Kiállítás - Bácsborsódtól a szuvenírig - Moholy-Nagy László: The Art of Light

  • Dékei Kriszta
  • 2011.07.07 00:00

Zene

A Ludwig Múzeum világhírű magyar származású alkotók művészetét bemutató sorozatában a több szempontból is kakukktojásnak számító szobrász, Amerigo Tot kivételével olyan alkotók - Robert Capa, Munkácsi Márton és (részben) Kepes György - műveit láthattuk, akik a fotográfia területén alkottak maradandót. A szerb határ közeli kis faluban született, akkor még Weisz, később nevelőapja nyomán Nagy, majd gyermekéveinek színhelyére, a vajdasági Mohol településre emlékezve a Moholy-Nagy nevet felvevő művész (1895-1946) több vonatkozásban is különbözik pályatársaitól, hiszen afféle összművészetet gyakorolt: nemcsak teoretikus műveket írt és kiváló pedagógus volt, hanem festő, fényképész és filmes, tervezett reklámokat és díszleteket, de foglalkozott kirakattervezéssel és ipari formatervezéssel is.

A Ludwig Múzeum világhírű magyar származású alkotók művészetét bemutató sorozatában a több szempontból is kakukktojásnak számító szobrász, Amerigo Tot kivételével olyan alkotók - Robert Capa, Munkácsi Márton és (részben) Kepes György - műveit láthattuk, akik a fotográfia területén alkottak maradandót. A szerb határ közeli kis faluban született, akkor még Weisz, később nevelőapja nyomán Nagy, majd gyermekéveinek színhelyére, a vajdasági Mohol településre emlékezve a Moholy-Nagy nevet felvevő művész (1895-1946) több vonatkozásban is különbözik pályatársaitól, hiszen afféle összművészetet gyakorolt: nemcsak teoretikus műveket írt és kiváló pedagógus volt, hanem festő, fényképész és filmes, tervezett reklámokat és díszleteket, de foglalkozott kirakattervezéssel és ipari formatervezéssel is.

A szeptember végéig látható tárlat afféle utazó produkció, amelyre fokozatosan rakódtak rá a befogadó városokból (Berlinből és Hágából) származó "kiegészítő" anyagok, nagyjából tiszteletben tartva a spanyol kurátor, Oliva María Rubio koncepcióját, amely 1922-től - elsősorban a német, kisebb részben az amerikai Bauhaushoz kötődő művek felől - mutatja be az életművet. A magyar művészettörténészek által hozzáadott anyag így Moholy-Nagy magyarországi jelentőségéhez és jelenlétéhez képest kevéssé utal a korai évekre. Pedig tavaly ősszel, a Műgyűjtők Éjszakáján látni lehetett például az első világháborúban tábori levelezőlapokra készített rajzait, továbbá ismerjük Kassák MA című aktivista folyóiratában közölt dadaista műveit és folyamatos magyarországi kapcsolatait bizonyító cikkeit is.

A műveket a kurátor tematikus blokkokba rendezte, így a bevezető montázsok után balra fordulva a festészet termébe érkezünk, ahol egy kései mű mellett rögtön egy gyönyörű, a konstruktivista elemeket játékosan, egy a jobb felső sarokból átlósan lefelé futó, szinte alig látható fehér sugárnyalábbal megtörő (K VII. 1922) festmény és az erre "felelő", finom vonalú litográfiasorozat, az ún. Kestner-mappa (1923) látható. Már itt kiderül, hogy Moholy-Nagy számára a festés is csak a fény felől volt érdekes, így a konstruktivista vásznak után a fotográfiák és fotóplasztikák, a fotogramok, a Fény-tér modulátor segítségével készített, a fény és árnyék játékát, mozgását "modellező" filmje (Fekete-fehér-szürke fényjáték, 1930), továbbá a színes filmmel végzett korai kísérletek eredményei sorakoznak. Itt, a leghátsó teremben váratlanul eljutunk a kiállítás valódi kiindulópontjához, az életrajzhoz - amelyből teljesen irreleváns információkat is nyerhetünk, például hogy mikor született meg a művész második lánya, miközben az amúgy a kiállítás megnyitóján is megszólaló elsőszülött leány neve és születésének ténye homályban marad. Majd egy merész ugrással a Berlini Állami Operaház számára készített színpadképek (1931) és kosztümtervek, egy Korda-filmhez készített speciális fényeffektus-tervezetek (1936) következnek, lezárásként pedig rengeteg könyvben és Moholy-Nagy által tervezett kiadványban gyönyörködhetünk.

Ebben a hatalmas és komplex anyagban a látogató sokszor érezheti elveszettnek önmagát. Ha azonban szeretne valamit megérteni a Moholy-Nagy művészetét jellemző, a kiállítás kulcsszavává is emelt fény jelentőségéről, akkor célszerű elmélyednie a Magyarországon eddig még be nem mutatott fekete-fehér némafilmjeiben - ily módon világossá válik az is, hogy e filmek látásmódja mennyire rokon a művész fényképeivel. A filmmel kapcsolatos, alapvetően avantgardista szellemű elméleti írásaival ellentétben első három filmje inkább szociografikus jellegű, de átüt rajtuk egyéni látásmódja. A Marseille-i benyomások (1929) sikátoraiban felbukkanó szegények portréját, a nyomor képeit gyakran ellenpontozzák az óriási gépek, daruk körvonalain feltűnő fény-árnyék viszonyokon "elmerengő" pillanatok, a felülnézetből (madárperspektívából) készült svenkeket sokszor premier plánok követik. A Berlini életképek (1931) - ellentétben Walter Ruttmann 1927-es, a város pulzáló mozgását megragadó híres opusával - a sokudvaros bérházakban tengődő mélyszegények életéről "tudósít". A verklin játszó öregasszony, a kanálisban ugrabugráló gyerekek képeit, eme elszomorító realitást mégis átszövik az enyhén torzított látószögek, a fények és árnyékok játéka, vagy épp Moholy egyik kedvenc motívuma, az erkélyrács mintázatán át lefényképezett városi táj. A szintén Berlinben készült Cigányok (1932) című filmje hasonlít leginkább egy dokumentumfilmhez (eltekintve attól, hogy sajátos dinamizmussal képes megragadni a lókereskedő, mindig úton lévő nép hétköznapjait), nehezen érthető azonban, hogy milyen megfontolásból kell a nézése közben "illusztrációként" a cigány himnuszt, illetve pattogós cigány népzenét hallgatnunk. S az már csak hab a tortán, hogy a kiállítás terén belül található a "szuvenírbolt", melyben a katalógusokon kívül Moholy-Nagy feliratos bögrét, párnát, szatyrot, kitűzőt is vásárolhatunk.

Ludwig Múzeum, nyitva: szeptember 25-ig

Neked ajánljuk