A brit Stuart Howard alias Lapalux új albumán felütésként egy már-már kortárs klasszikus, repetitív darabot (Reverence) kapunk, ami sokkal inkább meditatív, mintsem játékos, amit eddig megszokhattunk tőle. Egyúttal jelzés arról, hogy most kevesebbet kapunk a jazzből emelt hangmintákra épülő, szétbarkácsolt, savval roncsolt, wonky hiphop alapokon lüktető, soul/r&b vokálokkal kibélelt, zenés álmodozásból, elvégre a Ruinism sok tekintetben komolyabb vállalkozás. Ha pedig Lapalux mégis játszik velünk, azt a felhasznált zenei formákkal és stílusokkal való szinte virtuóz bánásmód révén teszi. A Data Demon és a Petty Passion darabokra tört, szinte géppuskaszerűen ránk szórt sötét ütemei után a Louisahhh vokáljával teljes, elhangolt szintiszőnyegen sompolygó, lassan lüktető Rotted Arp visszahoz az éber álomlétbe, amit Lapalux bármikor, hibátlanul tud felidézni. Méghozzá remek vokalistákkal: JFDR (Jófríður Ákadóttir) például gondoskodik arról, hogy a Falling Down virtuálisan felférjen egy soha el nem készült klasszikus 4AD-válogatásra. És izgalmas az is, ahogy az album a Talvi tolmácsolásában kifejezetten dalszerűnek ható 4EVA botladozó beatjei után lépést vált. Az Essex Is Burning (a Braids-énekesnő, Raphaelle Standell-Preston túlvilági kántálásával), illetve a Running to Evaporate című számok afféle szabálytalan, inkább lassú-közepes ütemű vokális garage-, illetve house- darabok, s örömünkre szolgál, hogy a lemez végéig kitart ez a jóleső lüktetést diktáló, futurista diszkóhangulat.
Brainfeeder/Neon Music, 2017
