Van egy lift, a lépcsőházát kereső magyar film örökös tagja: egy szép Bauhaus üvegcső - szerepel is minden második magyar filmben, csoda, hogy életműdíjat még nem kapott. Az is megtalálja, aki a késő harmincas Horthy-évek lépcsőházát keresi, az is, aki a kétezres évek értelmiségi fejjel is vállalható jómódját. Az utóbbiban és e közös szép felvonóban utazik Dyga Zsombor is, de mire a liftaknához érnek szereplői, már sok izgalmas dolog megesett velük. Például sétáltak egyet a hóeséses, éjszakai Budapesten. Dacára annak, hogy Dyga térképén az Andrássy út a Wallenberg utcába torkollik, az pedig egyenesen átvezet Budára, a két fiatal - egy első randi nem minden hátsó szándék nélkül egymást méregető felei - oly természetességgel veszik be az újlipóti sarkokat, hogy az maga a világszínvonal. Két fiatal beszélget a pesti utcán - valahogy így sétálnak Berlinben és Párizsban is a húszas-harmincasok. Gyanítjuk, valahogy így kell sétálni két fiatalnak hitelesen a filmszalagon, s valahol itt, az egymáshoz és az alkalomhoz igazított lépteknél illik kezdeni a műfajozást, s nem az autós üldözésnél. Hamarosan, merthogy hazaérkeztünk, jön a lift is, utazunk felfelé a történetbe. Az akna végén ígéretes fények pislákolnak: a földszinten is flottul zajlottak a dolgok, és az emeleten sem vénülnek bele a magyar film sanyarú sémáiba az egymással ismerkedő fiatalok. A csajnál kötünk ki, a lány bátyjának trendi többszobásában: egy talányos, háromszereplős drámához alkalmas térben, ahol a kamera kényelmes köröket írhat le a kibontakozó történet körül, mely a randiból néhány dramaturgiai bakugrással valami thrillerszerű múltfeltárásba torkollik. Három szereplőre hangszerelt a sztori, mely egy kicsit lötyög is a szereplőkön, valahogy jobban állna e véletlenszerűen összejött hármason (mert időközben a báty is hazaesik) valami könnyedebb, tavaszi dramaturgia, mint az a komolykodó, titkokkal terhes játszma, melyet a rendező rájuk aggatott. De Dygának egyrészt jó színészei vannak (Elek Ferenc, Tompos Kátya, Rába Roland), másrészt, mire e titokzatoskodó játszmázáshoz érünk, a szereplők már flottul beszélnek köntörfalakul: egy részben mű, részben beszélt magyar szimpatikus keverékén. A Köntörfalaknak nemcsak Budapestről van képe, de arról is, hogyan kell három középfiatalt másfél órán keresztül játékfilmhez méltón beszéltetni. Séta, duma, lift, tél, titok, zene - Dygánál kellemes, filmszerű egyveleget alkot. A rendező nem így jött és nem így ment el, hanem filmet, egy különösebb magyarázkodás nélkül is el- és befogadható mozit készített.
A Filmteam bemutatója
