Röhrig a költészet egyik ősfunkcióját revitalizálja. A nyelv terápiás erejét, a kimondhatatlan megéneklésében rejlő megkönnyebbülést, mellyel az emberi állapot: a magány, az elhagyatottság, a (szeretet)éhség témáit szólaltathatja meg: "NEM VAGYOK A MAMÁD / SOHA NEM IS LESZEK / NEKEM FÉRFI KELL CSALÁD KÉT GYEREK (...) NEM VAGY A MAMÁM? tépem föl az ingem / tessék halld ahogy itt visszhangzik: / AZ VAGY" (timi). Az elhagyatott gyermektől a szenvedélyes szerelmesen át, a nyomorultak és kisemmizettek leghétköznapibb élethelyzeteitől a modernitásban identitását kereső értelmiségi intellektuális vívódásáig széles érzelmi és tematikus skálán mozognak a versszövegek.
A tíz éve New Yorkban élő szerző könyvcímbe emelt honvágya is megszólal, kiegészülve a történelmi, sőt metafizikai hontalanság élményeivel. Az angyal istvánné kádárhoz, az 1956, a március édesén és a honvágy című darabok világosan kijelölik azokat a pontokat, melyek egy demokratikus nemzeteszme fogalmát körvonalazzák számára. Zavarba ejtő az a közvetlenség, mellyel a nyelvkritikai gondolkodás elé visszanyúló versekben a jelenünkbe lógó közelmúltra reflektál: elszoktunk ettől a hangtól, mely nevesítve például Nagy László, másutt, név nélkül, Kiss József vagy akár Faludy líráját asszociálja: "összegyűlünk akkor március édesén / gáboráronok tömbbizalmik romák / egymásba pusztulunk felebarátaim / ha minden megy csak pont ugyanígy tovább".
Akár bibliai alakok bőrébe bújik, akár intézeti gyerekekébe vagy hajléktalanokéba, s a gyermekkori elhagyatottságot idézi meg, mint az ajándék című ciklusban - mely szerintem a kötet egyik legerősebb vonulata -, a szerző önmagát keresi, az azonosságot, mely az emberiség gyerekkorának édene óta bizonytalan, és saját gyermekkorunk édenével is könnyen odavész - hát még akkor, ha olyan sors jut osztályrészül valakinek, mint a szerepversek számos alakjának. Általuk fogalmazódik meg a hiány, így és ez által fordul a nyelv az irodalom - és a vallás felé. Mert korunk politikán és reklámokon hitelét vesztő nyelve nem alkalmas az emberi állapot kifejezésére, másrészt, mert a biológiai szülő eshetőleges, a Teremtő azonban bizonyos - legalábbis a hívő ember számára.
Mi jelenthet vigaszt a hétköznapok felszínén kevésbé, ám a lélek mélyére nyúló költészet mindennapjaiban gyakorta tapasztalt hontalanság állapotában? A nyelv, melyen a száműzetés és a hontalanság állapota kifejezhető. A nyelv, mely mégiscsak az egyetlen lehetséges otthon - ezért a szó, az írás John Holländer szerint a diaszpórában élő/író zsidó költő számára kettős jelentőségű. És - tehetjük hozzá Röhrig verseit olvasva, lévén vallásos költészetről szó, ám a legkevésbé sem parókiális értelemben, hanem létértelmező, a létnek értelmet kínáló funkciójában - az eljövendő világot is jelenti. A versek egy része így modern ima, exegézis is - nem a hagyományos imák és exegézisek helyett, hanem azok mellett.
Petri György egykori, sokat idézett álláspontja szerint a József Attila-i költészet közvetlenül nem folytatható. Röhrig versei, több mint négy évtizeddel később, helyenként mégis kísérletet tesznek erre, név szerint is megidézve a költőt, akár korábbi köteteiben, megfejelve a kisbetűs központozatlansággal, az avantgárd hagyományával és a sűrű nyelvjátékokkal, melyek néha öncélúaknak hatnak ("marólúgos itt a levés / merőleges erőleves"). Erősebb hatást ér el ugyanez az élményanyag a balladisztikus és novellisztikus hajléktalanversekben, melyekben a sorsüldözöttséget a fájdalmakra való, történetformálás általi közvetett reflexió szelídíti. Például a zsoci című darabban, melynek helyszíne egy gyorsétterem mosdója: "'kérsz paradicsomlevest' kérdezte / s megtöltött egy műanyagpoharat melegvízzel / az ingyenketchupből belenyomott vagy ötöt (...) 'adj egy érvet arra, hogy éljek' / gondolkozik, topog, valami jót keres / poharát emeli 'paradicsomleves?'".
Korántsem biztos, hogy a honvágy egy ország után pusztán önmagáról szól s a távollétről. Hisz' a vágyakozó sem biztos, hogy azonos önmagával: "én sosem voltam az aki vagyok / és most már nem is akarok // mert más az ember az időben és más örökre (...) röhrig géza nincs / szerda gyuri sincs / az élet kinő minden egót". Kérdés, ezzel az emberi létezés gyökereiig ható tudással mit ér maga az írás: "'írtam egy nyolcsorost' / nyögtem elő zsebemből egy verset / 'szép de nem te írtad' / állt fel az első versszak után // 'ez még röhrig / kezdd el a saját verseidet írni'" (gyuri).
A hely, ahol elsődlegesen otthon kell lennünk: a saját személyiségünk. Ám a világ, melyben haza kellene találnunk: mi magunk és a többi ember. Ha otthon vagyunk önmagunkban, eljuthatunk ama tapasztalathoz is, melyhez az érett lírikus Röhrig már eljutott: "'Az igazi háborút (...) az ember az összes eddigivel vívja'". És akkor talán valóban otthon lehetünk végül a saját hazánkban is.
Múlt és Jövő, 2010, 112 oldal, 1800 Ft
