Zene

Film - Jött egy lift - Dyga Zsombor: Köntörfalak

Van egy lift, a lépcsőházát kereső magyar film örökös tagja: egy szép Bauhaus üvegcső - szerepel is minden második magyar filmben, csoda, hogy életműdíjat még nem kapott. Az is megtalálja, aki a késő harmincas Horthy-évek lépcsőházát keresi, az is, aki a kétezres évek értelmiségi fejjel is vállalható jómódját. Az utóbbiban és e közös szép felvonóban utazik Dyga Zsombor is, de mire a liftaknához érnek szereplői, már sok izgalmas dolog megesett velük. Például sétáltak egyet a hóeséses, éjszakai Budapesten.
  • - köves -
  • 2010. február 11.

Kiállítás - Szorgos férfi - Elekes Károly: Tunning VI.

Hét évvel ezelőtt, egy januári napon Elekes egy szétszakadt festményt talált az utcán - látszólag innen indul a cím írásmódja szerint "feltunningolt", "megjavított" képek története. A talált tárgy restaurálása után sajátos párbeszédbe kezdett a művésszel, az Elekes által "alanynak" nevezett mű megszólalt. Kérésének engedve a művész belefestett a festménybe, megtartva és egyben fel is számolva az eredeti kép jelentésmezőit. A javítás/teremtés impulzusa olyan erős volt, hogy ettől kezdve buzgón vadászott giccsesnek, naivnak vagy dilettánsnak tekintett, a magas művészetből száműzött, olykor a végső stádiumban lévő, roncsolt képekre, vásárolt ócskapiacon és zsibvásáron, aluljáróban és kapualjban, szegényektől, hajléktalanoktól. No nem mindent, csak ami két szabálynak megfelelt: a gyenge minőségű munka nem lehet jellegtelen vagy unalmas, s legyen benne valami többlet (hiány, titok), amelyhez kapcsolódni lehet. Elekes nem kisajátít, nem nézi le e képek rég halott készítőit, megértő és türelmes, megvárja, míg a mű feltárulkozik önnön pőreségében, és szinte helyesli, hogy kiigazítsák, intellektuálisan elmélyítsék banális szemantikai mezőit. Ha ez megtörténik, rákerülhet a "restauráló hivatalnok" jele is: a művész irodai bélyegzőjével rápecsételi a festmény egyik felső sarkára az újraértelmezés pontos dátumát és saját nevét.

Színház - Bohócarc - A Három nővér Szatmárnémetiben

A tér olyan üres, hogy szinte elvész benne a színész - amúgy ez egybeesni látszik a rendezői szándékkal. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Három nővér című előadása lötyög; a szereplők többsége kóvályog, és inkább magában/magának beszél, mint másokhoz. De Keresztes Attila rendező maga sem bízott abban, hogy ez a rendezői gondolat elviszi Csehov drámáját, ezért olykor - nagyjából kiszámíthatatlannak tűnő pillanatokban és figurákban - erőteljes stilizációval operál; aztán van min gondolkodni egy darabig.
  • Csáki Judit
  • 2010. február 11.

dvd - BÉRGYILKOSOK VIADALA

Szereti ön a bérgyilkosos filmeket? És kinek szurkol közben, ugye a bérgyilkosnak? A problémák akkor kezdőnek, amikor több bérgyilkos lép a színre, és egymás ellen fordulnak - az ilyesmivel eddig csak a Wachowski testvérek jártak jól, hiszen a Bérgyilkosok című film lőtte ki őket a világhír irányába. Tudják, ez az, amelyikben a feltörekvő Antonio Banderas kihívja a szakma idős mesterét, Sylvester Stallonét - és rajtaveszt. Mindezek tükörében a The Tournament egy egész problémahalmaz, mert itt dehogy kettő, sokkal inkább kismillió bérgyilkos fordul egymás ellen.
  • - smaci -
  • 2010. február 4.

lemez - VAMPIRE WEEKEND: CONTRA

A VW pontosan két éve publikálta első (szintúgy Vampire Weekend névre hallgató) albumát, s az afro-ritmika és -dallamvilág meg a "nyugati" popzene egészen friss és egyedi találkozása letarolta a világot. Lehetett félni attól, hogy másodikra már nem sikerülhet ugyanaz - ebből annyi igazolódott, hogy a négy New York-i zenész az alapok megtartása mellett kicsit mást és máshogyan akart csinálni, viszont azt kell mondjuk, ez most össze is jött nekik.
  • - minek -
  • 2010. február 4.

opera - Az átváltozás

Franz Kafka elbeszélésére gondolva kétségkívül riasztó ötlet elképzelni egy látványos nagyoperai színpadot kórussal és hatalmas statisztériával, mégis túlzott szerénységnek tűnik kamaraoperának nevezni ezt a remek, élvezetes és szép darabot. A színlap ugyanis nyolc szerepet nevesít - számos klasszikus opera jól megél ugyanennyivel.
  • - kyt -
  • 2010. február 4.

lemez - THE MAGNETIC FIELDS: REALISM

Bár tudjuk jól, mit jelent, amikor egy lemezt a kedves és bájos jelzőkkel próbálják körülírni (szerethető, de nem túl emlékezetes, nem is túl izgalmas), én mégsem kopnék le ezekről a szavakról, annak ellenére sem, hogy jelen esetben egy 44 éves férfi dalairól beszélünk. A Realism ugyanis úgy tud mindvégig k.
  • Soós Csaba
  • 2010. február 4.

dvd - A KEZDET KEZDETE

Az ember korai, hovatovább első - logikusan bőrbe kötött - kiadásán röhögni hálás dolog, avval a könnyen beemelhető illúzióval kecsegtet, hogy lám, ha régen ennyire hülyék, idétlenek és szerencsétlenek voltunk, akkor most már okosak, ügyesek és szépek biztosan, ördögök az ágyban. Kedvencem e tekintetben a Folytassa, Cleo! sötét germán rabszolgája, aki először héjastul zabálja a banánt, és fumigálja, mire a kifinomult rómaiak rászólnak, hogy tán húzná le, egy cseppet tétovázik, aztán a lehúzott héjat eszi tovább, "így mindjárt jobb" felkiáltással. Két dolog van itt a stúdiók világában is egyre népszerűbb színművész, Jack Black viccelődő ószövetségi turnéja kapcsán, ami feljegyzendő - egymásból következnek.
  • - ts -
  • 2010. február 4.

tánc - BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: ÚJRAVÁGVA

Szőke, elmúlt negyven, meghízott és nincsenek ötletei. Egy táncos-koreográfusnak ez ciki, maximum elszórakozhat a gondolattal, hogy mi történne, ha a mostani tudásával újrarendezhetné az összes darabot.
  • - sisso -
  • 2010. február 4.

könyv - COLETTE: CHÉRI. EGY KURTIZÁN SZERELME

A fin de siécle, és még azon túl is, a múlt század húszas-harmincas éveinek ünnepelt szerzője nemcsak hazájában, a franciák számára, de Európában is George Sand után "az" írónő megtestesítője. Értékelésekor azonban már akkoriban is rendre fölvetették, hogy sikerében mennyi a része a körülötte kialakult mítosznak: pornográf elemeket is tartalmazó korai írásainak, magánéleti viharainak.
  • B. I.
  • 2010. február 4.

Könyv - Leadták a drótot - Batta Barnabás (szerk.): Médium - Hang - Esztétika - Zeneiség a mediális technológiák korában

Ha korábban nem is, az utóbbi két-három évtized elektronikus (tánc)zenei mozgalmának - némelyek által, némi kárörömmel, már csak múlt időben emlegetett - tündöklése nyomán alaposan átalakult mindaz, ahogy és amit a zene felől gondolunk. Ennek a fokozatosan bontakozó trendváltásnak, a zene, mindenekelőtt az elektronikus eszközökkel előállított muzsikák történeti, esztétikai, sőt néha (mondjuk leginkább érintőlegesen) zenepszichológiai, jogi-etikai és társadalmi kérdéseinek vizsgálatára vállalkozik e valóban hiánypótló tanulmánykötet. A számtalan szerzőt (közöttük hazai bedolgozókat és külföldi szaktekintélyeket) és ennek megfelelően megannyi megközelítésmódot összehozó munka - legalábbis első benyomásra - zavarba ejtően halmoz egymás mellé zenetörténeti reflexiókat, kultúrelméleti megközelítéseket, diskurzusanalízist, zeneérzékelési traktátusokat és dizájnközéppontú kütyüelemzést - de belemerülve a szövegekbe utóbb szépen összeáll a kép, még ha valamennyi szöveggel nem is lesz elégedett az olvasó.

Lemez - Majdnem híres - Spoon: Transference

Nem tartozik a 2000-es évek nagy befutói közé, nem paradigma- vagy trendalkotó zenekar, mégis nehezen megkerülhető együttes, amely az elmúlt öt esztendőben lépésről lépésre az amerikai független színtér legfontosabb formációi közé emelkedett. Majdnem híres zenekar, több majdnem tökéletes nagylemezzel - ez a Spoon a texasi Austinból.
  • Németh Róbert
  • 2010. február 4.

Film - Az éneklő rétestészta - Rob Marshall: Kilenc

Vannak ezek a kínos társasági helyzetek, mikor valaki nagy elánnal nekiveselkedik egy sztorinak, de valahogy nem találja a megfelelő szavakat, a körülötte ülők rohamosan csökkenő érdeklődéssel hallgatják, de ő csak mondja és mondja, s minél tovább nyújtja, annál kellemetlenebbül érzi magát (már a szomszéd asztaloknál is) mindenki. Végül legyint egyet, és feladja valami olyasmivel, hogy "áh, mindegy, így nem az igazi, látnotok kellett volna...".
  • Iványi Zsófia
  • 2010. február 4.