koncert - House Of Pain

  • V. Á.
  • 2011.07.07 00:00

Zene

A Volt Fesztivál az idén rútul elbánt a kultikus fellépőivel: először az utoljára tizenkét éve Európában járt Primust voltak képesek besuvasztani a hétórás büntetősávba az Edda és a Tankcsapda közé a Nagyszínpadon, aztán az amerikai hiphoplegendát, a House Of Paint helyezték el a legfeljebb csak hazai altersztárocskákhoz méltó MR2 színpadra. Pedig a csapat újjáalakuló turnéja nem kicsi fegyvertény, már csak azért sem, mert DJ Lethal a Limp Bizkittel, Everlast pedig a saját szólódolgaival lett pokolian elfoglalt figura, így vajmi kevés az esély, hogy záros határidőn belül újra átjöjjenek Európába a House Of Painnel - amely a kilencvenes évek elején asztalra tett három kiváló lemeze okán megérdemelte volna a Nagyszínpadot, még akkor is, ha Magyarországon mindenki csak a Jump Around című első lemezes slágert ismeri tőlük.
A Volt Fesztivál az idén rútul elbánt a kultikus fellépõivel: elõször az utoljára tizenkét éve Európában járt Primust voltak képesek besuvasztani a hétórás büntetõsávba az Edda és a Tankcsapda közé a Nagyszínpadon, aztán az amerikai hiphoplegendát, a House Of Paint helyezték el a legfeljebb csak hazai altersztárocskákhoz méltó MR2 színpadra. Pedig a csapat újjáalakuló turnéja nem kicsi fegyvertény, már csak azért sem, mert DJ Lethal a Limp Bizkittel, Everlast pedig a saját szólódolgaival lett pokolian elfoglalt figura, így vajmi kevés az esély, hogy záros határidõn belül újra átjöjjenek Európába a House Of Painnel - amely a kilencvenes évek elején asztalra tett három kiváló lemeze okán megérdemelte volna a Nagyszínpadot, még akkor is, ha Magyarországon mindenki csak a Jump Around címû elsõ lemezes slágert ismeri tõlük.

Jómagam titkon egy kíméletlen mészárlást vártam volna ezektõl az ír-amerikai figuráktól, kevés dumával és a három nagylemez legerõsebb pillanataival, de inkább a kedélyes jelzõvel volt leírható a komplett zenekarral érkezõ House Of Pain fellépése. A hangzás csapnivaló volt, az erõs kezdést pedig - olyan irgalmatlanul nagy klasszikusokkal, mint a Who's The Man, a Judgement Night filmzenelemezrõl ismerõs Just Another Victim, vagy a Same As It Ever Was egy kiváló formában lévõ, örökmozgó Danny Boy O'Connorral a fõszerepben - a rútul elhízott és megõszült Everlast úgy ültette le az amúgy hangulatos, csak ide abszolút nem illõ szólódalainak erõltetésével, hogy a váratlanul elõkapott Johnny Cash- és Cypress Hill-feldolgozással sem tért vissza a koncert lendülete. A Jump Aroundot persze okosan a végére tartogatták, de addig még végig kellett hallgatnunk egy halálosan fölösleges dobszólót (itt lett volna kedvem azonnal hazamenni), de legalább a végére újra visszatért O'Connor és a kezdeti lendület, amit egyébként simán hozhatott volna a trió végig, csak úgy látszik, megöregedtek õk is.

Volt Fesztivál, június 30.

*** és fél

Neked ajánljuk