lemez - IGOR BOXX: BRESLAU

  • - minek -
  • 2011. január 27.

Zene

Igor Pudlo a lengyel Skalpel-duó beltagjaként gyárt albumokat a Ninja Tune kiadónak, s nem mellesleg wroclawi lakos. Az Igor Boxx néven alkotó hangművész számára ez a tény akkora jelentőséggel bírt, hogy első szólóalbumát városa története egy különösen tragikus epizódjának szentelte.
Igor Pudlo a lengyel Skalpel-duó beltagjaként gyárt albumokat a Ninja Tune kiadónak, s nem mellesleg wroclawi lakos. Az Igor Boxx néven alkotó hangmûvész számára ez a tény akkora jelentõséggel bírt, hogy elsõ szólóalbumát városa története egy különösen tragikus epizódjának szentelte. 1945. február 13-a és május 6-a között majdnem három hónapig tartott az erõsséggé (Festung) elõléptetett német birodalmi város, akkori nevén Breslau ostroma, mely sok-sok tízezer, egyes becslések szerint több százezer (fõleg német civil) áldozatot követelt. Pudlo már a borító szövegével is igyekszik megfelelõ történelmi kontextusba helyezni a lemezt - gondosan érzékeltetve, hogy ezt a véres-füstös Götterdämmerungot egy lengyel szemszögébõl fogja megzenésíteni.

Azután pedig teszi azt, amihez olyannyira ért: száz és száz jól kiválasztott hangmintából építi fel a maga háborús szvitjét. Ne higgyük, hogy ennek a munkának csakis valamiféle kvázisoundtrack lehet az eredménye: a Breslautól távol áll a háborús filmek aláfestõ zenéinek hol patetikus, hol bombasztikus hangulata. A boroszlói hangszobrász figyelemre méltó érzékkel képes játszani a hallgatók érzelmeivel és érzékeivel, ha pedig a szellemes zenei ötletekkel telepakolt album hallgatása közben elkalandoznának gondolataink a lemezt ihletõ történelmi kataklizmáról, a számcímek olvasása rögvest visszazökkent az eredeti kerékvágásba. Bár a Street Fighting és a Tank címû kedves, minimalista opusok hallatán (utóbbi fõ motívumát a jó Igor konkrétan egy LGT-számból mintázta) még így is kevesen asszociálnának egy lángokban álló városra.

Ninja Tune/Neon Music, 2010

****

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.