Tartalom

MaNcs 33. évf. 49. sz. (2021-12-09)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Vissza a szamárpadba

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

Egotrip
Publicisztika

Sausic Attila

Publicisztika

Hozza a kötelezőt

Az új német kormány járványpolitikájáról

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

Belpol

Interjú

Belpol

„Semmisnek kell tekinteni”

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje

Az új alkotmány egyebek közt azt garantálja majd, hogy többé senki nem siklathatja ki a demokráciát Magyarországon – mondja Márki Zay-Péter, aki szerint népszavazással gond nélkül felülírható a jelenlegi alaptörvény. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölttel a tervezett új jobbközéppártról, a migránsszámlálóról, a rezsicsökkentésről és a választási programról is beszélgettünk.

Gyűlöletkeltő népszavazással javítana választási esélyein a Fidesz

Belpol

Párosan szép

Nagy valószínűséggel az országgyűlési választással egy napon lesz a kormány által kezdeményezett LMBTQ-ellenes népszavazás. A referendum okozhat nehézségeket az ellenzéknek.

Belpol

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Bíró-Nagy András és Szabó Andrea a magyar fiatalokról szóló kutatásról    

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?

Amiről az ingatlanárak árulkodnak

Belpol

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

Vádlottak padján a mini Nagy-Magyarország

Belpol

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

Színház

Interjú

Színház

„Párizsban minden volt”

Nagy József „Szkipe” táncos, koreográfus

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Könyv

Interjú

Könyv

„A főszereplő kinéz a buborékból”

Dunajcsik Mátyás író, költő

Pályája ígéretesen indult, dolgozott fordítóként, kritikusként, ki­adói főszerkesztőként. Néhány éve elhagyta az országot, Izlandon, majd Németországban élt. Idén megjelent első regénye, a Víziváros kapcsán beszélgettünk az anyanyelvről, a nyelvváltásról, a homofób gyűlöletkampányól és a buborékról, amelyben élünk.

Zene

Interjú

Zene

„Paul segített befejezni”

Elvis Costello

A Declan MacManusnak anyakönyvezett, 67 éves rocklegenda pályája a punktól Burt Bacharach-ig, a polgárpukkasztástól az iróniamentes dallamokig, az eredeti számoktól a klasszikusok feldolgozásáig terjed. Hamarosan megjelenő lemeze, a The Boy Named If apropóján Zoomon beszélgettünk.

Kritika

Tánc

Kritika

Törvényen kívüli ösztönök

OMMA: Vissza a forráshoz!

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Színház

Kritika

Majd legközelebb

ProTest – Út a forradalomhoz

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Könyv

Kritika

Egy szabad ember

Gyurgyák János: Elvesztett illúziók – megtalált történelem

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Opera

Kritika

Vif

Offenbach: Hoffmann meséi

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Kiállítás

Kritika

A hiányzó hetes

Káldi Katalin: Osztás

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Film

Kritika

A varacsk alatt

Jane Campion: A kutya karmai közt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

A Goya-gyilkosságok

Sorozatgyilkos bukkan fel Madrid leg­előkelőbb negyedében, aki áldozatait a nagy spanyol festő (rém)látomásos műveinek kompozíciói szerint öltözteti fel és rendezi el a tettek helyszínén.

Visszhang: tévésorozat  

Visszhang

Út a pokol felé

A pokolba nem jajongó bűnösökkel teli, alvilági tűztől megvilágított út vezet.

Visszhang: koncert

Visszhang

Jazzation

Többszöri halasztás után végre megtölthette a Zeneakadémia Solti termét a Jazzation, amelyet nyugodtan nevezhetünk a legprofibb magyar jazzvokálnak. Nehéz műfaj ez, különösen a capella.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Az agyturkász a szomszédból

Exmostohatestvér a Spinédzserekben, Phoebe szerelme a Jóbarátokban, Hangya, a szuperhős a Marvel-univerzumban, a világ legszexibb férfija a People magazin szerint.

Visszhang: film

Visszhang

Rifkin fesztiválja

A Blue Jasmine (2013) óta Woody Allen (86) pályafutásának leszálló ágában vagyunk ismét.

Visszhang: lemez

Visszhang

The KVB: Unity

A Nicholas Wood – Kat Day házaspár 2011 óta együtt készíti erőteljes, hangulatos, néha az elődöknek is emléket állító lemezeit.

Interaktív

Interaktív

Szüret 2021/49.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Film

tévésmaci

Film

Egy ló Budán

Amikor Sztupa és Troché kinéztek az ablak üvegén, vagy mondjunk inkább kirakatot, látták szétszakadni az időt.

Lokál

A Margit híd története

Lokál

Párizs a Duna fölött

145 évvel ezelőtt adták át a második budapesti Duna-hidat, amely az egyesített főváros első nagy csodája volt. Noha tervezőjének elfelejtettük a nevét, története pedig a tragikus fordulatokat sem nélkülözi, túlzás lenne Arany János hátborzongató balladájával emlékezni rá.

Tudomány

Vízhiány a világban

Tudomány

Aki fizet, iszik

Ha azt hittük, a sokakat sújtó, a jómódúbb régióknak is elevenébe vágó vízhiány a jövő gondja lesz csupán, hát tévedtünk.

Gasztro

étel, hordó

Gasztro

Drumf

Gluténmentes bisztró a Teréz körúton.