DVD

Donizetti: A kegyencnő

Zene

Egy bel canto opera, amelyet nem szerepvágyó szoprán dívák miatt vesznek elő időről időre – hanem kivételes képességű mezzoszopránok kedvéért. Donizetti legsietősebben megírt operájában ugyanis a mezzoszopráné minden ragyogás, ő áll a középpontban, és itt végre őérte vetélkedik két férfi: egy kasztíliai király meg egy állhatatosságában megingatott szerzetes novícius. A kegyencnő Leonórája tehát jószerint kihagyhatatlan jutalomjáték egy olyan gazdag és kiművelt orgánumú, s nem mellesleg szépséges énekesnő számára, mint amilyen manapság a szőke lett csoda, Elīna Garanča. A 2016-os müncheni Kegyencnő-produkció felvételét is elsősorban miatta nézzük és hallgatjuk: merthogy Garanča debütálása e szerepben igazi teljes értékű operaszínházi alakítás. Az acélkék nadrágkosztüm előnyös, a szilvakék bársonyhang pedig ezúttal is hibátlan, de ezeknél sokkalta fontosabb, hogy a női kiszolgáltatottság és megalázottság, a már-már örök trófeaszerep drámája most érzéki valósággá válik a (mi tagadás, a máskor gyakorta túlontúl rezerváltnak tetsző) Garanča játéka révén. A címszereplő ragyogását csak még jobban kiemeli az első osztályú szereposztás mutatós foglalata: Matthew Polenzani (Fernand) stílusosan kiaknázott fejregisztere és naiv-tiszta felindultsága meg Mariusz Kwiecień (XI. Alfonz) sérülékeny macsósága és sértetlen, pompás vonalérzékű baritonéneklése mindvégig jól szolgálja az előadás korántsem hétköznapi formátumát. Amélie Niermeyer rendezését helyenként ugyan minden különösebb erőfeszítés nélkül le lehetne sajnálni, de a beállítások és a kórusmozgatások hatásosságát, a térformálás tágasságát Budapestről nézve mégis inkább elirigyelné a néző. A keresztény ikonográfia, így kiválólag a keresztre feszített Krisztus hús-vér megidézése a háttérben pedig aligha kifogásolható egy olyan mű esetén, melynek bús cselekménye egy kolostorból indul és ott is ér véget.

Deutsche Grammophon, 2 DVD

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.