók, míg sikerült a saját tanuszodájukat a földdel egyenlővé tenni. A kisdiákok, óvodások már a XVI. kerületben tanulnak úszni, a volt zuglói polgármester igazgatta uszodákban. Az oktatási államtitkár egyetértett a kiszervezést ellenzőkkel, a hivatalos szervek nem. A magánkézbe adott úszásoktatásra fordítandó 400 millióból saját tanuszodája is lehetne a kerületnek. Kinek jó ez?
A szatmári szilvát mindenki issza, a Túró Rudit mindenki eszi, hazájukat minden és mindenki messze elkerüli. Az ország északkeleti csücskében hat kistérség egyensúlyoz a szakadék szélén, élükön a mátészalkaival.
A november 28-ai választás után két elnök és két kormány tart rá igényt, hogy kézbe vegye az ország irányítását.
2018-ban Oroszország, 2022-ben Katar rendezi a labdarúgó-világbajnokságot - így döntött december 2-án a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága. A papírforma jött be - az angol fogadóirodák zöme is ezt a két országot tartotta esélyesnek. A döntés nem mentes az ellentmondásoktól.
Ha némi egzotikumra vágyunk, ma már nem kell az állatkerti pálmaházig szaladni: a Jókai utca vendéglátóhelyei igyekeznek minden igényt kielégíteni. Egymásba érnek a teaházak, a keleti típusú vegatanyák, sőt Dzsungel (Étel, hordó, Magyar Narancs, 2010.
Amikor Sztupa és Troché elindultak a meccsre, vasárnap délután volt. Megvárták, míg az öregek felkelnek az ebéd utáni bóbiskolásukból, és harsány hangon kávézni hívták őket.
Dübörög a gesztenyeszezon, a szebb példányok jelentős hányada, úgy tűnik, Olaszországból érkezik hozzánk. A gesztenye hámozása nem leányálom.
Mint az köztudomású, nagy királynőnk, Mária Terézia minden további nélkül elnyerhette volna akár a Hős Anya Érdemrend legfelső fokozatát is, hiszen túl azon, hogy mindösszesen 16-szor szült, gyermekei neveltetését és felnőtt életét is gondoskodó figyelemmel kísérte. Így természetesen fiai és leányai kiházasítására is gondja volt, bár e téren korántsem kísérte mindenkor szerencse anyai kombinációit: Marie Antoinette házasságáról most nem szólva az uralkodónő sorban egymást követően három leányát is eljegyezte a nápolyi királlyal, ám csupán a legfiatalabb, Mária Karolina főhercegnő érte meg az esküvőt, s vált utóbb felettébb aktív királynévá.
rés a présen: Mit jelent az, hogy ökokalap? Erdei Ildikó Virág: Tetszik ez az elnevezés! Utcai viseletre hagyományos alapanyagokból készítem a kalapokat, de nagyon érdekel mindenféle alternatív megoldás és az újrahasznosítás. Nincs olyan dolog, amiből ne lehetne kalapot csinálni.
GYÁSZ 95 éves korában elhunyt Mario Monicelli: a rákbeteg rendező kiugrott kórházi szobája ablakából. A háború utáni olasz vígjáték mestere 1934-ben a Pál utcai fiúk néma rövidfilmváltozatával kezdte pályáját, az I ragazzi della via Paal díjat kapott Velencében, ahol 1958-ban A nagy háborúval Arany Oroszlánt is nyert.
A film három szereplője három nemzedéket képvisel, s ténylegesen csak az egyikük rendőr. Az idősebb már, a fiatalabb még nem zsaru. Mihály, kihasználva a korkedvezményt, negyvenegynéhány évesen nyugdíjba ment. A jó kedélyű, nyugodt természetű és láthatóan még ereje teljében lévő férfi körzeti megbízottként szolgált; a lakosok ismerték, tisztelték, és életkorra, etnikumra való tekintet nélkül visszasírják. Úgy tűnik, már Mihály is megbánta a korai visszavonulást, egykori (nem roma) kollégáival, akikkel máig összejár, szeretnének nyugdíjasként dolgozni, de a rendőrség nem kér belőlük. Akkor sem látják őket szívesen, ha belátogatnak a régi munkahelyükre - ami részben érthető (sehol nem örülnek igazán a régiek vizitjeinek), másfelől, az érettebb korú, tapasztalt zsaruk hiányának ismeretében érthetetlen, miért nem tudják vagy akarják valamilyen formában alkalmazni a még jó karban lévő, terepmunkát vállaló idősebbeket.
b> Hogy tehát a plázák valami második otthont jelentenének az életvitelszerűen bennük mászkáló, találkozó, kirakatokat bámuló, szolgáltatásokat használó fiatalok számára - ezt sejteti a cím. Munkatársunk, Simonyi Balázs fényképeinek kifüggesztett "előszava" pedig azt, hogy távolságot érez saját értékrendje és a plázázó fiataloké között, akik tespedten és spleenesen tengenek-lengenek.
Európának kilenc mértani középpontja van, Németországban mindjárt kettő. Én eddig csak a tállyairól tudtam, mert feliratban oda van vésve a négyméteres griffmadár alá, a Vereskocsma és a posta között. Gyanús volt mindig, hogy nem kizárólag ez az egy falu szeretné identitáserősítésre felhasználni a topográfiai vakszerencsét, de Németh Ilona térképéről most már leolvasható az összes helyszín. A legrégebbi emlékmű a Terebesfehérpatakon, Kárpátalján álló obeliszk, amelyet az után állítottak 1887-ben, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia Térképészeti Intézete a hosszúsági és szélességi körök felezővonalainak metszéspontjában meghatározta Európa közepét. De a szórás meglehetősen nagy, Lengyelországot egészen körbeveszik a piros pöttyök, és a környéken csak Csehországnak nem jutott egy se.
"Aleksandra kuncsaftja egy európai parlamenti képviselő, aki túl sok Viagrát kap be a találka előtt, és holtan nyúlik el Aleksandra lábai előtt. Aleksandrát, a call girlt keresi fel Ljubljana." A Viagrától bekrepált EU-képviselő - ez is szép kép, lenne tippünk, kinek kéne játszania magyar filmben, de ami igazán izgalmas, az csak ezután következik a szinopszisban, hogy vajon Ljubljana hogyan keresi fel Aleksandrát, csönget-e a város, vagy lesből támad, de nem, sajnos teljesen szokványos a felállás.
Balogh Kálmántól utoljára a tavalyi, Lukács Miklóssal közös cimbalomduó-lemezt hallottam. Az amúgy erősen román népzenei irányultságú anyagból a legjobban talán az Édesanyám rózsafája feldolgozása tetszett, ahogy óvatosan, szinte félve közelítette meg, majd bontotta ki a két nagyszerű cimbalmos a zenei témát, hogy aztán fényes magasságokba emelje.
"Emeljük a tétet" - ezzel a nagyralátó szlogennel az ajkán rugaszkodott neki az idei évadnak az Operettszínház társulata, s ha már e közérdekű információt a Szerdán tavasz lesz bemutatójáról szólva el is mulasztottuk továbbadni lapunk olvasóinak, hát a Koldusopera múlt pénteki premierje valósággal kiköveteli az önérzetesen merész fordulat citálását. Brecht és Weill közös remeke ugyanis vitán felül olyasforma feladat elé állította az előadás megálmodóit s a musicaljátszás Nagymező utcai gyakorlatán pallérozott énekes színészeket, amit eredetibb kifejezés híján komoly kihívásnak szokás nevezni. Mert túl a megemlékezés tiszteletre méltó gesztusán (a darabot kereken ötven éve mutatta be - az eredeti hangszereléssel és a teljes zenei anyaggal - a mai Thália falai között az úttörő szerepű, ám rövid éltű Petőfi Színház), Béres Attila rendező a Koldusoperával alighanem egyszerre próbálta színészi megújulásra, fejlődésre késztetni az Operettszínház népes rajongótáborral bíró sztárjait és ambiciózus sztárjelöltjeit, valamint izgalmas, kísérletezésre és kockázatvállalásra bátorodó, inspiratív műhelyként fölmutatni teátrumát. A rokonszenves szándéknak tehát már önmagában is kijár az elismerés, még akkor is, ha a bemutatóra elővezetett produkcióban olykor a kívánatosnál érzékletesebbekké váltak az átmenetiség jegyei, a korábban elsajátított játékmodor bevésődései, s mit tagadjuk, néha bizony a művészi sokatmondás merőben formális gesztusai is.
A világhírű fotós Elkán László néven született Hódmezővásárhelyen. Az életművét bemutató kiállítás három részre tagolható, ahogy Hervé a kezdetektől az építészetfotográfián át eljutott az absztraktig - ezt a geometrizáló tendenciát erősíti a kiállítótér Mondriant idéző díszítése is.
Megint az utolsó pillanatban szóltam, mármint a színháznak, hogy mennék előadást nézni - kétféle színház van ebből a szempontból is, az egyik megértően kezeli a tipikus kritikusi naptármizériámat, a másik nem (és van a harmadik, ahová tényleg nem lehet beférni aznap este) -, ilyenkor ajánlatos korábban érkezni, nem a tömeggel. De hát a Stúdió "K"-ról mindenki ezt gondolja, vagyis mindenki korábban érkezik, pusztán azért, mert ott már az előcsarnokban (csarnok ez?) is színház van, ezért már ott ki lehet esni a mai napra rendelt elmebajból, és átzsilipelni egy jobb világba. Nemcsak attól színház a Stúdió "K" egész világa, hogy Németh Ilona bábjai ülnek-lógnak itt-ott, hanem fordítva: azért lógnak ott, mert színház van ott is; a színház része a büfé, a több kisebb szoba, a Tordai Zádor terem, a szőnyeg, a székek, padok, asztalok. Ahogy a lakás része az előszoba meg a konyha. Már ha otthonról beszélünk.
című operája a bel canto egyik csúcsa, amelyben az éneklés merő gyönyör, melódiával telített átszellemültség, a hang áradásából fejlődő tartalom. Persze, ha úgy éneklik.
Az "öregember nem vénember" szakágból szalajtott mozikkal Dunát lehet rekeszteni ebben a pillanatban is a pesti filmkínálatot tekintve, de nem zavarba ejtő e bőség, hisz mind ugyanazt mondja - ritkábban komoly, sűrűbben könynyed kiszerelésben -, miszerint túl könynyen mondunk le embertársainkról (a közlemény tárgyi világba helyezett megjelenítése is mindennaposnak mondható, gondoljunk az elhajított gyerekjátékok filmjelenlétére). Kedvencem az Ûrcowboyok, annál gátlástalanabbul semmi sem negligálta a valós elemeket, kár, hogy unalmas volt. Amúgy csak egy követelmény van a pályán: jó külsejű és a maguk idejében elég híres veteránokat léptetni fel.
Aligha találna bármelyik zenekar jobb módot a születésnapja megünneplésére, mint most a 15 éves Söndörgő, amely tucatnyi meghívott zenészt és énekest, na meg egy teljes meghívott zenekart (a Vujicsics együttest) felvonultató gálakoncertet rendezett. A koncert ráadásul minden várakozásnál jobban sikerült: már rögtön a legelső percben, ahogy egy szerb dal dallamait elképesztő profizmussal pengették a tamburán, elértek a csúcspontra, aztán végig itt is maradt a színvonal. A Söndörgő - vagyis az Eredics fivérek (Áron, Dávid, Benjamin és Salamon) és Buzás Attila - vendégválogatása azért a lehető legjobb, mert mindegyikük egészen remek volt, s így a szokottnál jóval nagyobb létszámú közönség jó néhány tagja egészen biztos, hogy beszerez majd egy-két lemezt a meghívottaktól is.
Ha egyszer erőnek erejével arra kényszerítenének, hogy egyetlen ember munkásságával jellemezzük a lábunk alól éppen kiszaladó évtized pop/rock/elektronikus zenéjét (mármint az izgalmasabb részét), akkor nyugodtan vegyük elő Dan Snaith dolgait, s legott megtaláljuk bennük a szükséges illusztrációk javát. A Kanadából származó, az ottani (egyik számában is megörökített) Dundasban felcseperedő Snaith már tanulmányaival is jelezte az absztrakcióra való hajlamát ("civilben" matematikus), de a zene nyelvén is legalább ilyen pontosan tudja kifejezni magát.
Péntek éjszaka van, a hőmérséklet valahol a nulla és a fagyhalál között ingadozik, a sor rémisztően hosszú, a türelmesen didergő várakozók bőszen bátorítják egymást, hogy bent minden jobb lesz. S bár az ajtó és a szigorú biztonságiak túloldalán ugyanolyan hideg van, mint az utcán, legalább a lelkünket melengetheti a tudat, hogy épp a jófejség legújabb csúcsteljesítményeként beharangozott házfoglaló buliban vagyunk.
A hét végén a Hír Tv egyik magazinműsora azt firtatta, hogy hova lett a magyar filmgyártásra az elmúlt nyolc esztendőben fordított temérdek pénz, s ezen belül előszedték azon örök gumicsontot is, hogy "miért rosszak a magyar filmek?". A kérdést épp Jancsó Miklósnak sikerült nekiszegezni, aki - örök jó szokásához híven - egy anekdotával válaszolt, ami nagyjából úgy foglalható össze, hogy amikor az előző államfő ugyanezt kérdezte tőle, ő azt válaszolta, hogy vissza kéne váltani a rendszert, és akkor megint érdekes lenne úgy a művelt nagyvilág, mint önhazánk széles közönsége számára, hogy mit mondanak a magyar filmesek.
25 éve került a mozikba (az amerikaiakba, mert hozzánk csak két év késéssel jutott) Robert Zemeckis klasszikusa, a Vissza a jövőbe, majd szép sorban jöttek a folytatások. Az évforduló és a Blu-ray kiadás alkalmából a filmek forgatókönyvírója és producere, a természetesen magyar felmenőkkel is büszkélkedő Bob Gale sztorizgatott nekünk.
A román kulturális élet meghatározó személyisége. A Bulandra Színház egykori színésze, rendezője, igazgatója 1989 decemberében elsőként kiáltotta élő adásban a televíziós kamerába: "Szabadok vagyunk!" Iliescu jobbkezeként éppúgy kivette a részét a rendszerváltásból, mint később kulturális miniszterként. Jelenleg a Bukaresti Nemzeti Színház igazgatója és a Román Színházművészeti Szövetség elnöke. Budapesten egy költészeti esten vendégszerepelt Johnny Raducanu dzsesszzenész oldalán a Radnóti Színházban.
Némi késéssel futott be Prágából a Caribou kisbusza. A Gödör liftjének meghibásodása miatt Dan Snaith három társával először néhány gyors körben lecipelte a csúszós lépcsősoron a cuccot, majd hamarjában mindent összeszerelt. Fél óra sem telt el, és az idei év egyik meghatározó lemezét jegyző harminckét éves zenész még mindig kabátban, de széles mosollyal az arcán állt a rendelkezésünkre.
Szűk nyolc hónapon belül másodszor lépett fel Magyarországon Recoil nevű projektjével Alan Wilder, aki 1982 és 1995 között még a Depeche Mode sorait erősítette, de az elharapózó belső problémák következtében kivált a zenekarból. Második budapesti fellépése előtt beszélgettünk vele.
Stephen Fry alighanem kimeríti a reneszánsz ember fogalmát. Ezt a tényállást írói, színészi, rendezői, filmes, színházi, tévés, rádiós, futballklub-igazgatói, újságírói, közszolgálati, blogszerzői és még számos egyéb munkássága igazolja. A sokoldalú alkotó harmadik magyarul megjelent regénye, a Csináljunk történelmet alkalmából válaszolt kérdéseinkre.
Bár elég sok német nyelvű könyvet fordítottam, szerzőikkel személyesen még soha nem nyílt alkalmam találkozni, mivel szinte mindegyikük (Adorno, Doderer, E. T. A. Hoffmann, Musil, Robert Walser) már régen meghalt. Ezért is vártam kíváncsian a találkozást Natascha Kampuschsal, másrészt, ha belegondolok, félig-meddig halott szerző ő is, hiszen a fogsága 3096 napját bemutató könyvben egy túlélő beszél, a síron túlról mintegy. Vagy: újjászületése kapujából. És ez az eldöntetlenség adja a könyv egyik legfőbb feszültségforrását. Meg hát valóban érdekelt, hogyan fest mostani állapotában az az ember, akinek története egyike a leginkább fantasztikusnak, amit életemben olvastam - egészen Hoffmann vagy Kleist vadromantikus tollára méltó rejtély.
Az utóbbi pár évben rohamosan bővült tudásunk az óriásbolygókról - mindenekelőtt a Szaturnuszról és holdjairól. Ezek nyomán mind többet sejtünk arról is, milyen lehet a Földön kívüli élet.
A földgömb kedves ismerős, olyan, akire szívesen gondolunk mint közvetlen hozzátartozónkra. Vannak ilyen tárgyak, valós, gyakorlati funkciójukon túl státuszszimbólumként is jó hasznukat vesszük. Saját használatra megteszi az olcsóbb, a műanyag kiszerelésű változat, ne adj' isten olyas, kicsiny bóvloid beütéssel, mint a világítós modell vagy a beépített bárszekrény. Ezek amellett, hogy szerencsés esetben megtaláljuk rajtuk, amit keresünk, arra a legjobbak, hogy imponáljunk velük magunknak: mi olyan fiú vagyunk, akinek bármelyik pillanatban szüksége lehet arra, hogy rapid úton tájékozódjék ezen a planétán. De természetesen imponálhatunk környezetünknek, lakótársainknak és esetleges vendégeinknek is, de ehhez már minimum el kell menni egy régiségboltig, és le kell mondanunk olyan huncutságokról, mint a belső világítás... Idetartozik még szervesen, hogy a földgömb kiváló ajándék, pláne gyereknek (ugyancsak felvághatunk vele magunknak - annál is inkább, mert elég drága holmi), lám, én az utódaim fejlődésére is odafigyelek.
Kártérítés Mentális fájdalmat okozott, megszégyenített és megalázott a Google egy pittsburghi családot azzal, hogy a Street View-autó lefényképezte pittsburghi házukat. A bíróság egy dollár kártérítést ítélt meg a birtokháborításért. Napenergia XVI.
Cipőt a cipőboltból, Audrey Hepburnt ábrázoló pop-art képet a dizájnszaküzletből - ez is egyike a Király utcában őshonos kiskereskedelmi egyszeregynek, a zsidó negyedet éltető Negyed6 Negyed7 fesztivál két napján azonban helytörténet is kapható a Sirállyal szemközti dizájnboltban. A pillanatnyi profilbővítés elsősorban Szegő Dóri szociológusnak köszönhető: a Király utcai szaküzlet annak a sétának az első állomása, amely - viszonylag rendhagyó módon a városrészek hobbiszintű bejárásai sorában - nem elsősorban a múltat, hanem az olyan, nagyon is mai kezdeményezéseket hivatott bemutatni, amelyek valamilyen módon hozzájárulnak a zsidó negyed spontán rehabilitációjához. Vagy azért, mert jól felfogott üzleti érdekük, vagy azért, mert elhivatottságuk, vagy azért, mert a kettő keveréke úgy kívánja.
Itt dolgoznak, saját lakrészük van, és többé-kevésbé önálló életet élnek; kulturális programokat látogatnak, és ha úgy alakul, összeköltözhetnek a szerelmükkel, akivel gyereket is vállalhatnak. Leélhetik itt az életüket. Ha a kormány is úgy akarja.
Sokan vallják, hogy az autó az ördög ajándéka, és bizony, nehéz lenne vitába szállni velük. De épp ezért kötelességünk a kormányhoz ülni, és úgy viselkedni, hogy abból mindenki tanuljon.
