Interjú

„Paul segített befejezni”

Elvis Costello

Zene

A Declan MacManusnak anyakönyvezett, 67 éves rocklegenda pályája a punktól Burt Bacharach-ig, a polgárpukkasztástól az iróniamentes dallamokig, az eredeti számoktól a klasszikusok feldolgozásáig terjed. Hamarosan megjelenő lemeze, a The Boy Named If apropóján Zoomon beszélgettünk.

Magyar Narancs: „Ez az album – nyilatkozta – utazás a zűrzavaros kissráckor utolsó napjaitól addig a gyötrően nyomasztó pillanatig, amikor azt mondják neked, most már ne gyerekeskedj.” Mikor mondták önnek utoljára, hogy ideje felnőni?

Elvis Costello: Ha nem is mindig ezekkel a szavakkal mondják, de ettől még ezt értik rajta. Persze van, hogy nem hallod ki belőle az üzenetet. A lemezt részben egy képzeletbeli barát ötlete ihlette, aki felnőttkorban is velünk lehet, legfeljebb akkor másképp hívjuk, mondjuk a bennünk lakozó másik énnek, vagy annak a titkos részünknek, amit nem feltétlenül értünk. De kifogásként bátran fordulhatunk hozzá, ha olyat teszünk, amit nem kellene. Most nem valami mentális betegségről beszélek. És hát, ami aranyos egy gyerekben, az távolról sem az egy felnőttben. Erről szól a lemez cím­adó dala, a The Boy Named If, és ehhez kapcsolódik a The Death of Magic Thinking című szám is. A The Imposters (Costello zenekara – a szerk.) csodás munkát végzett, különösen, hogy nem egy szobában beszélgettünk, hanem több ezer mérföld választott el minket.

MN: Gondolom, a nagy távolság ön és a zenekara között a pandémia következménye volt. De a lemezt nem a Covid-korszak világvége-hangulata uralja.

EC: Nem is. A pandémia beálltával nem sok időnek kellett eltelnie, hogy az emberek írni kezdjenek az érzéseikről. Hogy nem utaz­hatnak, hogy nem találkozhatnak másokkal. A barátaimon is érzékeltem, mennyire nehéz lehet azoknak, akik nem írnak dalokat, nem zenélnek. De nekem is szükségem volt egy hosszabb pillanatra, hogy megbékéljek az új helyzettel. Gyakorlatilag kivették a kezemből a színpadon a gitáromat. A Hammersmith Apollóban játszottunk, egymás után kétszer is meg tudtuk volna tölteni a termet, de egy koncertet tartottunk csak, abszolút telt házas hangulatot akartunk. És mit látok: üres helyeket. A barátaink közül sem jött el mindenki. Két nappal később pedig azt mondták, mindenképpen vissza kell mennem Kanadába, különben Angliában ragadok. Ott születtem, de a családom Vancouverben él. Nem tudtam, mikor láthatom újra a kilencvenes éveiben járó, betegeskedő anyámat, akit Liverpoolban láttam utoljára, amikor néhány héttel korábban ott játszottam. Nem tudtam, mikor láthatom a legidősebb fiamat, aki szintén Angliában él. Viszont visszatérhettem Dianához (Diana Krall, Costello felesége – a szerk.) és a fiainkhoz, akik a jövő héten töltik be a tizenötöt. Ez kezdetben csodás helyzet volt, nem is aggódtam a munka miatt. Ahogy kezdett szétesni minden, azokat a zenéket hallgattam, amiket nemrég vettem fel. Ebből lett a Hey Clockface című lemez. Közben a Spanish Model című lemezen is igyekeztünk tovább dolgozni (Costello 1978-as This Year’s Model című albumának spanyol nyelvű remake-je – a szerk.). De a The Impostersben játszó zenésztársaimnak például hirtelen semmi dolguk nem akadt.

MN: Aztán elkezdtek a The Boy Named If albumon dolgozni.

EC: Nagyon energikus, direkt zenét akartunk, szerintem elég életteli lemezt csináltunk, főleg, hogy én és az Imposters tagjai egy pillanatig sem tartózkodtunk ugyanabban a helyiségben. Talán így felszabadultabban is dolgoztunk, mintha karnyújtásnyira lettünk volna egymástól. Talán nem volt rajtunk az a nyomás, hogy minden eddigi lemezünknél jobbat csináljunk. Mert tudat alatt mindig magunkkal versengünk. Most nem ez történt.

CANADA-2017-TORONTO-INTERNATIONAL-FILM-FESTIVAL-

 
Fotó: Europress Fotóügynökség

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.