Scott "Wino" Weinrichet a maga hús-vér valójában éppen tíz évvel ezelőtt láttam először a saját szememmel: a marylandi gitáros-énekes aktuális trióját, a Spirit Caravant vezényelte egy felső-ausztriai klub pöttöm színpadán, és láthatóan nem igazán zavarta, hogy aznap este mindössze úgy tizenöten váltottak jegyet a műsorára - nagy kedéllyel lebegtette a hosszú lélegzetű, önfeledt és ihletett szólókat, a végén még a ráadás sem maradt el. S ha ehhez hozzátesszük, hogy különböző zenekaraival Wino akkor már több mint húsz éve küzdött rendületlenül a deszkákon többnyire hasonlóan csekély kiterjedésű publikumok előtt, máris világos képet kaphatunk az élőben (széttetovált) apacsvezérre emlékeztető muzsikus elkötelezettségének rendkívüli mértékéről. Wino világéletében, első zenekara, a The Obsessed bemutatkozó kislemeze (Sodden Jackal, 1983) óta nagyszerű zenét játszott, de valahogy sosem fért bele a trendekbe: zenéje komor, de nem gonoszan sötét, nehéz súlyú, de nem agresszív, pszichedelikus, ám távol áll a stoner rock pálmafás, kanapén spanglizós, önfeledt világától. Számai dallamosak ugyan, de nem slágeresek, s hősünk olykor elmulaszt hagyományos refrént illeszteni hozzájuk; klasszikus dalszerkezetekből indul ki, de dzsesszskálákat is bátran használó gitárszólóival rendre fellazítja ezeket. Jelentősebb számú zenehallgatók csak 2004-ben ismerhették meg a nevét, amikor a méltán híres Dave Grohl beválogatta őt alkalmi metálzenekara, a Probot énekesei közé, és mint a nyilvánosságra leginkább rászorulónak, a lemezhez készült egyetlen klipben (Shake Your Blood) is szerepet adott neki - azóta úgy nyolcvanan-százan is összejönnek a koncertjein.
Akárkikkel játszott is, akármi volt is éppen a zenekarának a neve (a fentieken túl a The Hidden Handet vezette még), Wino mindig a saját, jellegzetes és kiérlelt zenéjét játszotta, legföljebb az árnyalatokon módosított kicsikét, és nincs ez másképp a negyvenhét éves művész első szólólemezén sem. A Punctuated Equilibrium (a "megszakított egyensúly" egy modern, huszadik század végi evolúciós modell) legjobb tételeiben jellegzetes középtempós görgetések (Secret Realm Devotion), pátoszos riffelés és csodás szólók (Silver Lining), továbbá esőfelhős atmoszféra (Eyes Of The Flesh) érhetők tetten. A dobos (Jean-Paul Gaster a Clutchból) felszabadult játéka miatt a szokásosnál valamivel könnyedebb a muzsika, amúgy minden a régiben - csak azt a három kellemes, de nem kiemelkedő, legkivált a kísérőzenészek udvarias előtérbe tolását szolgáló instrumentális dzsemmelést kellett volna megspórolniuk.
Southern Lord/Neon Music, 2009
