Nagyon nagy közhely, hogy vannak olyan zenék, amelyekhez hangulat kell, de ez a Bohren & Der Club Of Gore esetében abszolúte megállja a helyét, hiszen a Ruhr-vidékről - emlékezzünk csak, milyen ordas metálzenekarok jöttek onnan - származó kvartett kíméletlen noir jazz lemezei körülbelül annyira barátságosak a gyanútlan hallgatóval szemben, mint a zeneileg teljesen más csapáson mozgó, attitűdben viszont igencsak hasonló amerikai Neurosis anyagai. Ha a Bohren zenéjét a zenekart nem ismerőknek szeretnénk leírni, keresve sem találhatnánk jobb párhuzamot ennél - tudniillik a Bohren olyan, mintha a Neurosis tagjai nekiállnának dzsesszt játszani -, talán csak a saját definíciójuk jobb, ami így szól: "lassú dzsesszballadák, a Black Sabbath-féle doom és az Autopsy pokoli fúziója". Tökéletes.
Innentől kezdve pedig felesleges lenne hosszasan taglalni a Dolores albumot: hiszen aki hozzám hasonlóan, úgy a 2002-es Black Earth lemez környékén megszerette a jellegzetes Bohren-hangzást, vagyis a végtelenségig lassított, szívdobbanásra emlékeztető dobütésre érkező szolid Fender Rhodes szőnyeget és az azt színező, repetitív zongora-, illetve szaxofontémákat, az ugyanúgy fogja szeretni a Dolorest is, mint az elődeit. Mindössze a dalok lettek rövidebbek - a Dolorest megelőző Geisterfaust jócskán tíz, sőt húsz perc fölé kúszó témáival ellentétben itt minden esetben sikerült tíz perc alatt maradniuk -, a hangulat viszont semmit nem változott. Christoph Clöser szaxofonja pontosan annyira szívszorítóan szólal meg a maga visszafogottságával a Still am Tresen elején, mint ahogy a Black Earth-ön vagy a Sunset Missionön szántotta a lélek talaját, és Thorsten Benning is tartja magát a lehető legminimálisabb bpm-számokhoz. Azt mindenki tudja, hogy a Bohren tagjainak komoly hardcore/punk gyökereik vannak, ami nagyrészt meg is magyarázza a zenekar attitűdjét, és mivel idén a Neurosis nem jelentetett meg lemezt, a Dolorest nyugodtan fel lehet fogni az idén is menetrendszerűen be(nem)következő világvége tökéletes aláfestő zenéjének. Arról pedig csak a hozzám hasonlóak ábrándoznak, hogy milyen csodás lemez születhetne egy olyan kooperációból, ahol a Neurosis és a Bohren & Der Club Of Gore zenészeit eresztenék össze.
Ipecac/Neon Music, 2008
