Láttam én már Johnny Deppet caplatni a hóban. Úgy hírlik, látni fogom megint - e hírt persze a kiadó felõl fújta a szél. S ha igazat fújt, a hazai pálya után idegenben, Szibériában lép jégre. Neki mindegy szerintem, a hó hó, a jég jég, bárhol is legyen, ha egyszer a filmvásznon. S e mély igazság adja meg a kulcsot James Meek tegnapi (2005-ös) "nemzetközi bestsellerének" maradéktalan mai (friss magyar kiadású) élvezetéhez. A lektûr ereje ugyanis mindig a hangulatfestõ erõn múlik, voltaképpen ez különbözteti meg a magos irodalomtól, ahhoz ugyanis csak elengedhetetlen beugró a nevezett képesség. Vannak korok, helyek és helyzetek, amit ebbõl a szempontból, csak "elszúrni" lehet, de inkább azt sem. Ilyen a Szahara, ha a távoli homokfüggöny mögül fekete-kék burnuszba öltözött lovasok bontakoznak ki, s az oázist elfoglalta az idegenlégió. És még ilyenebb Szibéria a polgárháború idején, 1919-ben. Vihetnénk a dolgot az Omega együttes emlékezetes bóvlijáig (Russian Winter vagy mi, Léna; sorra buktak el vele a honi mûfordítók, míg aztán Bródy János megalkotta álnéven a maradandót), de nem volna szép. Mert az ilyes mû mindig azon méretik, hogy szükséges-e hozzá tanszék valami nevetlen egyetemen, vagy elégséges a szükséges számú szépirodalmat (és moziterméket) abszolválni. Meek esetében nem kutattuk, mert története kellõképpen fordulatos, megfelelõ számú és hovatartozású szereplõt mozgat, és lendületesen van elmesélve (hasonképp lefordítva). Mi is kéne több?
Ekren Könyvkiadó, 2008, 380 oldal, 2950 Ft, fordította: Bárány Borbála (a verseket: Tóth Gusztáv)
***
