Koncert - Jó stratégaként - Caribou a Gödörben

  • - minek -
  • 2010. december 9.

Zene

Ha egyszer erőnek erejével arra kényszerítenének, hogy egyetlen ember munkásságával jellemezzük a lábunk alól éppen kiszaladó évtized pop/rock/elektronikus zenéjét (mármint az izgalmasabb részét), akkor nyugodtan vegyük elő Dan Snaith dolgait, s legott megtaláljuk bennük a szükséges illusztrációk javát. A Kanadából származó, az ottani (egyik számában is megörökített) Dundasban felcseperedő Snaith már tanulmányaival is jelezte az absztrakcióra való hajlamát ("civilben" matematikus), de a zene nyelvén is legalább ilyen pontosan tudja kifejezni magát.
Első művészneveként (2005-ig) a Manitobát használta - míg egy pofátlan s látnivalóan unatkozó/irigykedő szociopata röhejes névhasználati ürüggyel el nem perelte tőle. A kényszerű névváltoztatás idővel mintha a zenéi stílusára, hangulatára is hatással lett volna. Az ő esetében nem igazán szabadna a fejlődés szót használni (már a korai Manitoba-zenék is remek darabok), de annyi biztos, hogy az idei Swim albummal valamit nagyon eltalált Snaith. A sok évtizedes pszichedelikus zenei hagyományból, az örök revivalt élő kraut-örökségből, kortárs és klasszikus elektronikus (részben tánc-) zenékből, folkból, gitárpopból és ki tudja, még miből építkező zenéje különös feszességgel szólalt meg - a 4/4-es organikus house-számokat gátlástalanul használják is szettjeikben a rokon lelkű lemezlovasok. (Amúgy Snaith munkásságában ez sem előzmény nélkül való: elég csak a Mr. Scruff Sweetsmoke-jához készült 2003-as Manitoba-remixet meghallgatni, nyomban leviszi a fejünket).

S ha aggódtunk azon, hogy miként szólal meg mindez a Gödörben (ahová az NVC partiszervező brigád Selected Sounds sorozatának nyitányaként kerültek a kanadaiak), hát feleslegesen tettük: az élőben kvartettként működő Caribou egyértelmű pontot tett a kérdőjelek helyére. A mezítlábas dobos (Brad Weber) és a vokált is vállaló basszer (John Schmersal) ritka erős ritmusszekciót alkot - pláne, ha dobjain csatlakozik hozzájuk az amúgy a mikrofont vagy változatos kütyüjeit bűvölő Snaith is. Utóbbi elfoglaltságát vállvetve végezte az amúgy gitárra szakosodott Ryan Smithszel: a kellő mennyiségben és minőségben elénk gördített elektronikus hangszőnyeg rendre remekül harmonizált a hagyományos instrumentumok keltette örvényléssel. A természetesen a Swimre épülő programot sikerült oly módon tagolni, hogy az átmenetek szinte észrevehetetlenek maradtak, ugyanakkor csupán nagy néha érezhettük azt, hogy leülne a koncert - ám ilyenkor is csak az derült ki, milyen ügyesen altatja a játékot a Caribou, hogy azután jó stratégaként újra és újra támadásba lendüljön. A koncert első felében egy modern shoegazer/krautrock zenekar szólalt meg, fél órával később meg már egy élőzenés space-diszkó formáció pszichedelikus, repetitív tánczenéjére ráztunk. A viszonylag szűkre szabott alapprogramot megkoronázó ráadásban azután megvolt minden, amit az ugrálni vágyó tömeg kívánt: savazás, kipörgés, hipnotikus törzsi ritmusok - igazi transz, élő rave/technó (nem csak) haladóknak.

Gödör Klub, december 2.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.