Erős ritmusszekció alapozza meg a hangzást. A tubás Michel Godard régi motoros a csapatban, Dave Bargeron, aki euphoniumon játszik, korábban a Blood, Sweat & Tearsszel készített felvételeket, az experimentális csellós, Vincent Courtois Franciaországból jött, Jarrod Cagwin, a fiatal amerikai dobos a dzsessz felől érkezett, az ütőhangszeres szíriai Nabil Khalil pedig az etnó világából. Ehhez jön még hat fúvós, két trombita, két szaxofon, egy kürt és egy klarinét, amit az olasz virtuóz, Gabriele Mirabassi szólaltat meg.
A kollektív játék dinamikusan vegyül a nagyszerű zenészek szólóival, s miközben lubickolnak a nagyobb lélegzetű szerzemények nyújtotta lehetőségekben, a kompozíciók következetes rendszere egy egyedi és egységes zenei világot eredményez. Rabih Abou-Khalil lantjátéka inkább a csendesebb darabokban érvényesül, de ebből nem szuvenír, hanem igényes, élő, öntörvényű zene jön létre, keleti ízekkel fűszerezve. Elég vad vállalás ennyi (és aránylag különböző) paradigmát összefésülni, de többnyire sikerül; a lemez giccses borítója ne tévesszen meg senkit, ez egy komoly anyag.
Cz. Gy. K.
Enja/Zenesegély, 2001
