Olyan, mintha Bozsik Yvette egy harakirishow-t rendezett volna: végigvonul az elõadáson az ironikus önkritika, meg persze, mert Bozsik nagy lázadó, a kritikusok kritikája is, ami meghökkentõ ötleten alapul. A táncosok két láblendítés és önmaguk szobrának felállítása közepette felolvassák idõnként, de nem ad hoc módon a társulatról írt kritikákat, úgy hangsúlyozva, hogy a pozitív írásokat hallva is nevet az egész nézõtér. Frappáns visszavágás, sokkal elegánsabb, mint olvasói levelet írni, és bizonyság arra, hogy bármely rossz szövegbõl lehet színház, ha jók az elõadók, és észnél van a rendezõ.
Úgy tûnik, Bozsik új alkotói korszakba jutott, hiszen a felnõtt- és gyerekdarabokat, színházat, kabarét, balettot ugyanúgy színre vivõ, sokszínû direktor elõzõ táncjátéka, a Lány, kertben is hasonlóan önreflektív mû volt, de míg az a civil élet állomásain kísért végig, az Újravágva az alkotói munkásság különbözõ szakaszaiból ragad ki részleteket. Persze úgy, hogy új kreáció: egy táncpamflet születik.
Az egyetlen hivatásos színész, Elek Ferenc játssza Bozsik alteregóját - egy magasra helyezett kivetítõn botladozik, mint egy némafilmes bohóc. A táncosok meg mûfaj-meghatározó versenyt rendeznek, és eltáncolják a rájuk oktrojált szexualitást, még egy vak fiú is megjelenik, hogy közfelháborodást keltsen. Egyáltalán: minden ellene megy a közízlésnek. A tiszta tánctól ismét elkanyarodunk, de most másképp, a tánc és a szöveg pedig szervesen kapcsolódik. A magát túlzóan exponáló két férfi táncos, az õstag Vati Tamás és a Nagy József társulatából érkezõ vendég, Szakonyi Györk brillíroz, de a többiek is kiváló elõadók. Jó mulatság, nõi munka volt.
Trafó, január 29.
*****
