DVD

Donizetti: A kegyencnő

Zene

Egy bel canto opera, amelyet nem szerepvágyó szoprán dívák miatt vesznek elő időről időre – hanem kivételes képességű mezzoszopránok kedvéért. Donizetti legsietősebben megírt operájában ugyanis a mezzoszopráné minden ragyogás, ő áll a középpontban, és itt végre őérte vetélkedik két férfi: egy kasztíliai király meg egy állhatatosságában megingatott szerzetes novícius. A kegyencnő Leonórája tehát jószerint kihagyhatatlan jutalomjáték egy olyan gazdag és kiművelt orgánumú, s nem mellesleg szépséges énekesnő számára, mint amilyen manapság a szőke lett csoda, Elīna Garanča. A 2016-os müncheni Kegyencnő-produkció felvételét is elsősorban miatta nézzük és hallgatjuk: merthogy Garanča debütálása e szerepben igazi teljes értékű operaszínházi alakítás. Az acélkék nadrágkosztüm előnyös, a szilvakék bársonyhang pedig ezúttal is hibátlan, de ezeknél sokkalta fontosabb, hogy a női kiszolgáltatottság és megalázottság, a már-már örök trófeaszerep drámája most érzéki valósággá válik a (mi tagadás, a máskor gyakorta túlontúl rezerváltnak tetsző) Garanča játéka révén. A címszereplő ragyogását csak még jobban kiemeli az első osztályú szereposztás mutatós foglalata: Matthew Polenzani (Fernand) stílusosan kiaknázott fejregisztere és naiv-tiszta felindultsága meg Mariusz Kwiecień (XI. Alfonz) sérülékeny macsósága és sértetlen, pompás vonalérzékű baritonéneklése mindvégig jól szolgálja az előadás korántsem hétköznapi formátumát. Amélie Niermeyer rendezését helyenként ugyan minden különösebb erőfeszítés nélkül le lehetne sajnálni, de a beállítások és a kórusmozgatások hatásosságát, a térformálás tágasságát Budapestről nézve mégis inkább elirigyelné a néző. A keresztény ikonográfia, így kiválólag a keresztre feszített Krisztus hús-vér megidézése a háttérben pedig aligha kifogásolható egy olyan mű esetén, melynek bús cselekménye egy kolostorból indul és ott is ér véget.

Deutsche Grammophon, 2 DVD

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.