Zene
Kit Armstrong: Byrd, Bull
Mi jellemzi a romantikus zongoramuzsikát? Személyesség, költőiség, ábrázoló szellem, szabadság, képzelőerő, virtuozitás. És mikor kezdődött a története? Hát a 19. század elején!
„Nem igazán értették”
A szolnoki pop-rock színtér egyik legérdekesebb és talán többre hivatott zenekara volt az 1985 és 1991 között működő Ippolit Matvejevics. A magyar underground legsikeresebb éveiben álltak elő színházi elemekkel is átszőtt különös produkciójukkal, de megmaradtak ígéretes zenekarnak. Ám az idén megjelent első lemezük, amelynek elég beszédes a címe: Egy sosem volt legenda feltámadása. A kiadás mögött az együttes szövegírója, Pap Béla állt.
„Az emberi élet bizonyítéka”
Zene hetilapra
Egy híján húszéves a 21. századi magyar filmek talán legmuzikálisabbika, a Pálfi György írta és rendezte, 78 perces Hukkle. Az igazság az, ha 13, 29 vagy 37 éves lenne, akkor is írnék róla.
F. O. System
A dark-gothic zenekar évi egy koncertje a hazai underground zenei szcéna nagy eseménye.
Nina Kotova: Brahms, Reger, Schumann
Bár az ötvenkét éves orosz-amerikai csellista a nemzetközi élvonalba tartozik, a magyar közönség még nem fedezte fel.
Aknay Jánost, Maurer Dórát és Reviczky Gábort is Nemzet Művészévé választották
6 alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító díjat.
Sosem múlik
Harminc éve, 1991. november 4-én jelent meg az az album, amely sok tekintetben újradefiniálta, mit érthetünk gitáron játszott popzene alatt. Igaz ugyan, hogy e hangzásnak számtalan követője akadt, de számos titkát máig őrzi. Ráadásul elkészítése kalandos és izgalmas volt, kreatív kísérletezés és sok móka kísérte – nem beszélve a tagok krónikus fülcsengése miatti ismétlődő leállásokról.
Tűz van Charlesban
A Grammy-díjas jazztrombitás-zeneszerző operájával nyitott újra, másfél év karantén után a New York-i Metropolitan Opera szeptemberben. Ő az első afroamerikai zeneszerző, akinek ez a dicsőség jutott. Blanchard többször is elmondta, hogy mások is megérdemelték volna ezt korábban, csak őket elutasították.
Operaterápia
Ha egy zeneszerző Esterházyt akar megzenésíteni, nagy svungot kell vennie. „Az operairodalom nem egy nagy sikerű alkotása bárgyú, zavaros vagy teljesen igénytelen szövegre készült” ‒– írja Esterházy a Daisy című operalibrettója elején. Mármost egy Esterházy-szöveg sosem bárgyú, sosem zavaros – legfeljebb „igen gazdag szövegközi kapcsolathálója” révén válik nehezen értelmezhetővé –, igénytelennek pedig végképp nem nevezhető.