Nem tudják, de teszik
Egotrip
Ikkyu-, a 15. századi zen költő írta: Aki elgondolkodik a dolgokon, ne gondolna az öngyilkosságra? Mono omohu hito, dareka jisatsu wo omohazaru? A legnagyobb japán írók - Natsume So-seki, Akutagawa Ryu-nosuke, Dazai Osamu, Mishima Yukio, Kawabata Yasunari - maguk vetettek véget az életüknek. Mishima szerint a sodródó ember az öngyilkossággal mintegy visszanyeri az uralmat a világ egy szelete, a saját teste felett. Az önként vállalt halállal az ember legyőzi a félelmet: a közmondás úgy tartja, aki képes meghalni, bármit meg tud tenni. Amíg a gyermek autonóm lényként való felfogása szokatlan volt a japán közgondolkodásban, az emberek nem ítélték el a családi öngyilkosságokat (oyako-shinju). Tisztelet és megértés fogadja az életüket már nyomorultnak, feleslegesnek ítélő öregek öngyilkosságát. Japán lakosságának negyede 65 évnél idősebb: közülük minden ötödik magányosan él. Japán az 5. az öngyilkosságok arányszáma tekintetében, 1998 óta évi 30 ezer esetnél többet regisztrálnak. Nincs eutanáziatörvény: a bírói döntések a büntető törvénykönyv két paragrafusán (199., 201.) és korábbi ítéleteken alapulnak. A japán kultúrában a végletes közösségiség mellett is él az egyén méltóságának és autonómiájának a tisztelete. A test jogának, a ius corporisnak a közgondolkodásban integráns része a songenshi, az emberhez méltó halál.
Európában sem volt ez másként.