A Géniusz, az alkimista után megérkezett az újabb Pécs-imázsfilm: A Föld szeretõje a világhírû keramikus és kereskedõ, Zsolnay Vilmos karrierjét és családi viszonyait énekli meg. Pozsgai Zsolt író-rendezõ megkereste a címszereplõ életének fordulópontjait, s ezekre a valójában igen szordínós izgalmakat keltõ eseményekre fûzte fel a cselekményt - változó dramaturgiai érzékenységgel. Kezdésként megismerjük az atyai szigor ellen pörölõ, majd lassan mégis kereskedõvé vedlõ ifjú Zsolnayt, az edénygyár megszerzésének részleteit és leendõ feleségét, majd mintegy nyolcvan percen át dúl a szerelem, a gyilkos asszonyi intrika, a halál, a gerinctörés. Egyszóval semmi lényegesrõl nem felejtenek el szólni az alkotók, s ha netán felmerülne bennünk a kétely, hogy tényleg érdemes-e nagyjátékfilmmé felpumpálni a porcelánfajansz és a fagyálló pirogránit feltalálójának életét, Pozsgai válasza: igen. Azon túl, hogy Zsolnay életúját - amibõl egy szokvány felemelkedés- és bukástörténet kerekedik - kellõen érdekesnek találja, õt magát az Anyafölddel és rég halott nõvérével misztikus-transzcendens kapcsolatban álló figuraként tálalja. Kár, hogy ezt a viszonyt - a film alapját - maga teszi komolyan vehetetlenné: a Mecsek agyagjában önfeledten hempergõzõ keramikus képei vagy az almáriumból elõbújó, bõszen öblögetõ nõvér-szellem szekvenciái úgy röhejesek, ahogy vannak. És az sem mellékes, de a mindent átható vulgármisztikumhoz képest lényegében másodlagos, hogy e film képi és formavilágát tekintve egy idõjárás-jelentés szintjét se nagyon üti meg.
Forgalmazza a Horatio Film
*
