lemez - OZZY OSBOURNE: SCREAM

  • - vincze -
  • 2010. július 8.

Zene

Nincs irigylésre méltó helyzetben a hatodik ikszet taposó Ozzy, akit elsődlegesen a Black Sabbathból, másodlagosan a denevérfej-leharapó, tragédiákkal terhelt szólókorszakából, harmadrészt pedig csetlő-botló valóságshow-szereplőként ismerünk. Még ha pályafutásának legjobb lemezét készíti is el Scream címmel, a hozzá kapcsolódó koncertkörúton az emberek akkor is csak a csúcskorszak lezárásának számító No More Tearsig bezárólag akarnak tőle dalokat hallani, és az újabb témákat előre megjósolhatóan legfeljebb udvarias taps fogadja majd Budapesten is az ősszel.
Nincs irigylésre méltó helyzetben a hatodik ikszet taposó Ozzy, akit elsõdlegesen a Black Sabbathból, másodlagosan a denevérfej-leharapó, tragédiákkal terhelt szólókorszakából, harmadrészt pedig csetlõ-botló valóságshow-szereplõként ismerünk. Még ha pályafutásának legjobb lemezét készíti is el Scream címmel, a hozzá kapcsolódó koncertkörúton az emberek akkor is csak a csúcskorszak lezárásának számító No More Tearsig bezárólag akarnak tõle dalokat hallani, és az újabb témákat elõre megjósolhatóan legfeljebb udvarias taps fogadja majd Budapesten is az õsszel. Valahol hasonló helyzetben van a Motörhead is, õk viszont relatíve sûrûn dobnak össze egy-egy görcsös modernkedéstõl mentes, stílushû anyagot, amelyrõl néhány dalt bármikor eljátszhatnak. Az újabb kori Ozzy-lemezeken viszont érezni a megfelelési kényszert, ami egy nagypapakorú rocklegendától egyáltalán nem egészséges, és ettõl válik az emberben kérdésessé a 91 utáni komplett Ozzy-életmû létjogosultsága.

A Scream tökéletesen beleillik ebbe a képbe, és nem csak azért, mert Ozzy lecserélte a majd' húsz éven át mellette harcoló Zakk Wylde gitárost a görög származású és jóval heavy metalosabban játszó "csodagyerekre", Gus G.-re. A végeredmény egyenes folytatása a 2007-es Black Rainnek: mûanyag hangzású, vélhetõen komoly stúdiómunkával összehegesztett anyag, amelyen néhány kiváló dal azért természetesen megtalálható, de összességében az egész felejthetõ. Az elsõ kislemez, a Let Me Hear You Scream igazi állat Ozzy-nóta - organikusabb hangzással persze még jobb lenne -, a második csúcspont a tök fölösleges, akusztikus intróra épülõ, ám meglepõen Wylde-os riffel és némi modernkedõs szaggatással operáló Diggin' Me Down, a harmadik pedig a hasonló szellemben fogant I Want It More. A többi üres hokizás csupán, de három dalnál többet úgyse játszanak a turnén a Screamrõl, és ha szerencsénk van, pont ez a három lesz az.

Epic/Sony, 2010

***

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.