A késõn érkezetteknek talán újdonság, de a C.O.C. a Deliverance elõtt sem számított névtelen zenekarnak, sõt: a debütáló Eye For An Eye egy mai füllel kicsit porosnak hangzó, a maga idejében viszont kiváló hardcore/punklemez volt, a kettes Animosity pedig legalább annyira úttörõnek számított a keményvonalas hardcore-t a metállal vegyítõ anyagok közt, mint az S.O.D.-projekté. Ezekkel a dalokkal érkezett hozzánk a C.O.C. alapító hármasa, és játszott egy olyan egyórás koncertet a saccra százfõs közönség elõtt, hogy még akkor sem lehetett õket nem szeretni, ha az ember szíve igazán csak a Deliverance-rõl ismerõs Seven Days irgalmatlan fõriffjére dobbant meg igazán, amit aztán gyorsan át is vezettek valami korai cséphadarásba. A nagyokat mosolygó, láthatóan lelkes és szívbõl gitározó Woody Weatherman, a csúful elhízott, de még mindig kiválóan doboló, barátságos Reed Mullin és az aprócska, szikár, barázdált fejû Mike Dean - az ember valahogy így képzeli el Chuck Yeagert Tom Wolfe leírása alapján - látványának és lelkesedésének nem lehetett ellenállni: a végén már mindenki egy emberként bólogatott a Hungry Child riffjeire, és képes volt átmenetileg elfelejteni Pepper Keenant is.
Dürer-kert, június 28.
*****
