Magyar Narancs: A Zene az időtlen percek magányából című Cimbiózis-album óta nem jelent meg szerzői anyagod, viszont az ünnepek előtt szólólemezt adsz ki.
Lukács Miklós: A pandémia idején sok felkérést kaptam szólófelvételre, de Kopcsik Márton barátommal, a Fonó Records hangmérnökével bőven maradt időnk, felvettünk ezt-azt, és valahogy jó dolgok születtek. Gondolkoztunk, hogy elektronikát teszünk rá, aztán kezdtem fejben összerakni egy lemezt. Általában sokat olvasok – akkor még több időm volt olvasni –, és előkerültek Pilinszky János versei, Hamvas Béla művei, így a Mágia szútra is. Ebben van egy csodálatos gondolat: „A földön legalább egy felébredt álmodónak mindig kell lenni, különben a világ az éjszakában elmerülne.” Ezt választottam mottónak a No Man’s Land (Senkiföldje) című lemezre. Azoknak ajánlom, akik most felébredve álmodnak a földön; mert ők viszik tovább a világot, és mindig kell néhány ilyen embernek lenni. Nemcsak a jazzben, a zenében, a tudományban, az irodalomban, a fizikában, az esélyegyenlőségben is. Martin Luther Kingnek a Nobel-békedíj átadóján mondott beszédéből is kiragadtam egy részletet, Pilinszkytől pedig ez hangzik el: „Kihűlt világ ez, senki földje!” De ezt azután találtam, hogy eldöntöttem, mi lesz a lemez címe. Tavaly abszolút éreztük ezt a kihűlt világot. Mennyire kellünk mi, zenészek? Mi a zene helyzete most? Sok zenész sorsa kilátástalanná vált. Az élet ilyen furcsa remény-reménytelenséget játszott velünk.
MN: Te azért nem nagyon vártál arra, hogy történjen valami, hogy megcsörrenjen a telefon. Gyakran posztoltál otthonról is.
LM: Úgy vagyok vele, ahogy Mohamed a heggyel… Különböző célokat, feladatokat tűzök ki magamnak. Amikor játszom, az más helyzet, mert meghívnak egy koncertre vagy jazzklubba. De a pandémia alatti videókat a közösségi médiára magamnak kreáltam, és olyan dolgokat játszottam, amiket különben sosem játszanék: filmzenéket, musicaleket, popzenét.
MN: Ezek szerint a szólólemez más irányba mutat, inkább a történések megértésének kifejezése.
LM: Sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne szép és aktuális szólólemezt csinálni. Mivel az utolsó évszázad igazi újdonsága az elektronika, próbáltam segítségül hívni, nem kihasználni, cimbalomhangokból és különböző effektekből építkezve. Az Avidia című tételben például vonós hangzás hallatszik, mintha kamarazenekar szólna, sokszor meg rockos a megszólalás, amihez a ritmusokat magam vettem fel. A No Man’s Land bemutatóján viszont nem akarok szerencsétlenkedni az elektronikával a színpadon. A kvázi lemezbemutatót a Forte Társulat kortárs táncelőadásával valósítjuk majd meg.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
