Koncert

Komfortos este

Renée Fleming az Erkelben

Zene

„Elég karcsúnak találod a derekam?” – hangzik Léo Delibes dalában (Cádizi lányok) a kérdés, és az előadó Renée Fleming e sornál kacéran rá is mutat a saját derekára.

Az Erkel közönsége derűsen értékeli is ezt a kikacsintó gesztust, a nagy énekesnő jogos büszkeségét. Mert az 58. születésnapjához közeledő amerikai díva valóban remekül fest a színpadon – és a hangja sem cáfol rá a vonzó látványra. Zongorakíséretes dal- és áriaestjén Fleming szopránja sértetlennek, személyes jegyűnek és kiadósan krémszerűnek bizonyult, akárcsak hat esztendeje, amikor budapesti debütálásképp az operaházban koncertezett ez a kivételes intelligenciájú operaművész.

Csakhogy most észrevehetővé vált a bravúros „állagmegőrzés” emberi és művészi ára is, ami hat éve még korántsem volt ennyire szembeötlő. Fleming ugyanis ma már feltűnően vigyáz önmagára, s így akaratlanul is érzékletesebben mutatja fel énekesi létezésének tán legfőbb tartós jellegzetességét, ha úgy tetszik, fogyatékosságát: az örökös józan rezerváltságot. Innen nézve szimbolikus jelentőséget nyert az a tény, hogy koncertjének első részében két olyan dal is szerepelt (Brahms: Kárbaveszett szerenád, illetve a már említett bolerós Delibes-opus), amelynek női megszólalója visszautasítja a férfi közeledését, a kalandot. Fleming valahogy majd’ mindig biztosított terepen közlekedik, és igen ritkán kockáztat meg nagy téteket: a lemondás, a melankólia vagy épp az önmagával való megelégedettség hangját alkatilag könnyebben leli meg ez az erős kontrollú művész, mint a szenvedélyes önfeladásét.

A „csak” szép és okos éneklés meg a rendre túlnyújtott frázisokkal operáló szépelgés világszínvonalát leginkább a második részt nyitó Otello-jelenetben, vagyis Desdemona Fűzfadalában és Ave Mariájában haladta meg Renée Fleming. Itt valóban életre-halálra szólt a játék, és az énekesnő egyszerre kamatoztathatta lírai szopránjának jól őrzött intaktságát és hagyhatta végre maga mögött saját alkati komfortzónáját. Flemingtől jóval csekélyebb kimozdulást igényelve, de ugyancsak teljes értékű előadásban szólalt meg több, az énekesnő repertoárjára ezen az estén felkerülő Brahms-dal (főleg a Májuséj meg a híres Bölcsődal), valamint a közönséggel felfedeztetett Cádizi lányok és a névről is alig ismerős Stefano Donaudy nápolyi dala (O del mio amato ben).

Hartmut Höll személyében bámulatosan profi és az énekesnek tökéletes biztonságot kínáló zongorista kísérte Renée Fleming dal- és áriaestjét, amely zajos sikerrel és nem kevesebb mint négy ráadással zárult. Akárcsak hat éve, úgy most is felhangzott Lauretta sláger­áriája a Gianni Schicchiből és Gershwintől a Summertime: az előbbi inkább csak rutinszerű elnagyoltsággal, az utóbbi most is lubickoló jutalomjáték gyanánt. Aztán jött még egy, a közönséget is megénekeltető My Fair Lady-részlet, a Ma éjjel táncolnék, újra csak Fleming lelkületének egyik komfortos zugából, s végül a deklaráltan legkedvesebb szerző, Richard Strauss Holnapja: nagyon kulturált előadásban, kissé furcsán hatva a musicalszám nyomában, de hatékonyan betöltve aktuális hivatását, vagyis a lelkes tombolás lehalkítását és a közönség ruhatár felé terelését.

Erkel Színház, január 21.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.